Laci egy teljes karrierutat járt végig egészen az alapoktól kezdve a vezetői beosztásig, mielőtt úgy érezte, eljött a karrierváltás ideje. A komfortzónájából kilépve jelentkezett a Green Fox egyik speciális képzésére, hogy kipróbálja magát egy teljesen új területen, Microsoft Business Central programozóként.
A Green Fox előtt a vendéglátásban tevékenykedtem nagyjából 12 évig. Dolgoztam egy darabig külföldön, majd itthon is. Pohárszedőként kezdtem a pályafutásom, majd a bár körül segédkeztem, ezt követően bartender lettem, aztán végül a menedzsmentből jöttem el.
Tulajdonképpen a pandémiának köszönhető, hogy végül megléptem a karrierváltást, de már a vírushelyzet előtt is nagyon érett bennem a gondolat, hogy tanulnom kellene még. Két ötletem volt: vagy a vendéglátás keretein belül keresek továbbképzési lehetőséget, vagy egy teljesen új dologba vágok bele. Nagyon sok motivációs videóban hallottam azt, hogy merjek kilépni a komfortzónámból, így végül egy teljesen új terület megismerése mellett tettem le a voksom. Hamar rájöttem, hogy ez a programozás, ezért döntöttem úgy, hogy a Green Foxnál fogok tanulni.
Amikor a Green Fox meghirdette a Microsoft technológián alapuló képzését, akkor érett meg bennem a gondolat, hogy talán ez lenne nekem való, mivel a kódolás mellett ennek a területnek van egy gazdasági oldala is, ami engem régebb óta érdekelt a programozás mellett.
A képzés egyébként beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, bár némelyik része kicsit keményebb volt, mint elsőre gondoltam, de mindig azokon a kereteken belül maradt, hogy meg tudjam csinálni megfelelő energiabefektetéssel. A legnagyobb kihívást a gyors tempó jelentette, hiszen tényleg minden nap valami teljesen újat tanultunk és gyorsan haladtunk előre. Azt viszont nagyon élveztem, amikor csoportban tudtunk dolgozni, és megismerhettem közelebbről a csapattársaimat, illetve a mentoraimat. Végül egy nagyon jó kis baráti közösség kovácsolódott össze belőlünk.
Az, hogy többen mentünk együtt tovább a képzésről a Cosmohoz, hatalmas pluszt jelentett. Már a beilleszkedés is sokkal könnyebb volt mindenkinek így, hogy egy összeszokott brigád voltunk, és ez a baráti kötelék megmaradt azóta is.
Én főként azoknak ajánlanám ezt a képzést, akiket érdekel általánosságban a gazdaság, akik szeretnék megérteni a gazdasági és gyártási folyamatokat, szívesen foglalkoznának több üzleti területtel, nem csak kódolni szeretnének megtanulni.
Talán azt szeretem a leginkább, hogy gyakorlatias az, amit csinálunk, ez számomra nagyon fontos. Amit upgradelünk, javítunk, fejlesztünk, annak mindig látjuk a kimenetelét és magát a kézzelfogható terméket. Szerintem ez az, ami igazán izgalmas a Microsoft technológián alapuló programozásban. A legnagyobb kihívás pedig a gazdasági folyamatok megértése, ami egyébként a legizgalmasabb része is a dolognak.
A szakmai szempontok mellett szerintem fontos az is, hogy hol helyezkedik el az ember. A jelenlegi munkahelyemen, a Cosmo Consultnál például szeretem, hogy rendkívül kedvező a munka-magánélet egyensúly, illetve az sem utolsó szempont, hogy a mentoraim és vezetőim nagyon segítőkészek, mindenki arra törekszik, hogy a lehető leggyorsabban fejlődjek és beilleszkedjek.
A Cosmos fejlesztőkkel már a képzés során megismerkedtünk, már ekkor az volt a benyomásom, hogy mindig elérhetők, ha szükség van rájuk, lehet tőlük kérdezni, ha bármivel elakadunk, vagy esetleg valamilyen személyes problémánk adódik.
A fejlesztési igények és a technológiák gyors változása, a minőségi munkaerő hiánya, illetve az értékes szakmai tudással rendelkező kollégák megtartásának nehézsége világszerte komoly kihívások elé állítja a vállalatokat. Hogyan adható egyedi válasz egy globális problémára? Kinek a feladata kezelni ezt, és hogyan érdemes hozzáfogni? Ezeket a kérdéseket jártuk körül Fachs Anitával, a Green Fox vállalati szolgáltatásokért felelős cégvezetőjével.
A technológiai trendek által előidézett iparági változások a kihívások mellett lehetőséget kínálnak a vállalatok számára, hogy növeljék bevételi forrásaikat. Ahhoz azonban, hogy az élen maradjanak, a szervezeteknek lépést kell tartaniuk a fejlődő technológiával, alkalmazottaiknak pedig a szükséges készségekkel.
Ádám Pisky-Nagy worked in development policy for 5 years, before graduating from Green Fox Full-stack programmer course in 2019. After the placement, he quickly moved up the ranks and now works as a senior developer. What does it take to become a senior in the programming profession, and what can a career change bring in terms of salary? Get to know Ádám's story!
Anita Donkó had worked as an art teacher but switched to IT after much consideration. She completed our CRM Specialist course in the summer of 2022 and found a new job within 2 weeks. How did she find the course, what attracted her to Salesforce, and what parallels does she see between this platform and indoor climbing? Read the story of Anita’s career change.
It is still worth learning programming: our latest alumni survey revealed that the average salary of those who enter the field as career changers exceeds HUF 1.2 million gross per month after 3 years. After three years, promotion is almost guaranteed, and nine out of ten programmers who have completed the bootcamp already work in at least medior position.
On March 17 we were happy to co-host the “Tech Up Your Business” webinar together with Green Fox Academy live on Facebook and Zoom. Our renowned speakers from Microsoft, SAS and Emarsys discussed the importance of tech skills for business professionals in various industries, as well as achieving a certain level of familiarity with contemporary technologies to succeed in the business world of today.
Flexibility is now an essential part of running a business. Whether it’s a growth-facing business area or a new technological need, a fast decision can provide a long-term competitive advantage. An effective solution for such a case is to start a special, corporate course.