Vattay Dániel volt grafikus, játékkészítő, termékmenedzserként megjárta a Ustreamet, a Prezit, de a tanítás végig jelen volt az életében. Kicsiben, nagyban, egyetemen, trénerként, coach-ként. És most nagy megelégedésünkre a Green Foxban is oktatja C++-os csapatunkat.

Daninak is bedobom a bemelegítő kérdést, mert mindig tanulságosak a válaszok: hogyan került a számítógépek közelébe, és mi történt az első “találkozás” után?

“Mire én számítógéphez jutottam, 8-9 évesen, addigra szinte már minden osztálytársamnak volt. Viszont amikor megkaptam, a géppel együtt jött egy egyetemista srác is, akit a szüleim kértek fel arra, hogy tanítson engem. Ezt én akkor nagyon gonosz dolognak tartottam, mondván, nem elég, hogy később kaptam gépet, még nem is csinálhatom azt, amit szeretnék.” - mesél nekem Dani a kezdetekről, hozzátéve azt is, hogy a fura antré ellenére hosszú távú kapcsolattá nőtt az együttműködésük. Évekig járt hozzá a magántanár, és nem is hiába. Az első programját már fél év múlva meg tudta írni. “Már ekkor  feltűnt számomra az, hogy csak azt tanulom szívesen, ami érdekel, és ami nem érdekel, az kínszenvedés. Ez a felismerés máig kísér engem. A gimnáziumban kezdtem grafikával foglalkozni, InDesignban, sőt, Quarkban készítettem mindenfélét, például iskolaújságot csináltunk. Harmadik-negyedik felé már szabadúszóként dolgoztam is. Ebből nőtte ki magát az, hogy végül a Pázmány informatika szakára mentem tovább, ahol el is kezdtem rendesen megtanulni a programozást. A következő állomás egy játékkészítő cég volt. A Zen Studios, amit akkor még nem is így hívtak, akkortájt öt emberrel működött, ma pedig már közel százan vannak. Azon kevesek közé tartozik a cég, amely kívülállóként be tudott törni a játékfejlesztők igencsak zárt piacára. Klassz, hogy amikor ezt megtették, annak én is részese lehettem. Egyetem mellett öt évet töltöttem el náluk, junior designerként kezdtem, hamarosan pedig már menedzseltem, kiosztottam a feladatokat, sőt, kaptam egy outsource-olt projektet, amit én vezethettem, és emellett nagyon hamar elkezdtem user experience-el foglalkozni.” - mondja Dani.

Kapcsolatba lépni a szoftverrel

Érdekes sztorikat mesél Dani a “hőskorból”, amikor előbb fejlesztettek valamit, minthogy maga a konzol megjelent volna a piacon. “Dolgoztunk Nintendo DS-en is például, de úgy, hogy kütyü hónapokig nem is volt a kezünkben, mert nem gyártotta még le a Nintendo. És amikor végre hozzájutottunk, kiderült, hogy amit addig csináltunk, élvezhetetlen.” Ez volt az a pont, amikor Danit elkezdte foglalkoztatni, hogy mitől is lesz jó a felhasználónak? Sokszor belógott a BME ergonómia előadásaira, ami persze nem bűn, de nem is a szokásos gyakorlat. Azt kutatta, hogy hogyan szeretnek az emberek kapcsolatba lépni a szoftverrel. Egyszóval: egyre inkább az emberi oldal érdekelte. “Emellett az is foglalkoztatott, hogy hogyan osszuk le úgy a feladatokat a munkakörnyezetben, hogy azokat mindenki örömmel végezze el, hogy hogyan lehet motiválni embereket, hogyan lehet megbecsülni azt, hogy ténylegesen mennyi idő alatt lehet elvégezni egy munkát. Úgy döntöttem, hogy otthagyom a munkát, és visszamegyek az egyetemre, hogy befejezzem. Ám eljött a 2008-as gazdasági világválság, és a befektetett, félretett pénzemből, amivel az egyetemi években éltem volna, semmi nem maradt."

