A Green Fox Academy a Junior programozó képzése mellett cégek számára is végez oktatást, ilyen a Lufthansa Systems Hungária IT Young Professional programja.
A “kirakatban” jól látható, mivel foglalkozik a Green Fox Academy. De léteznek kevésbé látványos, viszont annál izgalmasabb munkáink is. Ilyen például a Lufthansa Systems Hungária képzési programja, az IT Young Professional 2016. A most végző csapatot ugyanis a Green Fox készítette fel a mélyvízre.
Az nem titok, hogy a “kémia” szinte azonnal működött, hiszen a Green Fox tavalyi, legelső junior programozói képzését is partnerként támogatta a Lufthansa Systems Hungária. Ma pedig már két olyan munkatárssal is büszkélkedhetnek, aki a Green Foxban vált junior kóderré. Ám ahogy a hónapok teltek, kiderült, hogy érdemes ennél is szorosabbra fűzni a szálakat. Így jött az ötlet: legyen közös kreáció az idei IT Young Professional program!
Hogy kell elképzelni az IT Young Professional programot? Kik jelentkezhetnek rá?
Horváth Róbert (Training & development specialist): A program a cégünk egyedi megoldása olyan tehetséges, fiatal informatikusok számára, akik pályájuk elején állnak. A résztvevők jellemzően kicsivel a diploma megszerzése előtt vagy után kerülnek hozzánk, ezért részmunkaidős szerződést is tudunk ajánlani nekik. A jelentkezők – akik többnyire online hirdetés, karrier expók, vagy belső ajánlás révén értesülnek a programról - egy többlépcsős kiválasztási folyamatot követően kerülhetnek be hozzánk. Ám a hagyományos folyamattól eltérően ők nem kezdenek el azonnal dolgozni, hanem előbb egy két hónapos, intenzív képzésen vesznek részt, amely a technológiai részeken túl különféle készségfejlesztő modulokat is tartalmaz, mint például időgazdálkodás, együttműködés vagy prezentációs technika. Ennek az az előnye, hogy az alaptudás mellé, ami a jelentkezőknél már adott, mindenki szerez egy cég specifikus tudást is, ami sokkal komplexebb annál, mintha például csak a próbaidején betanulna. Ezeket a kollégákat úgy vesszük fel, hogy első körben még nem határozzuk meg a konkrét pozíciójukat, mire azonban a Young Professional csapat összeáll, már tudjuk, hogy cégen belül melyik teamnek hány új, kezdő munkatársra van szüksége, a program végére pedig azt is lefixáljuk, hogy ki hova kerül majd. A program elején tehát még csak annyit tudnak a jelentkezők, hogy két hónappal később egy junior fejlesztői pozícióban dolgoznak majd. A második hónap végére derítjük ki azt, hogy kihez melyik munkakör illik leginkább, ehhez végignézünk minden egyes profilt, haladási naplót, összesítjük a résztvevők teljesítményét, és felmérjük a képességeiket, hogy a lehető legjobb csapatot válasszuk számukra.
2012-ben kezdtetek bele a programba. Mi a tapasztalat, így lehet leghatékonyabban juniorokat találni?
Turcsikné Gáspár Georgina (HR vezető): Azt lehet mondani, hogy a junior fejlesztői igényeinket nagyrészt lefedi az a csapat, akiket az évente egyszer indított képzésbe bevonunk. Természetesen a szokványosabb úton is kerülnek hozzánk kezdő programozók, de alapvetően azt látjuk, hogy azok a kezdő kollégák, akik a Young Professional programban részt vesznek, hamarabb és hatékonyabban tudnak a szervezetbe integrálódni.
A képzés két hónapja olyan intenzív, mélyebb ismerkedésre ad lehetőséget, ami akár alapjaiban is meg tudja változtatni a jelentkezők elképzelését arról, hogy mit is szeretnének csinálni, milyen munkakörre vágynak. Volt példa arra is, hogy valaki gyökeresen más tervekkel érkezett hozzánk, de annyi mindent megtapasztalt, olyan többletinformációhoz jutott, hogy mi is, ő is pontosabban meg tudtuk fogalmazni, milyen feladatok lesznek ideálisak számára. A hagyományos felvételik esetén egy bizonyos pozícióra keresünk jelöltet, ott sokkal szűkebb a mozgásterünk.
