Published on:
14.4.2021

"Távolinak tűnt, hogy programozóként fogok dolgozni"

Publikálva:
2021.04.14.

Bogi offline kezdte el szuperintenzív képzésünket, de online fejezte be. Előtte nyelvtanárként dolgozott és nem érdekelte az informatika, a képzés után mégis néhány hét alatt megtalálta első programozói állását.

Nagy Boglárka angolnyelv-tanárként dolgozott, amikor megjelent a Covid, és bezárták az iskolákat. Mivel nem vonzotta a digitális oktatás, és nehezen találta a helyét, online kurzusokkal keresett új kihívásokat magának. Ekkor talált rá a 3 hetes, ingyenes – ma már #MyFirstApp Coding Camp néven ismert – kurzusunkra, ami gyorsan meggyőzte, hogy a kódolás neki való. Még be sem fejezte a programot, amikor eldöntötte, hogy belevág a szuperintenzív képzésünkbe. On-campus kezdte el, majd egy baleset miatt át kellett állnia az online tanulásra. Tavaly év végén zárult le a képzés, és Bogi ma már több hónapja főállású programozóként dolgozik. Megkértük, hogy meséljen nekünk a tapasztalatairól.

Egyáltalán nem foglalkoztam informatikával

2020 nyarán indult el a szuperintenzív képzés, ami a kezdetekben nehéz volt Bogi számára. „Korábban egyáltalán nem foglalkoztam informatikával vagy programozással, így még egy általános műveltséggel sem rendelkeztem a területtel kapcsolatban. Ez eleinte feszélyezett, és kicsit kívülállónak éreztem magam. Helyre kellett tennem magamban, hogy ettől még ugyanúgy meg tudom tanulni a tananyagot, mint mások” – mondja Bogi, akinek két hét elég is volt arra, hogy elengedje ezt a szorongást. Úgy érzi, ebben az is segített, hogy a mentoroktól és a csoporttól is minden támogatást megkapott. „Persze az, hogy hamarosan programozóként fogok dolgozni, akkor még nagyon távolinak tűnt” – teszi hozzá.

Végre találtam valamit, ami teljesen leköt

A képzésen először TypeScripet tanult, aminek köszönhetően belekóstolt az objektumorientált programozásba, majd jött a JavaScript, aztán pedig a React, ami egy modernebb keretrendszer. „A kódolásban végre találtam valamit, ami teljesen leköt. Nagyon tetszett, hogy használhatom a kreativitásomat, és hogy logikai szabályok mentén kell gondolkodni. Az angol nyelvhez képest is szabályosabb a kódolás, nem kell például egy tízezredik kivételt is megtanulni. Itt igazából nincs is olyan, hogy kivétel, hiszen ha nem a szabályok szerint kommunikálsz, akkor a gép egyszerűen nem ért meg téged” – meséli Bogi, aki szerint a programnyelvek tanulása ettől a különbségtől függetlenül sokban hasonlít a nyelvtanulás logikájához. 

Hibrid képzés - tantermiből online tanulás

Bogi osztálya hibrid formában indult el, ami azt jelenti, hogy minden jelentkező eldönthette, hogy személyesen vagy online végzi el a tanfolyamot. A gyakorlatban úgy működött a vegyes csoport, hogy az egyik mentor az online-osokkal, a másik a tanteremben lévő csoporttal foglalkozott. Bogi a kampuszon kezdte el a képzést, de egy térdsérülés miatt körülbelül egy hónap után kénytelen volt online folytatni. „Mivel 3 lépést alig tudtam megtenni, jól jött, hogy simán át lehetett váltani online tanulásra, és ez nem okozott semmiféle fennakadást. Ráadásul haza tudtam költözni Egerbe, és onnan folytattam a képzést. Ez a földrajzi rugalmasság is fontos előnye az online képzésnek” – mondja Bogi, aki szerint az offline és az online képzés ugyanolyan hatékony, és egy „hibrid osztályban” is szuper közösség tud kialakulni.

Versengés helyett támogattuk egymást

Boginak a képzés utolsó időszaka, az úgynevezett Projektfázis tetszett a legjobban. Ezalatt munkahelyi környezetet imitálva közösen dolgozik a csapat egy projekten, a mentorok pedig kérdés vagy elakadás esetén segítenek. „Jó érzés volt, hogy együtt készíthettünk valamit, és ez nagyon motivált, persze ez azért még egy elég kezdetleges projekt volt.” Boginak a képzéssel kapcsolatban az egyik legmeghatározóbb élménye a csapat összetartása. „A mai napig többekkel tartom a kapcsolatot. Már a képzés alatt is támogattuk egymást ahelyett, hogy versenyeztünk volna, és ez akkor sem változott meg, amikor elkezdtünk állást keresni. Például mindig megosztottuk egymással az állásinterjúkon szerzett tapasztalatinkat. Szerintem erre a fajta támogatásra mindannyiunknak szükségünk volt, hiszen ilyenkor mindenkiben vannak kétségek” - teszi hozzá.

Megtaláltam a helyemet

A képzés lezárását követően Bogi két cégnél járt állásinterjún, mindkettőnél személyesen, így a légkört is volt alkalma megtapasztalni. Az elsőtől hamarosan ajánlatot is kapott, egy úgynevezett low code-os pozícióra, aminek a lényege, hogy minimális kézi kódolással, kevesebb idő alatt készítenek különféle alkalmazásokat. „Eredetileg nem erre a pozícióra felvételiztem, de jó lehetőségnek tűnt a fejlődésre, és maga a cég is szimpatikus volt.  Előre elmondták, hogy pontosan milyen feladatokban számítanának rám, és hogy egy korábbi green foxos kollégájuk lenne a mentorom.”

Bogi február 1-jén már kezdett is a körülbelül 50 fős cégnél, és bár alig több mint két hónap telt el úgy érzi, máris beilleszkedett. „Megtaláltam a helyemet a csapatban még így is, hogy nagyrészt home office-ból dolgozunk a Covid miatt. Egyelőre főleg szabálybázisokat írok, és nincs jelen a napi munkámban front-end, amit kicsit sajnálok, de ezt a szabadidőmben igyekszem majd pótolni. Utóbbiban az is segít, hogy a képzés után megmaradt a hozzáférésünk a Green Fox tananyagaihoz” – mondja Bogi, hozzátéve, hogy a későbbiekben külföldi szakmai lehetőségektől sem zárkózna el, és bár most a kódolásban látja a jövőt, a tanári pálya mindig a szíve csücske marad. A jövőben akár szívesen ötvözné a programozást és az oktatást a karrierjében.

A szerzőről:

About the author

Junior programozó képzések

Zöld út az IT karrierednek

Érdekel

Ismerd meg céges szolgáltatásainkat!

Discover our services for companies!

Tovább olvasnál?

Tovább olvasnál?

Read more?

Read more?