Projekt alapú oktatás

“Kapóra jött az egyik professzorom felkérése, hogy tartsak órákat a szakmai felügyelete mellett. Design patterns volt az egyik tantárgyam neve, a másik pedig egy olyan próbálkozás, melynek keretében a MOME-ról designer hallgatók, a Pázmányról pedig infós diákok kisebb csoportokba összeszerveződve azt a feladatot kapták, hogy fél év alatt készítsenek egy edutainment prototípust. A demora pedig az általam meghívott, a játékfejlesztő szcénában ismert szakemberek adtak visszajelzést. Ez egy erősen projekt alapú tantárggyá kerekedett, ahogyan a design patterns órám is. Ott is inkább arra helyeztem a hangsúlyt, hogy - megadva a forrásokat a tárgyi tudás megszerzéséhez - az órán a projektjeiken dolgozzanak a diákok, és ahol megakadtak, ott tudtunk egymással konzultálni. Nagyon izgalmas volt évről-évre egyre jobban eltérni a megszokott oktatási stílustól, egyre több felelősséget adni a hallgatók kezébe. Izgalmas volt kitapasztalni azt, hogyan tudom őket bevonni. Az egyik nagy tapasztalat az volt, hogy ez a bevonódás sokkal nehezebb, ha az adott környezetben ez nem megszokott. A Green Foxban, ahol eleve ezzel a felállással kezdünk, sokkal könnyebb, és így egészen megdöbbentően gyorsan tanulnak a diákok." - meséli Dani. Nem volt ugyan konfliktusmentes ez az időszak, azaz Dani első szárnypróbálgatása a tanári pályán, ennek ellenére hat féléven keresztül tanította a hozzá jelentkező diákokat.

Észveszejtő dolgok

“Van valami amerikai-magyar multi cég, ami valami izgalmasat csinál - mesélte egy barátom, hozzátéve, hogy ott lehet, hogy keresnek embert. Tényleg kerestek. És mint kiderült, a cég a Ustream volt.” - mondja Dani. “Persze ekkor még csak pár tucatnyi ember dolgozott nekik Budapesten, de nem sokáig gondolkoztam azon, hogy csatlakozzak-e. Az elején órabéres gyakornokként dolgoztam, pár hónappal később terméktervezéssel is foglalkozhattam már, és elkezdtem összerakni a termékmenedzsment csapat alapjait. Iszonyatosan gyors növekedésen mentünk keresztül a mobilfejlesztő csapattal, észveszejtő dolgok történtek, 4-5 főről negyvenre növekedett a munkatársak száma 9 hónap alatt, ennek pedig élveztük minden mellékhatását is. Rettenetesen izgalmas időszak volt, de két év alatt teljesen kiégtem. A használhatatlanságig.” - mondja Dani, aki aztán pár hónap pihenés, és némi saját startupos próbálkozás után a Preziben találta meg a helyét.

“Náluk egy kutató-fejlesztő csapatot vezettem termékmenedzserként, küldtek külföldre, jöttek a coach-ok, nagyon komolyan vették azt, hogy hogyan fejlesztik az embereiket. Úgy ültem be az egyik ilyen tréningre, hogy úristen, megint végig kell ülni egy ilyen unalmas izét, miért is vagyok én itt? Másfél óra múlva azt vettem észre, hogy majdnem leestem a székről, úgy röhögtem, és elkezdett bennem motoszkálni, hogy én is valami ilyesmit szeretnék csinálni, mint ő. Később ettől az embertől nagyon sokat tanultam, és kicsit a mentorommá is vált. Azt pedig csak jóval később tudtam meg, hogy ő olyan menő helyeken dolgozott, mint a Bank of America, vagy az Apple, ahol a WWDC speakereket készítette fel a beszédeikre. Maradtam még a Prezinél, de kb. két évvel később elváltak útjaink, és elkezdtem coachingot, terápiát, tréninget tanulni. Végeztem már el hasonló kurzusokat korábban is, szimplán csak azért, hogy jobb vezető legyek, de ezúttal már pontosan tudtam, hogy ez egy új irány lesz az életemben. Hogy hogyan lehet jobban tanítani. És hogyan lehet tanárokat képezni. Nekem az kattant be akkor, hogy ha igazi változásokat akarunk elérni egy társadalomban, és ezt rendszer szemlélettel és stratégiailag közelítjük meg, akkor a tanárképzésben kell újat mutatni. Az egy dolog, hogy én magam tanítok, de igazi multiplikációs hatást, igazán mély benyomást rövid távon ezzel érhetünk el.” - magyarázza Dani.