Hogyan tud a programban segíteni a Green Fox?
Turcsikné Gáspár Georgina: Amikor tavaly ősszel a Green Fox Academy elindította első képzését, már akkor felkeltette érdeklődésünket az általuk alkalmazott oktatási módszer, ezért egy tehetséges junior kollégánkat beírattuk az általuk indított képzési programba. Eleinte még nem láttuk pontosan, hogy milyen lesz a partneri viszonyunk, rövidesen azonban kiderült, hogy aktívan részt vehetünk a képzési folyamatban. Figyelemmel kísértük hétről hétre a hallgatók fejlődését, minden pénteken ott voltunk a demókon, megismerhettük a csapat tagjait. Amikor pedig véget ért a képzés, a kiválasztási folyamatba is bevontak minket. Így közelről megismerhettük a Green Foxos szakmai vezetőket, a mentorokat, az oktatási módszereiket is. Nálunk az első Young Professional program során még minden képzést belsős kollégák vezettek, de éreztük, hogy jót tehet a nyitás. Úgyhogy kézenfekvőnek tűnt, hogy a Green Fox csapatában is gondolkozzunk. Nem szerettük volna, hogy a képzésünk túlságosan “iskolaszagúnak” tűnjön, sokkal életközelibbnek látjuk azt, hogyha valamilyen konkrét projekt köré épül az oktatás. Éppen úgy, ahogy a Green Foxban is zajlik a képzés.
Hogyan alakítottátok ki a képzés forgatókönyvét?
Horváth Róbert: Fontos volt, hogy a Lufthansa Systems Hungária sajátosságai megjelenjenek a képzésben, mert így jobb rálátást tudtunk biztosítani a hallgatóknak arra, milyen projektek is zajlanak nálunk. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy a Green Foxos mentorokkal és a saját szakmai vezetőinkkel közösen kerestünk házon belül egy létező, valódi céges projektet, és ennek a megvalósítására dolgoztunk ki egy 8 hetes programot. Magyarán a képzés egy valós informatikai feladat megoldása köré épült. Ezen kívül kimondottan a résztvevők soft skill-jeinek fejlesztésére is bevontunk egy külső partnert, aki - szintén a Green Fox-szal egyeztetve - a 8 hetes projektmunkába beillesztette a készségfejlesztő elemeket.
Milyen projekten dolgoztak a legutóbbi képzés résztvevői?
Horváth Róbert: Olyan alkalmazást fejlesztettek a tesztelői csoportunknak, amelyek különféle mobil eszközöket tud menedzselni. Egy olyan rendszert hoztak létre, amely akár több száz, különböző operációs rendszerű eszközt is tud egyszerre kezelni, tesztelni. A 8 hetes képzési program elején a 16 résztvevőt 3 alcsoportba osztottuk. Ők találkoztak a „megrendelővel”, vagyis a tesztelői csoportunk vezetőjével - akárcsak egy “éles” helyzetben - a megrendelő pedig elmondta, hogy két hónap múlva mit szeretne kézhez kapni. És innentől kezdve az oktatás projekt alapon zajlott. A résztvevők minden héten találkoztak a megrendelővel, beszámoltak arról, hogy hol tartanak, egyeztették a specifikációt, a feature-öket, hét elején sprint planning, reggelente pedig egymással is megbeszélték, ki hol tart és aznap min dolgozik majd. Ezzel a módszerrel egy olyan közegben érezhette magát az ember, mintha egy igazi belső munkán dolgozna. Ami ráadásul fedi is a valóságot.
Mi az a plusz, amit a Green Fox tudott adni nektek?
