A for-profit szektor és a civil szféra szakemberei összefogtak annak érdekében, hogy egymás tudását kiegészítve segítsenek másokon. Programozók önkéntes küldetésként vállalták, hogy egy hazai civil szervezet, a Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (SZÉRA) munkájának, illetve ügyfeleinek segítése céljából szakmai tudásukkal, kreativitásukkal egy komplex és rendkívül innovatív adatkezelési szolgáltatást építenek fel. A fejlesztés eredménye, amellett, hogy első lépésben több száz, bajba jutott családon segít, a későbbiekben más szervezetek munkáját is támogathatja majd az ország egész területén.
Létezik Magyarországon egy széles társadalmi réteg, amelynek a lakhatási problémája miatt kilátástalan a jövője. Egyedülálló hajléktalan emberek és gyerekes családok egyaránt segítségre szorulnak: ideiglenes otthont, szociális munkát, lelki és jogi segítséget, valamint életvezetési tanácsadást kapnak azok, akik bajba kerültek. Ebből az átmeneti rendszerből azonban nagyon nehéz kijutni, több generáció is felnőhet benne. –„Mi vagyunk az utolsó olyan szint a gyermekjóléti ellátórendszerben, ahol még együtt lehet tartani a családot. Ha mi nem tudunk segíteni, akkor nagyon valószínű, hogy egy ilyen nehéz helyzetbe került család szétesik.” – mondja Kelemen Gábor, a SZÉRA szakmai vezetője. Az általuk működtetett átmeneti otthonkba bekerülni és támogatást kapni azonban nem magától értetődő, hiszen az a tendencia, hogy egy megüresedett intézményi férőhelyre 4-5 család is jelentkezik. Az üres férőhelyekről eddig azonban nem készült naprakész nyilvántartás.
-„A jelenlegi nyilvántartó rendszerünk elavult. Több intézményben többféleképpen kezeljük az adatokat, előfordul, hogy egyes információkat még mindig csak papír alapon tudunk nyilvántartani. Az ezzel járó plusz munka lassúsággal jár, amely megnehezíti a munkánkat és akár károkat is okozhat a bajba került családoknak. Szaktudás, anyagi forrás, és egyéb erőforrások híján a fejlesztési törekvéseinkben eddig rendre elakadtunk, így CRM rendszerünk fejlesztésének hiányában intézményeink nem tudnak egy közös adatbázist használni. Az egyik partnerszervezetünk, az intézményeinkben önkéntes munkát végző JóSzaki szakembergárdáján keresztül nemrég azonban kapcsolatba kerültünk a Green Fox-szal, akik vállalták, hogy pro bono létrehoznak számunkra egy olyan felhő alapú adatbázist, amely a rászoruló egyének, családok számára hatékonnyá teszi a nyilvántartási rendszerbe, illetve az intézményeinkbe való bekerülést, sőt, az új szoftver akár az utánkövetés folyamatát is monitorozni tudja majd. Elmondtuk az igényeinket, és a Green Fox ahhoz készíti el a szoftvert, ráadásul úgy, hogy az más intézmények munkájával is kompatibilis legyen.” – meséli Kelemen Gábor és hozzáteszi: -„Egy évben mi sok száz bajba jutott családdal és hajléktalan emberrel kerülünk kapcsolatba. Ezekben a családokban nagyon sok olyan gyermek nevelkedik, akik a lakhatás elvesztése miatt kerülnek veszélyeztetett élethelyzetbe. Az új adatbázissal sokkal gazdaságosabban és hatékonyabban tudjuk majd működtetni az ellátórendszerünket és tervezhetőbbé válnak szolgáltatásaink. Most, a fejlesztés első fázisában az a cél, hogy a jelentkezések elbírálását gyorsabban kezelje a szoftver. Hiszem, hogy az új adatbázis az ország más hasonló intézményeiben is segíthet majd. Fontos megemlíteni, hogy a fejlesztés során figyelembe vesszük az Európai Unió új adatkezelési szabályzata, a GDPR előírásait is, amely jelenleg önmagában is, minden szolgáltatási szektorban kihívások elé állítja a cégeket, szervezeteket.”
