A karrierváltás egyik legfontosabb kérdése: mikor és hogyan tudok elindul az új pályámon? A Green Fox Academy junior szoftverfejlesztő képzéseit eddig több mint 1500 hallgató választotta, a végzettek 90 százaléka el is helyezkedett IT területen, átlagosan 2 hónappal a bootcamp után. Közülük öten vendégeink voltak a XVIII. Green Fox Meetupon, ahol a tech szektorban rejlő karrierlehetőségekről beszélgettünk.
A Green Foxnál elsajátított ismeretek és készségek birtokában sokféle út járható be. Programozóként elindulhatsz a front-end vagy a back-end fejlesztés, az ezeket összefogó full-stack felé, illetve különböző platformspecifikus fejlesztési irányokba, nem beszélve a különböző programnyelvek és keretrendszerek mélyebb megismeréséről, amelyek már kezdőként is újabb utakat nyitnak meg. Karrierváltóként pedig még az eddigi tapasztalatod is hasznosíthatod, például kifejezetten keresett a gazdasági, pénzügyi tudásnak, a vállalati folyamatok ismeretének és a programozásnak a kombinációja.
A meetup kerekasztal-beszélgetésének résztvevői mind karrierváltók, akik ma már programozóként dolgoznak, de eltérő jellegű feladatokon és területeken. Anita, Alex, Gergő, Balázs és András egyetértettek abban, hogy a bootcamp végére jobban megismer az ember egy speciális platformot vagy programnyelvet, elkezd azon a területen dolgozni, de pár év alatt már annyira kiszélesedik a perspektíva, hogy még izgalmasabb lehetőségek tárulnak fel.
„A front-end és a back-end kiegészíti egymást, ezért egy webfejlesztő a munkája során egyaránt találkozik a kliensoldal és a szerveroldal kihívásaival is” – magyarázta Gergő, aki jelenleg back-end fejlesztő és egy ideig a Green Fox mentora is volt. „El lehet indulni bármelyik irányba, de szerintem ez inkább csak azt jelenti, ki hol kezdi el” – tette hozzá András, aki a Microsoft Business Central keretrendszerével dolgozik. Szerinte aki megtanulja, hogyan lehet gyorsan és eredményesen új tudást felvenni, az bármibe bele tud tanulni – és ennek a képességnek a fejlesztésére a Green Fox kifejezetten nagy hangsúlyt fektet.
A beszélgetésben a teljesen egyedi fejlesztéseken dolgozó pro-code, illetve a nem a nulláról, hanem egy platform előre legyártott moduljaiból építkező platform alapú fejlesztés (a low-code irány) egyaránt képviseltette magát. Persze kiderült, hogy ez a két terület sem határolható el élesen. A low-code világában ugyanis az erős platformspecifikus tudás és a gazdasági-vállalati folyamatok mélyebb ismerete mellett ugyanúgy szükség van a programozói skillekre, mint a pro-code vonalon.
Ha már eldöntötted, hogy belevágsz, de még nem tudod, milyen pálya való neked, töltsd ki a Tech Karrier Kvízünket!
„A Salesforce egy felhő alapú rendszer, amellyel automatizálni tudunk egyes vállalati folyamatokat. A platform újra felhasználható elemekből épül fel, melyekkel akár összetett rendszerek is építhetők, ami komoly szakmai kihívás" – mondta Anita, aki még 2018-ban az Accenture Green Fox-szal szervezett CodeGirlz programján végzett, majd rögtön elhelyezkedett az Accenture-nél. A Green Fox és a COSMO CONSULT közös osztályában a Microsoft Business Centrallal is megismerkedő András ezt azzal egészítette ki, hogy „a testre szabott megoldásokat mi fejlesztjük teljes egészében, ez abszolút pro-code feladat. Emellett használunk olyan kódrészleteket, amelyekhez nem kell és nem is nagyon lehet hozzányúlni, viszont ezekkel is csak az tud jól dolgozni, aki teljesen átlátja a mögöttük álló logikát.”
Nem véletlen, hogy a kerekasztal során felmerült a téma, érdemes-e egy keretrendszerre fókuszálni. Tény, hogy megugrott az igény a platformspecifikus tudással rendelkező programozók iránt, mert az olyan keretrendszerek, mint a Business Central, a Salesforce vagy a ServiceNow hatékonyabbá tehetik a fejlesztést, és ez a digitalizáció felgyorsulásával előnyt jelent. Ugyanakkor még viszonylag kevesen vannak ezen a pályán, akik tudják, milyen sok lehetőséget tartogat a specializáció.
„Most abszolút ez a trend, de közel sem azt jelenti, hogy bárki össze tudna legózni kész elemekből egy alkalmazást. A hasonló platformok felfutását én inkább egy következő lépésnek tartom a fejlesztői munka evolúciójában. Az IT éppen arról szól, hogy folyamatosan új utakat keresünk. Másrészről viszonyítás kérdése az egész, például egy harminc évvel ezelőtti programozó munkájához képest ma már mindenki keretrendszerben dolgozik” – villantott fel egy új perspektívát Balázs, aki front-end fejlesztőként dolgozik.