Horváth Róbert: A komplex megoldások hívei vagyunk. Az azonnal látszott, hogy itt nem annyi lesz az együttműködés, hogy “oké, akkor küldünk egy oktatót vagy kettőt”, hanem egy end-to-end megoldásról beszélgettünk már az első pillanattól kezdve. A szakmai mentoroktól a program koordinátorig mindent megkaptunk, de az sem mellékes, hogy a mentorok személyisége is olyan stílust képviselt, ami hozzánk közel áll. Nem egy klasszikus, hierarchikus alapú oktatási módszert szerettünk volna, hanem egy gyakorlatiasabb, közvetlenebb, nyitottabb megoldást. Még a teret is úgy lakták be kis munkaszigeteket létrehozva, babzsákokkal, ami ezt segíti elő. Ahogy belép az ember, máris látja, hogy itt nem a hagyományos, poroszos stílusban folyik az oktatás.
Turcsikné Gáspár Georgina: Amikor partnerként tavaly beleláthattunk a Green Fox Academy-n folyó oktatásba, azt azonnal észleltük, hogy a magas szakmai színvonal egy olyan mentalitással, startupos megközelítéssel párosul, ami számunkra nagyon vonzó kombináció.
Hogyan fogadták ezt a Green Foxos “mikrokozmoszt” a már régebben itt dolgozók?
Turcsikné Gáspár Georgina: Úgy látjuk, hogy hozott az ő életükbe is egy új színfoltot, péntekenként ők is bejárnak a demókra, és folyamatosan jelen tudnak lenni a csoport életében is. Korábban a saját mentoraink csak akkor találkoztak a képzés résztvevőivel, amikor véget ért a két hónap. Most gyakorlatilag egy olyan platform teremtődött, ahol már a képzés során meg tudnak ismerkedni az új kollégákkal, megtudhatják már idejekorán, hogy milyen gondolatokkal, milyen megközelítésekkel rendelkeznek.
Horváth Róbert: Fontos igény volt a program kezdetén, hogy a régebbi munkatársaink érdeklődését is jobban felkeltsük, és az aktív jelenlétükkel tudják formálni azt, hogy mi történik a projektmunka során. Úgy tűnik, ezt sikerült is elérnünk: egyre többen csatlakoznak a pénteki demókhoz. Ha “lejön” valaki a tapasztaltabb kollégák közül a Young Professional csapathoz, hogy megnézze, mi történik mondjuk a frontend fejlesztés terén, akkor lehetősége van elmondani, hogy mit szeretne látni, hogyan lenne ideális egy adott megoldás. Jó látni, hogy itt tényleg interaktív módon működnek a dolgok.
Mi is az az IT Young Professional Program?
A Lufthansa Systems Hungária szakemberei több mint 300 légitársaság és repülőtér mindennapi biztonságos és hatékony működését segítik Budapestről. Ebbe a különleges kihívásokból és élményekből álló világba kerülhet be az a fiatal informatikus, aki felvételt nyer a cég nyaranta induló IT Young Professional Programjába. A szakmai tudás megszerzése mellett a csapat tagjai elsajátíthatják a munka világába való beilleszkedéshez szükséges „soft” készségeket is. Általános és kifejezetten a Lufthansa Systems Hungária életéből átemelt, lemodellezett projekteken keresztül tapasztalatot szerezhetnek arról, hogy mit jelentenek az egyes munkakörök. Aki a programban részt vesz, az a képzés végére tökéletesen érteni fogja, hogy néz ki egy IT projekt, ezen belül kinek milyen szerep jut, illetve mi kell ahhoz, hogy végül egy valóban jól felhasználható termék szülessen. A két hónapos programot követően a valódi munkavégzés is elkezdődik, a cégen belül kijelölt profi csapatokban dolgozhat együtt a young professional, akit egy, a képzési időszakot is végigkísérő mentor segít az integrációban.
