„Programozó apukám szerint az, hogy fel tudjak tenni egy Windowst, az alap dolog. Ezt egy lánynak is tudnia kell. Korán lett számítógépünk, én így nőttem fel. A gimnázium 10. osztályát Kanadában végeztem, ahol szuper az oktatás, a matekórákon Excel táblákat is írtunk. A honvágyam azonban győzött, egy év után hazajöttem. Nem sokkal később elkezdtem tanulmányaimat az ELTE Tanító- és óvónőképző karán. A képzés végén egy séta alkalmával megtetszett egy X. kerületi óvoda kerítése és a neve: Csodapók. Felhívtam őket, megkérdeztem, hogy tölthetném-e náluk a 8 hetes gyakorlatomat. Felvettek. Angol nyelvű óvónőként végeztem, ezért a következő állomás egy második kerületi magánovi lett, ahol angol nyelven foglalkoztam a kicsikkel. A legnagyszerűbb pedagógiai és közösségi élményben pedig egy pomázi óvodában volt részem. A fizetésemből azonban nem tudtam megélni, mindig szükségem volt kiegészítő munkára is. Ez egyre jobban fárasztott és kilátástalanná tett. 2016 nyarán belevetettem magam a kódolós weboldalak böngészésébe, és netes tanfolyam elvégzésén gondolkodtam. Ekkor kerültem először kapcsolatba a Green Fox-szal, részt vettem egy nyílt napon, és feliratkoztam a hírlevelükre. Miközben az óvónői portfóliómat készítettem, egyre inkább éreztem, hogy az anyagi biztonság miatt váltanom kell. Aztán váratlanul felmondták az albérletemet, és e-mailt kaptam a Green Foxtól, hogy ha december 8-ig jelentkezem, akkor karácsony előtt megtudom, hogy felvettek-e… Ekkorra már tudtam, hogy lépnem kell. Úgy éreztem, hogy ennek így kellett történnie.”

Fanni sikeres felvételijéről karácsonyra értesítést kapott, és azonnal jelezte az óvodában, hogy márciustól újra iskolapadba ül. Munkahelyén megértően fogadták a döntést, persze volt olyan óvodás kisgyerek, aki így búcsúzott Fannitól: „Én mostantól nem fogadók szót senkinek, csak neked, ezért nem mehetsz el!”

 „Márciusban aztán hazaköltöztem, a családom segített. Tudtam, hogy nagy váltás lesz, de nem torpantam meg. Pedig amikor elkezdődött a Green Fox képzése, nagyon nehéz volt az elején, mert hiányoztak a gyerekek, és szokatlan volt egész nap a számítógép előtt ülni. Teljesíteni akartam és féltem, hogy lemaradok. Akkor még nem tudtam, hogy felesleges az aggodalmam, mert közben annyira jó közösséggé kovácsolódtunk, mindenki értelmes és segítőkész volt. Néha este 8-9-ig is bent voltunk, és nem sok minden maradt a szabadidőnkből – de nagyon megérte. Már az első nap annyira meghatározó volt, pillanatok alatt megismertük egymást, így egyszerűbb volt a tanulásra koncentrálni, és egymást segíteni. Ezt a rendszert nagyon kitalálták, a mentorokkal együtt, hiszen az ő segítségük is kellett ahhoz, hogy mi idáig eljussunk. Számomra a legnagyobb élményt a pénteki demók jelentették, amikor elő lehetett adni a tanultakat. Én egy idő után meséket találtam ki a kódokból. Például így kezdtem: Valaki ellopott egy kódrészletet Python God-tól, kérlek, segítsetek megtalálni! Olyan jó érzés volt mosolyt csalni a fáradt arcokra! A képzés vége az elejéhez hasonlóan újra nehéz volt, leginkább azért, mert szerettem volna visszacsöppenni a felnőtt létbe – újra dolgozni, és pénzt keresni.

Június végén levizsgáztunk, és szeptemberben kezdtem el dolgozni a Green Fox által szerzett új munkahelyemen, az Inter-Mikrum Kft.-nél, ahol én voltam az első női munkatárs! Szerencsésnek érzem magam, hogy egy támogató légkörben és jó társaságban folytathatom a programozást, jelenleg nagyon élvezem. A cégnél a legtöbben Java fejlesztők, ezért nagyon jól esik, hogy már néha odahívnak, hogy segítsek a JavaScript kódban. Tök jó érzés, ha tudok segíteni!

A következő két-három évben biztos, hogy csak programozni szeretnék, aztán később visszatérnék a gyerekekhez. Talán úgy, hogy programozást tanítok nekik. Akár még gimisekkel is foglalkoznék! Már nézegettem az önkéntes lehetőségeket, és ki tudja, lehet, hogy mentorként is kipróbálnám magam a Green Foxnál. Addig viszont időnként Fannibohóccá alakulok, és különböző rendezvényeken arcot festek és lufikat hajtogatok a kicsiknek, mert nagyon hiányoznak a gyerekek.”