Vendégeink meséltek azokról a tapasztalataikról is, amelyek önbizalmat adtak számukra. Alexnél, aki a kereskedelem és a divat világából lépett át az IT-ba, jelenleg pedig full-stack fejlesztőként dolgozik, egy green foxos feladat hozta meg az áttörést. „Amikor az alapozó modul végén egy játékot kellett fejleszteni, hárman-négyen összeálltunk, és másfél nap alatt megcsináltuk. Maradt még idő, ezért kitaláltam, hogy újraírom az egészet. Miután elkezdtem, teljesen rágörcsöltem, de végül meglett időre. Az volt a pont, amikor hirtelen összeállt minden, és éreztem, hogy jó helyen vagyok.”
A kitartás megedződése is olyan alapélmény, amit minden „zöld róka” magával visz, és ami Anita számára is sikert hozott. „Az egyik projektemben Salesforce-t kellett integrálnom egy másik rendszerrel. Nekiültem, csináltam, bár nem láttam a végét. Viszont addig nem adtam fel, amíg sikerült összehoznom egy nagyon jó applikációt. Nemcsak én voltam vele elégedett, hanem az ügyfél is, így ezt a projektet már team leadként vihettem tovább, amire nagyon büszke vagyok.”
„A tanulás része a napi munkának, a Green Fox nagyon jól felkészít erre – emelte ki Balázs. – Rengeteg információt el lehet érni önállóan, ha tudod, milyen módszerrel keresd, és ezt itt begyakorolhatod. Az is fontos, hogy ha egy teljesen új, nagy feladatot kapsz, ne ess kétségbe, hanem állj neki. A Green Foxnál ezt a helyzetet garantáltan megismered, de azt is megtapasztalod, hogy sikerül megoldani. Az IT igazán azoknak való, akiket a kíváncsiság hajt és a fejlődés motivál.”
A meetupon természetesen sok egyéb téma szóba került, és a közönség is feltette a kérdéseit. Ha Te is kíváncsi vagy rá, miben más a Green Fox, milyen lehetőségek várnak a bootcamp után vagy szívesen kipróbálnád a kódolást, tarts velünk az eseményeinken!
Bene Ádám két szakmát szerzett, mégsem találta a helyét a munkaerőpiacon. Ekkor jelentkezett a Green Foxba, hogy programozást tanuljon. Full-Stackesként kezdett, majd DevOpsra váltott, végül a Húli Community-ben (a bootcamp belső fejlesztési közösségében) újabb technológiákat sajátított el. Ma már az Ericsson DevOps fejlesztőjeként dolgozik. Azt mondja, sokat segített neki az elhelyezkedésben a Húli Community-ben végzett munka.
Hiszünk abban, hogy naprakész tudás átadásával biztosíthatjuk hallgatóink versenyképességét a munkaerőpiacon. Ezért a képzés során néhány alkalommal vezető fejlesztők és elismert szakemberek is megosztják gyakorlatban szerzett tapasztalataikat hallgatóinkkal, köztük a Gen™ Senior Engineering Direktora, František Tröster is.
A for-profit szektor és a civil szféra szakemberei összefogtak annak érdekében, hogy egymás tudását kiegészítve segítsenek másokon. Programozók önkéntes küldetésként vállalták, hogy egy hazai civil szervezet, a Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (SZÉRA) munkájának, illetve ügyfeleinek segítése céljából szakmai tudásukkal, kreativitásukkal egy komplex és rendkívül innovatív adatkezelési szolgáltatást építenek fel. A fejlesztés eredménye, amellett, hogy első lépésben több száz, bajba jutott családon segít, a későbbiekben más szervezetek munkáját is támogathatja majd az ország egész területén.
A technológiai trendek által előidézett iparági változások a kihívások mellett lehetőséget kínálnak a vállalatok számára, hogy növeljék bevételi forrásaikat. Ahhoz azonban, hogy az élen maradjanak, a szervezeteknek lépést kell tartaniuk a fejlődő technológiával, alkalmazottaiknak pedig a szükséges készségekkel.
Az informatikai szektort érintő szakemberhiány a munkaerőpiac egyik legnagyobb kihívásává nőtte ki magát. Ebben a helyzetben egyre nagyobb jelentőséget kapnak a speciálisan vállalatra szabott megoldások. A corporate bootcamp kifejezetten a cég igényei alapján kidolgozott képzés, ami akár azonnal projektre állítható szakembereket biztosít. A gyakorlati működést és előnyöket a Lufthansa Systems Hungáriával kialakított együttműködésünkön keresztül mutatjuk be.
Bence was working in retail during his university studies. During these years he decided to apply for a part-time programming course at Green Fox Academy. After Green Fox, he started to work in DevOps at a German IT company, 100% remotely. What is his course experience? Why does he like DevOps, and how future-proof does he think his new profession is? Get to know the story of his career change!
As the low-code market grows, so do the rumours associated with it. Many do not understand this phenomenon at all and therefore can easily believe the nonsense. Here are the five biggest mistakes and myths about low-code. Find out where they came from and what is behind them!
With the involvement of a new investor and majority owner, Sandberg Capital, Green Fox Academy continues the international expansion and the development of corporate services and courses. This partnership opens new opportunities for achieving our goals and we look forward to working together.
The lack of IT professionals has been a problem in Hungary for decades now. Péter Bogyó, editor of HRTV and Anita Fachs, the head of the Hungarian operation of Green Fox Academy, sat down for an interview and talked about the current IT market trends and possible solutions to the issues facing it. We have summarized the most important bits of the in conversation below.
How is it possible to give more impetus to IT development and HR processes at the same time, even though this field is understaffed? How can you fill the gap when you need specialists of a company-specific technology who are ready to join a project as quickly as possible? The corporate bootcamp, which provides specific skills in close cooperation with a company, responds to these challenges.