A technológiai újítások sokszor heves érzelmi reakciót váltanak ki az emberekből; ez most, a ChatGPT köztudatba való robbanásával sincs másként. Többen úgy vélik, hogy az AI térhódítása jelenti a programozói szakma végét, mások viszont izgalmas lehetőségeket látnak benne. Vajon hol az igazság? Cikkünkben részletesen feltárjuk, milyen változásokat hoznak az AI-eszközök a fejlesztők életébe. Valóban a ChatGPT lesz a jövő programozója?
A low-code fejlesztői platformok piacán 2020 és 2030 között jelentős, 31,3%-os éves növekedés várható. A P&S Intelligence szerint 2030-ra a piaci bevétel eléri a 190 792,6 millió dollárt. Ez a tendencia jelentős hatással van a munkaerőpiacra is, hatalmas keresletet generál a platformspecifikus fejlesztők iránt. De mi is a low-code és milyen új lehetőséget teremt? Erről beszélgettünk januári kerekasztalunkon a téma szakértőivel.
Az evosoft Hungary Kft. Magyarország vezető informatikai vállalata, 1995 óta van jelen hazánkban. Ma már közel 2000 fővel működnek, évről évre rengeteg fejlesztőt vesznek fel és integrálnak a csapatukba, a Green Fox Academy-vel is szinte a bootcamp indulásától együttműködnek. Így nemcsak tech, de HR oldalon is óriási tudás gyűlt össze náluk, ezúttal a hatékony onboarding folyamatról és a karrierváltók integrálásáról beszélgettünk.
A fejlesztési igények és a technológiák gyors változása, a minőségi munkaerő hiánya, illetve az értékes szakmai tudással rendelkező kollégák megtartásának nehézsége világszerte komoly kihívások elé állítja a vállalatokat. Hogyan adható egyedi válasz egy globális problémára? Kinek a feladata kezelni ezt, és hogyan érdemes hozzáfogni? Ezeket a kérdéseket jártuk körül Fachs Anitával, a Green Fox vállalati szolgáltatásokért felelős cégvezetőjével.
A technológiai trendek által előidézett iparági változások a kihívások mellett lehetőséget kínálnak a vállalatok számára, hogy növeljék bevételi forrásaikat. Ahhoz azonban, hogy az élen maradjanak, a szervezeteknek lépést kell tartaniuk a fejlődő technológiával, alkalmazottaiknak pedig a szükséges készségekkel.
Vállalati partnerünkkel, a Morgan Stanley budapesti központjával együttműködésben kivételes lehetőséget kínáló ösztöndíjprogramot indítunk 2022 áprilisától. A Java Academy corporate bootcamp keretében 15 tehetséges, a Java nyelv és a szerveroldali programozás iránt érdeklődő hallgató térítésmentesen indíthatja újra karrierjét Back-end fejlesztőként.
Starting from the beginning in a different profession is never easy. However, we believe that the presence and guidance of a credible and experienced professional can be a huge help, especially if they have been in the same shoes before. Get to know Dóri's story, who was once an office manager and is now a Business Analyst and a mentor in our CRM Specialist course.
The demand for tailor-made software has perhaps never been higher. There is now an app for almost everything, for any aspect of our personal or professional life. Yet, companies and users are always looking for more and more, and new ideas are being created and implemented.
The first Forbes Tech Summit in Hungary looked for answers through the example of Lufthansa Systems Hungária's IT Young Professional Programme, and we have collected the 5 main thoughts arose during the full house BIG TECH stage podium discussion.
Nowadays, it is not enough for a programmer to write excellent lines of code; it is also becoming more and more important what soft skills they have. What is the added value of a psychologist developing these skills? What methods are worth adapting in a corporate environment? Our psychologist Fruzsina Fejes answered these questions by presenting the Green Fox strategy.
The lack of professionals in the IT sector has clearly become one of the biggest challenges in the labour market. In this situation, solutions tailor-made for a company’s needs are gaining ground. The corporate bootcamp is a training specifically designed to meet a company's needs and expectations. Its graduates are professionals who are ready to join a project immediately. Now we explain the practical operation and the advantages through the example of our co-operation with Lufthansa Systems Hungária.