Published on:
2.9.2022

"Mire átvettem a közgáz diplomámat, már tudtam, hogy programozni szeretnék”

Publikálva:
2022.09.02.

Mazur Lili turizmus szakirányon diplomázott, amit főként azért választott, mert mindig szeretett nyelveket tanulni. Később kiderült, hogy a kódolás sem áll annyira távol tőle, mint hitte, sőt, ezen a területen bőven van lehetősége alkotni és kiélni a kreativitását. Hogyan helyezkedett el Front-end fejlesztőként a cégnél, amit előre kiszemelt magának, és milyen most egy munkanapja? Ismerd meg Lili karrierváltásának történetét!

Mivel foglalkoztál a Green Fox előtt, és miért váltottál szakmát?

Egyetemre jártam, mindenképp szerettem volna lediplomázni, ezért csak azután jelentkeztem a Green Foxhoz. Közgázt tanultam, amin belül turizmus szakirányra specializálódtam, és a suli mellett a turizmus több ágazatában is dolgoztam. Mindegyik munkahelyemről eljöttem viszonylag rövid idő után, és egyre erősödött bennem az érzés, hogy másik szakmát kellene tanulnom. 

Miért éppen a programozás mellett döntöttél?

Amikor egy étteremben dolgoztam, az egyik kollégám mesélt a programozásról, és elkezdtem erről olvasni. Aztán próbaképp elvégeztem egy rövid online kurzust, hogy lássam, milyen kódolni, és tetszett. Mivel a reálos tantárgyak sosem álltak közel hozzám, korábban nem gondoltam, hogy ez nekem való lenne. Viszont mindig szerettem nyelveket tanulni, ezért is választottam a turizmust. Ezenkívül szeretek alkotni és használni a kreativitásomat. Mire átvettem a közgáz diplomámat, már tudtam, hogy programozni szeretnék, és 2021 őszén el is kezdtem a Green Fox képzését. Full-stackes osztályba jelentkeztem, mert szerettem volna belekóstolni a Front-end és a Back-end fejlesztésbe is, mielőtt elköteleződnék valamelyik irány mellett. Bár kezdettől sejtettem, hogy nekem a Front-end lesz testhezállóbb, és ez később be is igazolódott.

Milyen élmény volt a képzés? 

Mivel számomra 180 fokos fordulatot jelentett ennek a képzésnek az elkezdése, minden nap elég nehéz volt. Néha tartottam attól, hogy nem is fogom tudni végigcsinálni, de közben kihívásként éltem meg, és nagyon motivált. Úgy jutottam túl a legnehezebb napokon, hogy a célt tartottam szem előtt. Bár online képzésre jártam, a csapat támogatása sokat segített, és a közösség magához az élményhez is rengeteg tett hozzá. Nem számítottam rá, hogy az online térben is így össze tud hangolódni egy társaság. 

Mennyi idő alatt tudtál elhelyezkedni, és milyen volt az álláskeresés időszaka?

2022 februárjában ért véget a képzés. Ezután volt egy nagyon hasznos, Tech Talent Speed Date nevű esemény, amit a Green Fox szervezett. Itt lehetőséget kaptunk, hogy bemutatkozzunk különböző cégeknek. Én ekkor már tudtam, hogy hol dolgoznék szívesen, és szerencsére be is hívtak egy állásinterjúra. Ettől függetlenül több cégnél interjúztam, de nem mindenhol voltak jó élményeim. Fontos volt számomra a vállalati kultúra, és csak olyan helyen tudtam elképzelni magam, ahol a technikai tudásom mellett a személyiségemet is figyelembe veszik. Aztán április elején kaptam ajánlatot a kiszemelt cégtől, ami egy amerikai pénzügyi multi. Ezt el is fogadtam, és május végén álltam munkába junior Front-end fejlesztőként.

Milyen technológiával foglalkozol a munkád során? 

Szerencsére nem dobtak be rögtön a mélyvízbe, még itt is folytatódik a tanulás. Különböző tanúsítványokat kell megszerezni, mielőtt éles projektekre beosztanák az embert. TypeScript programnyelven kódolok, amit ismertem a Green Fox képzésről. Újdonság viszont, hogy itt nem a React, hanem az Angular keretrendszert használjuk, ami szerintem kicsit nehezebb, így ebbe is bele kellett tanulnom.

Hogy néz ki egy munkanapod?

Heti 3 napot kötelező az irodában dolgozni, de én általában minden nap bemegyek, mert azt gondolom, hogy így könnyebben be tudok illeszkedni a cég életébe, illetve gyorsabban fejlődök. Szerencsére jó a közeg, úgyhogy emiatt is szívesen járok be. Már a tanulás fázisában is igyekeznek bevonni a csapat működésbe, például részt veszek meetingeken és az ügyfélkommunikációba is bekapcsolódom megfigyelőként. 

Milyen készségekre van szükség a munkád elvégzéséhez? 

A mai programozónak csapatjátékosnak kell lennie, erős kommunikációs skillekkel. Bár az introvertált emberek is megtalálják a helyüket a szakmában, kezdőként különösen fontos például, hogy merjünk segítséget kérni a tapasztaltabb kollégáktól. Ezenkívül érdeklődést, elszántságot és folyamatos tanulást igényel a programozó szakmában való elindulás és karrierépítés, valamint elengedhetetlen a stabil angol nyelvtudás is, hiszen az angol a programozási nyelvek alapja.

Kinek ajánlanád a Front-end fejlesztést?

Vizuális típusoknak, akik szeretik azonnal látni, hogy hogyan néz ki az, amit alkottak. A Back-endet pedig azoknak ajánlanám, akik úgy érzik, hogy közelebb áll hozzájuk az algoritmikus gondolkodás, és szívesen foglalkoznak komplexebb, funkcionális részek elkészítésével, adatbázisokkal. A fejlett logikai készség azonban Front-end és Back-end oldalon is elengedhetetlen. Általában a programozást pedig bárkinek jó szívvel ajánlom, tényleg semmilyen előképzettség nem szükséges a megtanulásához. Első lépésként érdemes kipróbálni, hogy egyáltalán tetszik-e, mert szerintem élvezni is kell a kódolást ahhoz, hogy az ember jól tudja csinálni.

Utólag jó döntésnek tartod, hogy váltottál?

Szerintem életem egyik legjobb döntése volt. Bár még az elején vagyok, és sokat kell tanulnom, de úgy érzem, hogy ebben a szakmában végre megtaláltam a helyem, és hosszú távon is programozással szeretnék foglalkozni. 

Szeretnél egy olyan IT tudást szerezni, ami nagyon keresett és anyagilag is megbecsülik a cégek itthon és külföldön egyaránt? Jelentkezz junior programozó képzésünkre és sajátítsd el villámgyorsan velünk.

A szerzőről:

About the author

Junior programozó képzések

Zöld út az IT karrierednek

Érdekel

Ismerd meg céges szolgáltatásainkat!

Discover our services for companies!

Tovább olvasnál?

Tovább olvasnál?

Read more?

Read more?