Az informatikai vállalatok esetében tapasztalt növekedési kényszer napjainkra a munkaerőpiacon érezteti hatását. A nők aktív bevonása az IT szektorba nem csupán a szakemberhiány enyhítésében játszhat kiemelkedő szerepet, de hozzájárulhat a sokszínűbb munkahelyi közösség kialakításához, serkentve a csapatmunkát és a produktivitást.
Minden amellett szól tehát, hogy a nők az IT szektor aktív résztvevői legyenek, mégis az informatikai iparágban dolgozók mindössze 10,6%-a nő (forrás: Women in Digital Scoreboard 2020). Ezt a helyzetet elemezte Tóth Mária, a DXC Technology szoftverfejlesztési igazgatója és Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője az első Green Fox Klub során. A beszélgetés moderátorával, Radnai-Tóth Judittal közösen kitértek arra, hogy mivel tehető vonzóbbá az iparág a nők számára, és milyen lehetőséghez juthatnak az IT vállalatok a sokszínű munkahely megteremtésével.
„A Green Fox Academy esetében a piaci átlaghoz képest biztatóbb a helyzet, ugyanis a bootcamp képzéseken 25%-a női hallgatók aránya, amire nagyon büszkék vagyunk. Ugyanakkor tudjuk, hogy folyamatosan tenni kell azért, hogy bevonjuk a nőket az IT szektorba. Több, kifejezetten nőknek szóló képzést indítottunk, ilyen például az Academy4MoMs vagy a Hello IT! for Women, és ezek sikere egyértelműen megerősíti a nők érdeklődését és tehetségét az informatika iránt. Emellett rendszeresen szervezünk eseményeket, platformot biztosítva szakmai tapasztalatcserének, szűk körű beszélgetéseknek és gyakorlati lehetőségeknek” - mondta el Fachs Anita.
Ugyanakkor még mindig sok pontatlanság és sztereotípia övezi a szakmát. A programozást gyakran illetik a monoton jelzővel, azonban izgalmas kihívásokról és megoldásokról szól. „Sok esetben nemcsak a programozás része izgalmas, hanem az, ami körülveszi az adott feladatot. A folyamatos technológiai fejlődés, a problémamegoldásban rejlő sokszínűség, a hatékonyság növelése mind teret ad az egyéni látásmód kibontakoztatására” – egészítette ki Tóth Mária.
Mindkét fél egyetértett abban, hogy az informatika világát vonzóbbá kell tenni a nők és a lányok számára.
„Jobban meg kell mutatnunk a karrierutakat, és egyértelművé kell tenni a különböző fejlesztők munkáját, feladatait. A másik kritikus pont a női szerepekhez illeszkedő lehetőségek megteremtése. Minden cégnek meg kell vizsgálnia a működését, ezek viszonyában pedig a foglalkoztatás lehetséges módját, majd meghatározni, hogy mennyire tud rugalmas lenni. A távoli munkavégzés, a részmunkaidő és más körülmények mind elősegítik a családbarát munkahely kialakítását, valamint hozzájárulnak a munkaerő megtartásához. Így például a megváltozott életkörülmények sem vonják automatikusan maguk után a munkahelyváltást”
– mondta el Fachs Anita.
Tóth Mária megerősítette annak fontosságát, hogy a programozói munkát övező tévhiteket eloszlassák. A programozás az informatikai szektor számos munkaköréhez szervesen kapcsolódik. Akik nem ismerik közelebbről az IT szektort, azoknak nagyon egysíkú munkának tűnhet, ami mellőzi a kommunikációt és az együttműködést. Ez azonban meglehetősen távol áll az igazságtól. Az agilis módszertan részét képező reggeli standupon a csapat tagjai összehangolják tevékenységüket, míg a showcase-en bemutatják azt, ahova eljutottak. Rendszeresen kommunikálnak egymással és csapatokban dolgoznak. „Bennem minden egyes nap megerősíti, hogy mennyire izgalmas a munkám. Folyamatosan találkozom újdonságokkal, ami érkezhet az ügyféltől vagy a kollégáktól, de maga a feladat, vagy pont a megoldás is mutathat érdekességet.”