“Ezeken a képzéseken tanultam meg aztán, hogy milyen a fordított osztályterem, és hogyan hat, hogy mennyivel fontosabb a példaadás, mint az, hogy én mit magyarázok, és hogy a magyarázat is csak akkor megy át, hogyha a diákok motiváltak, és kvázi ők jönnek hozzám a számukra szükséges tudásért. Azt is érdekes volt tanulni, hogy hogyan lehet a hallgatókat úgymond felszabadítani erre. Hogy miként lehet mindezt játékosan tenni, biztonságossá formálni a terepet a számukra, ahol lehet kérdezni és lehet hibázni. És hogy hogyan lehet magukat a tanárokat kiképezni minderre, azért, hogy fenn tudják tartani ezt a helyzetet.”

Tanulni a tanítást

Dani az utóbbi három évben mindezek szellemében trénerként, coach-ként dolgozott nagyobb cégeknél, ugyanakkor jópár terápiás klienst is kísért, kitanult több terápiás módszert is.

“Az, hogy most itt ülök a Green Foxban, és programozást oktatok, az engem is kicsit meglepett. Ugyanakkor nagyon jól összeállt a kép. A programozás sok apró képességből áll össze: szabályok mentén, konzekvensen, algoritmusokban, folyamatorientáltan gondolkozni. Absztrahálni, megtalálni azt, hogy mi a kellő részletesség a valóság modellezésében. Tudni, hogy mi az, ami valamilyen funkció megvalósítása szempontjából fontos vagy kevésbé fontos. Hogy ezt hogyan tudom a gépekre átültetni, hogyan tudok mindent megfelelően apró lépésekre bontani annak érdekében, hogy ne őrüljek bele abba, hogy egy iszonyatos mentális konstrukciót a fejemben tartok. Amikor leültem több év kihagyás után programozni, nagyon meglepődtem, mert sokkal könnyebben ment, szinte hibázás nélkül. Arra jöttem rá, hogy a tréneri munkám, és az oktatói tevékenységem folyamatosan és oda-vissza megtermékenyítik egymást. Ezért is tudatos döntés, hogy nem heti öt napban vagyok a Green Foxban, hogy ez az átjárás meglegyen.” - meséli Dani.

C++? No way!

Dani jelenleg a SPARTA nevű csapat mentora. A Green Fox először azzal kereste meg, hogy az eddigi Javascript oktatása helyett tartson Java képzést. A válasz egy kétkedő fejingatás volt, ő maga sem hitte, hogy a jóval bonyolultabb Java, ami egy magasabb szintű objektumorientáltságot kíván meg, egy négy hónapos kurzuson megfelelő szinten megtanulható lenne.

“Ekkor jött a meglepő felkérés az evosofttól

: egy egész osztályt szeretnének magukkal vinni a Green Foxból, és C++-t akarnak. Ott álltam a fejemet fogva, hogy olyan isten nincs, hogy 4 hónap alatt valaki megtanuljon C++-ban fejleszteni. A C++ egy olyan nyelv, ahol az absztrakciónak több szintje van, a memóriát direktben kell menedzselni, ahol még rengeteg olyan folyamatra kell odafigyelni, amire a később megjelent, vagy kényelmesebbre tervezett programnyelvek esetében már nem. Ehhez képest egy hónappal azután, hogy elkezdtük a tanulást, ezek a srácok

 már többet tudtak, mint én egy év egyetem után. Elképesztő az, amilyen gyorsan és amilyen mélységben haladnak. Egyikük sem érkezett kifejezetten informatikus háttérrel: van köztük képzőművész, jógaoktató, jogász, közgazdász. Nem is volt szükségük semmiféle programozói előképzettségre. De az biztos, hogy nagyfokú elkötelezettség kell ahhoz az intenzitású tanuláshoz, ami a Green Foxban folyik. És ami még nagyon fontos: szükség van egy kis időre ahhoz is, hogy a diákok reflektálni tudjanak arra, amit tanultak. Ez a 4 hónap nagyon kemény. De tudnunk kell szüneteket is tartani, mert jól láthatóan utána nagyon megugrik a teljesítmény. Ezért jó, hogy ez a képzés nem egy olyan daráló, ami mindent kivesz belőled, hanem meg lehet pihenni kicsit, hogy beépüljenek a dolgok.”