A Green Fox kétszer hét heti munkával elkészült a civil szervezetnek szánt fejlesztés első részével, azaz az alkalmazás már jól használható, és további fejlesztések vannak kilátásban. A SZÉRA és a programozó iskola találkozása azonban további ötleteket adott, és tavaly év végén egy egészen új dologba kezdett a Green Fox. Felépítettek egy kis fejlesztő céget a sulin belül, amelyet HÚLI névre kereszteltek (ez kínaiul rókát jelent). Vagyis aki hozzájuk megy tanulni, valós projekten fog dolgozni, olyanon, amellyel ráadásul másoknak segít. Erről az iskola szakmai vezetője, Kökény Tamás (Tojás) számolt be:
„Átalakítottuk a képzésünk struktúráját: ahogy vége az első 9 hétnek, szinte máris indul a következő, mert hosszú távú, nagy projektjeink vannak, amelyen váltják egymást a hallgatók. Az igazi hozzáadott értékünk abban van, hogy már nem pusztán az alapképzés elvégzése után engedjük el a hallgatóinkat, hanem megtanítjuk őket a projekt munkára. Korábban olyan projekteket találtunk ki, amely hasonlított egy valósra, újabban azonban valós feladatokon dolgozunk, amelyet tényleg használnak majd bizonyos emberek, ahol figyelni kell egy csomó dologra. A mentorok a diákokkal együtt maguk is fejlesztőként dolgoznak ezeken a valós feladatokon, és ez jó mindenkinek. Egyrészt a diákok sokkal könnyebben tanulnak munka közben valakitől, másrészt maga a mentor is fejleszt és fejlődik. Harmadrészt, egymást is tudják mentorálni a diákok, ami azért szerencsés, mert attól mindig könnyebben tanulunk, aki közelebb áll hozzánk. Létrehoztunk egy 60 fős, 18 mentorból álló egységet az iskolán belül, így a diákjaink majd azt érzik, beültek egy céghez, hiszen kicsiben olyan management struktúrát építettünk fel, mint egy fejlesztő cég. Célunk azt elérni, hogy az iskola és a hallgatóink hétköznapi munkája között a lehető legkisebb különbség legyen, hogy amikor az adott hallgató a képzésünk végén beül az első munkahelyére, akkor azt érezze, hogy az egyáltalán nem félelmetes, sőt. A feladat ismerős, hiszen ilyet már csinált korábban. Hosszú távú célunk az, hogy értéket teremtsünk, hogy a diákjaink még motiváltabbak legyenek és hogy NGO-k különböző projektekkel pályázhassanak hozzánk és mi tudjunk nekik segíteni.”
A segítő szektor és a for-profit találkozása több szempontból is izgalmas. A másfajta gondolkodásmódok összeegyeztetésén túl olyan ügyekben tudnak összefogni a szervezetek és a cégek, amelyekben amúgy nem lenne más megoldás. Kelemen Gábor szerint saját tudást és lehetőségeket egyesítő projektek ezek, amelyek önmagukban is óriási hatással vannak. Az Alapítvány vezetője elmondta: „ A segítő szakmában a nagy lelki megterhelés és az eszköztelenség érzése miatt sokszor nagyfokú a kilátástalanság. Egy ilyen projekt során, amelyet most a Green Fox támogató együttműködésével meg tudunk valósítani, rávilágíthat arra, hogy nem feltétlenül áthidalhatatlan probléma a forráshiány és, hogy vannak más szervezetek, cégek is, akik velünk hasonló módon felelősséget vállalnak a társadalmi problémák kezeléséért. Ez sok tekintetben megerősít engem és a munkatársaimat abban, hogy jó úton járunk, illetve abban, hogy nincs lehetetlen. És ha mi hinni tudunk ebben, akkor a klienseinkkel is másképpen vagyunk képesek foglalkozni és dolgozni. Érzem, hogy a szervezetünkön belül is óriási motiváló erővel bír, hogy ez a program el tudott indulni.”
Böröcz András korábban a szállodaiparban dolgozott, és bár kicsit mindig is kockának tartotta magát, a programozásról azt gondolta, hogy nem neki való. Ma Business Central fejlesztőként dolgozik a Cosmo Consultnál, és utólag nagyon örül annak, hogy mégis kipróbálta ezt az irányt. Miről szól ez a terület, milyen skilleket igényel, és milyen karrierlehetőségeket tartogat? Tudj meg többet a Business Central fejlesztők világáról és a Microsoft technológián alapuló képzésünkről Andris történetén keresztül!
A fejlesztési igények és a technológiák gyors változása, a minőségi munkaerő hiánya, illetve az értékes szakmai tudással rendelkező kollégák megtartásának nehézsége világszerte komoly kihívások elé állítja a vállalatokat. Hogyan adható egyedi válasz egy globális problémára? Kinek a feladata kezelni ezt, és hogyan érdemes hozzáfogni? Ezeket a kérdéseket jártuk körül Fachs Anitával, a Green Fox vállalati szolgáltatásokért felelős cégvezetőjével.
There is a growing need for IT professionals worldwide, offering many possibilities for employees. Which career path is suitable for you the most? Which one is ultimately future-proof? In this series of articles we aim to introduce those IT career paths that let us stay marketable in the job market long term. This time, we dive into Back-end.
Would you like to know our partners better, where you can even start your new IT career after the course? We have great news then! We sat down with Accenture, and asked them what kind of workplace Accenture is and why it is good to work there. Read our article and get to know Accenture!
It is still worth learning programming: our latest alumni survey revealed that the average salary of those who enter the field as career changers exceeds HUF 1.2 million gross per month after 3 years. After three years, promotion is almost guaranteed, and nine out of ten programmers who have completed the bootcamp already work in at least medior position.
The lack of IT professionals has been a problem in Hungary for decades now. Péter Bogyó, editor of HRTV and Anita Fachs, the head of the Hungarian operation of Green Fox Academy, sat down for an interview and talked about the current IT market trends and possible solutions to the issues facing it. We have summarized the most important bits of the in conversation below.
The lack of professionals in the IT sector has clearly become one of the biggest challenges in the labour market. In this situation, solutions tailor-made for a company’s needs are gaining ground. The corporate bootcamp is a training specifically designed to meet a company's needs and expectations. Its graduates are professionals who are ready to join a project immediately. Now we explain the practical operation and the advantages through the example of our co-operation with Lufthansa Systems Hungária.