Számos kutatás támasztja alá a diverz csapatok erősségeit. Adott feladatot több nézőpontból képesek megvizsgálni, még a legalapvetőbb téma esetén is. Jellemzően többet beszélgetnek és érvelnek, működésbe hozva a kreatív és innovációs folyamatokat. „Egy adott feladat megoldása kapcsán gyakran tapasztalom azt, hogy a nők kezdeményezik a célok, módszerek átbeszélését, ami segít a hatékonyan csapatmunka elindításában. Egy jó csapatmunkához szükség van az átgondolt, több egyeztetést magában foglaló folyamatra, ugyanakkor a megoldás azonnali keresésére is, utóbbi pedig gyakran a férfi kollégákra jellemző. Ezeket nagyon jól lehet vegyíteni egy projekt során, ami végső soron a feladat több nézőpontból értelmezett megoldását eredményezi” – osztja meg tapasztalatait Tóth Mária.
A Green Fox vállalati partnereinek visszajelzése is ezt támasztja alá. „Egyre inkább előtérbe kerül a produktivitás növelése és a problémamegoldás fontossága, és ezekben a nőknek fontos szerepe van. Mindemellett a nők jellemzően sokat tesznek a közösségi szellem erősítéséért és hatékonyak az ügyfélkommunikációban” – támasztja alá Fachs Anita.
*************************************
A Green Fox Klub találkozóin a digitalizáció és a technológia világát vizsgáljuk meg több oldalról, szakértő vendégek meghívásával. Teret adunk olyan összetett témák megvitatásának, amelyek éppen átformálják a világunkat vagy meghatározó jelentőségűek a jövőnkre nézve.
A low-code, avagy platform alapú fejlesztés előnyeit egyre több cég ismeri fel, azonban még mindig sok a kérdés a technológia körül. Ezért szerveztünk egy kerekasztal-beszélgetést, ahol megvitattuk a platformban rejlő lehetőségeket, többek között kitértünk arra is, hogy a low-code tökéletes belépő lehet az IT karrierhez.
A fejlesztési igények és a technológiák gyors változása, a minőségi munkaerő hiánya, illetve az értékes szakmai tudással rendelkező kollégák megtartásának nehézsége világszerte komoly kihívások elé állítja a vállalatokat. Hogyan adható egyedi válasz egy globális problémára? Kinek a feladata kezelni ezt, és hogyan érdemes hozzáfogni? Ezeket a kérdéseket jártuk körül Fachs Anitával, a Green Fox vállalati szolgáltatásokért felelős cégvezetőjével.
A hosszú hónapokig elhúzódó toborzás a HR rémálma. Főleg, ha még attól is tartani kell, hogy a nehezen kiválasztott szakember egy jobbnak vélt ajánlat miatt hirtelen továbbáll. Pedig van olyan megoldás, ami a kockázatokat és a költségeket is minimálisra csökkenti. Ez a tehetséges fiatal programozókat és a vállalatokat összekötő Tech Talent Speed Date, amelyet a Green Fox Academy szervez március 9-én, Budapesten.
Would you like to know our partners better, where you can even start your new IT career after the course? We have great news then! We sat down with Accenture, and asked them what kind of workplace Accenture is and why it is good to work there. Read our article and get to know Accenture!
Richárd Németh started programming during his second career change. After graduating from Green Fox, he worked as a front-end developer, then recently changed to a full-stack position, and his current job has taken him to the USA. How does he spend a working day and what skills does he need for his job? Discover the world of full-stack development through Ricsi’s story!
Would you like to know our partners better, where you can even start your new IT career after the course? We have great news then! We sat down with Aliz's Community Manager, Petra Palotás, and asked her what kind of workplace Aliz is and why it is good to work there. Read our article and get to know Aliz!
One of the biggest obstacles to business growth is the lack of suitable IT professionals. Specific courses that are tailored to the needs of companies do not only make the recruitment process more efficient but also reduce learning time significantly while also boosting employee motivation. The chief executive officer of Green Fox Academy, Kristóf Bárdos shares his experiences on the practical benefits of the courses.
The rapid change in development needs and technologies, a shortage of quality workforce, and the difficulty of retaining colleagues with valuable professional skills are major challenges for companies worldwide. How to give a unique answer to a global problem? Who is responsible for the management of this problem, and where should you start? We discussed all these questions with Anita Fachs, who is the managing director in charge of corporate services at Green Fox.
How is it possible to give more impetus to IT development and HR processes at the same time, even though this field is understaffed? How can you fill the gap when you need specialists of a company-specific technology who are ready to join a project as quickly as possible? The corporate bootcamp, which provides specific skills in close cooperation with a company, responds to these challenges.