Blanka a Green Fox előtt egy turisztikai startupnál dolgozott, és meg volt győződve arról, hogy nem programozó alkat. Nagyot fordult azóta vele a világ, hiszen ma már egy amerikai befektetés-kezelő cégnél dolgozik fejlesztőként és határozottan vallja, hogy a kódolás nem alkat kérdése.
Az üzleti-gazdasági világban mindig otthonosan mozgott, míg az informatika saját bevallása szerint távol állt tőle. Fogarasi Blanka egy turisztikai startupnál dolgozott a 2020-as év elejéig, amikor elgondolkodott, hogy merre is tart a karrierje, és rájött, hogy nem elégedett. Elhatározta, hogy egy ideig utazgat és megpróbálja megtalálni, hogy mi érdekli igazán, ezért felmondott a munkahelyén. A Covid miatt aztán elkezdett különböző területekbe belekóstolni, és hirtelen ötlettől vezérelve beiratkozott a Green Fox junior programozó képzésére. Azonnal megtetszett neki a kódok világa, amiről korábban úgy gondolta, hogy nem az ő terepe. Ráadásul mivel az online tanulást választotta, a nyári időszakban akár a Balatonról is be tudott csatlakozni a képzésre.
Családja és a barátai kétkedve fogadták, hogy beiratkozott egy programozó bootcampbe, és maga is meglepődött azon, hogy mennyire leköti ez a terület. „Ahogy sokakban, bennem is számos előítélet volt a programozással kapcsolatban. Például azt gondoltam, hogy ez túl nehéz, és már gyerekkorban el kellett volna kezdeni vagy legalább egyetemre járni ahhoz, hogy megtanuljam” – mondja Blanka. Saját bevallása szerint azért sem tartotta magát programozó alkatnak, mert világéletében lányos lány volt, illetve a programozást egy magányos és monoton munkának gondolta. „Emiatt eleinte attól is féltem, hogy nem fogok illeszkedni a green foxos osztályba, de idővel lebomlottak bennem ezek az előítéletek. Ma már úgy gondolom, nem létezik olyan, hogy programozó alkat, és azt is megtapasztaltam, hogy a programozás valójában csapatmunka. Épp ezért fontosnak tartom, hogy a sztereotípiák senkit se tántorítsanak el a programozástól.”
Blankának az első perctől tetszett a programozásban, hogy logikus gondolkodást igényel, miközben a kreativitását is kiélheti. Full-stackes osztályba került, aminek örült, mert nem volt konkrét elképzelése arról, hogy mit szeretne, és így a front-endbe és a back-endbe is bele tudott kóstolni. Az első néhány hetet a lelkesedése ellenére megszenvedte, mert kezdetben úgy érezte, hogy nehezen áll rá az agya a kódolásra. „Életem legnehezebb fél éve volt, de nagyon élveztem. A képzés alatt szinte minden időmet a Green Fox és a tanulás tette ki” – emlékszik vissza Blanka, aki a teljes képzést online végezte el.
„Az online tanulás mindig kicsit nagyobb önállóságot igényel. Persze segítettek a mentorok, de eleinte nehezen tudtam megítélni, hogy mi az, amire magamtól kellene rájönnöm, és mi az, amihez jobb, ha segítséget kérek. Kellett egy kis idő, hogy belerázódjak ebbe.”
Az első hibrid osztályba járt, ahol mindenki egyénileg választhatott az online és a tantermi tanulás között. Nehezen döntött, de végül az online képzés mellett tette a le voksát, és ezt utólag is jó döntésnek tartja. „Mivel Budapesten élek, bejárhattam volna a kampuszra, de vonzott az online tanulás szabadsága.
Például a nyári időszakban jól jött, hogy akár a Balaton-partról is csatlakozhattam, de volt olyan csoporttársam, aki Békéscsabáról végezte el a képzést.
A vírushelyzet egy-egy időszakában pedig előfordult, hogy mindannyian online tanultunk. Tetszett ez a rugalmasság” – meséli Blanka a hibrid képzésről.
A legnagyobb élmény Blanka számára az volt, hogy ebben a vegyes online/offline felállásban is összetartó csapat jött össze, és gördülékenyen ment a többiekkel való közös munka. „Olyan közösség jött létre, amiben mindenki teljesen önmaga lehetett, és nekem ez jó élmény volt. Ma már többekről mondhatom, hogy a barátaim, és bár hónapokkal ezelőtt véget ért a képzés, még mindig össze szoktunk járni. Sokfélék voltunk, fiúk és lányok, extrovertáltak és introvertáltak, különböző érdeklődési körökkel, mégis jól összeszoktunk. Gyakran viccelődtünk, és ugrattuk is egymást, tényleg nagyon jó volt a hangulat” – teszi hozzá.
A képzés végére kimerültnek érezte magát, de a karácsonyi időszakban volt ideje feltöltődni, mielőtt januárban aktívan belevetette magát az álláskeresésbe. „Izgultam, mert tudtam, hogy még bőven van mit tanulnom. Viszont azt is tudtam, hogy nagy érték az a gyakorlatorientált képzés és az a csapatmunka, amiben részem volt. Kaptunk egy erős alapot, amire jól lehet építkezni” – véli Blanka, aki szerint több tényezőn múlt, hogy a csoportból ki mennyi idő alatt helyezkedett el, például azon is, hogy mennyire ragaszkodtak egy bizonyos programnyelvhez. „Számomra az volt az egyik legfontosabb szempont, hogy legyen a cégnél mentorprogram. Sokan úgy gondolják, hogy ilyesmi csak a multiknál létezik, pedig akár a kisebb cégek is meg tudnak felelni ennek a kritériumnak.”
