Published on:
30.11.2021

Sokat látott vendéglátósból Microsoft Business Central fejlesztő

Publikálva:
2021.11.30.

Laci egy teljes karrierutat járt végig egészen az alapoktól kezdve a vezetői beosztásig, mielőtt úgy érezte, eljött a karrierváltás ideje. A komfortzónájából kilépve jelentkezett a Green Fox egyik speciális képzésére, hogy kipróbálja magát egy teljesen új területen, Microsoft Business Central programozóként.

Mivel foglalkoztál a Green Fox előtt, és miért döntöttél a váltás mellett?

A Green Fox előtt a vendéglátásban tevékenykedtem nagyjából 12 évig. Dolgoztam egy darabig külföldön, majd itthon is. Pohárszedőként kezdtem a pályafutásom, majd a bár körül segédkeztem, ezt követően bartender lettem, aztán végül a menedzsmentből jöttem el. 

Tulajdonképpen a pandémiának köszönhető, hogy végül megléptem a karrierváltást,  de már a vírushelyzet előtt is nagyon érett bennem a gondolat, hogy tanulnom kellene még. Két ötletem volt: vagy a vendéglátás keretein belül keresek továbbképzési lehetőséget, vagy egy teljesen új dologba vágok bele. Nagyon sok motivációs videóban hallottam azt, hogy merjek kilépni a komfortzónámból, így végül egy teljesen új terület megismerése mellett tettem le a voksom. Hamar rájöttem, hogy ez a programozás,  ezért döntöttem úgy, hogy a Green Foxnál fogok tanulni.


Miért a Microsoft technológián alapuló képzést választottad? 

Amikor a Green Fox meghirdette a Microsoft technológián alapuló képzését, akkor érett meg bennem a gondolat, hogy talán ez lenne nekem való, mivel a kódolás mellett ennek a területnek van egy gazdasági oldala is, ami engem régebb óta érdekelt a programozás mellett. 

A képzés egyébként beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, bár némelyik része kicsit keményebb volt, mint elsőre gondoltam, de mindig azokon a kereteken belül maradt, hogy meg tudjam csinálni megfelelő energiabefektetéssel. A legnagyobb kihívást a gyors tempó jelentette, hiszen tényleg minden nap valami teljesen újat tanultunk és gyorsan haladtunk előre. Azt viszont nagyon élveztem, amikor csoportban tudtunk dolgozni, és megismerhettem közelebbről a csapattársaimat, illetve a mentoraimat. Végül egy nagyon jó kis baráti közösség kovácsolódott össze belőlünk. 

Volt olyan része a képzésnek, amit kifejezetten hasznosnak találtál?

Az, hogy többen mentünk együtt tovább a képzésről a Cosmohoz, hatalmas pluszt jelentett. Már a beilleszkedés is sokkal könnyebb volt mindenkinek így, hogy egy összeszokott brigád voltunk, és ez a baráti kötelék megmaradt azóta is. 

Kiknek ajánlanád ezt a képzést?

Én főként azoknak ajánlanám ezt a képzést, akiket érdekel általánosságban a gazdaság, akik szeretnék megérteni a gazdasági és gyártási folyamatokat, szívesen foglalkoznának több üzleti területtel, nem csak kódolni szeretnének megtanulni. 


Mi az, amit a legjobban szeretsz a munkádban Microsoft Business Central fejlesztőként, és mi jelenti a legnagyobb kihívást? 

Talán azt szeretem a leginkább, hogy gyakorlatias az, amit csinálunk, ez számomra nagyon fontos. Amit upgradelünk, javítunk, fejlesztünk, annak mindig látjuk a kimenetelét és magát a kézzelfogható terméket. Szerintem ez az, ami igazán izgalmas a Microsoft technológián alapuló programozásban. A legnagyobb kihívás pedig a gazdasági folyamatok megértése, ami egyébként a legizgalmasabb része is a dolognak. 

A szakmai szempontok mellett szerintem fontos az is, hogy hol helyezkedik el az ember. A jelenlegi munkahelyemen, a Cosmo Consultnál például szeretem, hogy rendkívül kedvező a munka-magánélet egyensúly, illetve az sem utolsó szempont, hogy a mentoraim és vezetőim nagyon segítőkészek, mindenki arra törekszik, hogy a lehető leggyorsabban fejlődjek és beilleszkedjek.

A Cosmos fejlesztőkkel már a képzés során megismerkedtünk, már ekkor az volt a benyomásom, hogy mindig elérhetők, ha szükség van rájuk,  lehet tőlük kérdezni, ha bármivel elakadunk, vagy esetleg valamilyen személyes problémánk adódik. 



A szerzőről:

About the author

Junior programozó képzések

Zöld út az IT karrierednek

Érdekel

Ismerd meg céges szolgáltatásainkat!

Discover our services for companies!

Tovább olvasnál?

Tovább olvasnál?

Read more?

Read more?