Gyorsan megtalálta a helyét, először egy körülbelül 20 fős céghez csatlakozott, ahol rajta kívül 5 korábbi green foxos is dolgozott. „Két mentorom volt, akik mindketten a Green Foxból érkeztek, így jól tudtak támogatni a beilleszkedésben. – mondja Blanka, aki tartott attól, hogy junior tudása miatt eleinte kevésbé izgalmas feladatokat bíznak rá, utólag alaptalannak bizonyult a félelme.
Azóta már eltelt 2 és fél év és elmondása szerint egyre önállóbban és magabiztosabban dolgozik jelenlegi munkahelyén, a BlackRock-nál, ami nagyban köszönhető a Green Fox elvégzése előtt szerzett üzleti tapasztalatainak, hiszen ennek köszönhetően jól kommunikál az ügyfelekkel és van tapasztalata projektek megszervezésében is. Így egy kicsit más utat jár be, mint a hagyományos junior-medior fejlesztők. „A programozásban folyamatosan fejlesztem magam és olyan feladatokat is rám mernek bízni, ahol a soft skilljeimet kamatoztatni tudom.
Emellett szuper csapatom van, támogató és rugalmas. Senki nem harapja le a fejem, ha napközben el kell intéznem valamit, mert tudják, hogy be fogom fejezni a rámbízott feladatokat” - mondja. Elmondása szerint a cég nyitott az új technológiák felé, köztük a generatív mesterséges intelligencia felé is, annak érdekében, hogy minél jobb és minőségibb szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek, természetesen megfelelően szabályozott keretek között.
„Az a célom, hogy fejlesszem a programozási képességeimet és magabiztosan mozogjak több programozási nyelvben is. Emellett érdekel az IT projektmenedzsment területe, és törekszem arra, hogy minél több olyan feladatot vállaljak el, amelyek kapcsolódnak ehhez a karrierúthoz” - nyilatkozta Blanka a jövőbeli terveiről.
Jókuti Anna gyógypedagógusként diplomázott, majd a grafikusi pálya felé kacsingatva érdekelni kezdte a webfejlesztés. Mindig távol álltak tőle a reál tárgyak, ezért sokáig nem hitt abban, hogy neki való kódolás. Komoly komplexusokkal, de végül belevágott a Green Fox Junior programozó képzésébe, aminek az elvégzése után Front-end fejlesztőként helyezkedett el. Hogyan telik egy munkanapja, és milyen készségekre van szüksége? Ismerd meg a Front-end területet Anna történetén keresztül!
Mozga Anna frissdiplomás bölcsészként vágott bele a programozásba nem sokkal a diplomaosztója után. Miután elvégezte a Green Fox Junior programozó képzését, 1-2 évig kereste a helyét új szakmájában, most pedig úgy érzi, hogy Salesforce-fejlesztőként végre megtalálta. De mit csinál egy Salesforce-fejlesztő, és milyen készségekre van szüksége? Ismerd meg jobban a Salesforce területet Anna történetén keresztül!
A fejlesztési igények és a technológiák gyors változása, a minőségi munkaerő hiánya, illetve az értékes szakmai tudással rendelkező kollégák megtartásának nehézsége világszerte komoly kihívások elé állítja a vállalatokat. Hogyan adható egyedi válasz egy globális problémára? Kinek a feladata kezelni ezt, és hogyan érdemes hozzáfogni? Ezeket a kérdéseket jártuk körül Fachs Anitával, a Green Fox vállalati szolgáltatásokért felelős cégvezetőjével.
Vállalati partnerünkkel, a Morgan Stanley budapesti központjával együttműködésben kivételes lehetőséget kínáló ösztöndíjprogramot indítunk 2022 áprilisától. A Java Academy corporate bootcamp keretében 15 tehetséges, a Java nyelv és a szerveroldali programozás iránt érdeklődő hallgató térítésmentesen indíthatja újra karrierjét Back-end fejlesztőként.
The IT profession awaits career changers with real opportunities. Green Fox Academy's alumni research shows that our graduates are moving fast in terms of both position and salary. Find out more about how they utilizied the skills learned at Green Fox in their careers!
As the low-code market grows, so do the rumours associated with it. Many do not understand this phenomenon at all and therefore can easily believe the nonsense. Here are the five biggest mistakes and myths about low-code. Find out where they came from and what is behind them!
COVID made Zsolt Náday start a course at Green Fox in 2020, but he was going to do it sooner or later anyway. The epidemic period after the course was less suitable for job hunting, but Zsolt was finally able to choose from several companies and found a job as a Salesforce developer. How does he spend a working day and what skills does he need? Read our interview and get to know the world of Salesforce developers.
Flexibility is now an essential part of running a business. Whether it’s a growth-facing business area or a new technological need, a fast decision can provide a long-term competitive advantage. An effective solution for such a case is to start a special, corporate course.
Nowadays, it is not enough for a programmer to write excellent lines of code; it is also becoming more and more important what soft skills they have. What is the added value of a psychologist developing these skills? What methods are worth adapting in a corporate environment? Our psychologist Fruzsina Fejes answered these questions by presenting the Green Fox strategy.