Hiszünk abban, hogy naprakész tudás átadásával biztosíthatjuk hallgatóink versenyképességét a munkaerőpiacon. Ezért a képzés során néhány alkalommal vezető fejlesztők és elismert szakemberek is megosztják gyakorlatban szerzett tapasztalataikat, köztük Szabados Levente, mesterséges intelligencia szakértő is.
Szabados Levente a 90-es években végzett programozóként, úttörő deep tech (tudományos technológiai) vezető, a mesterséges intelligencia, deep learning, adat- és kognitív tudományok területén egyaránt óriási tapasztalattal rendelkezik. Az AI-hoz kapcsolódó tanácsadási, képzési és személyre szabott rendszerfejlesztési szolgáltatásokat nyújtó Neuron Solutions társalapítója, tudományos tanácsadója, emellett megbecsült akadémikus, jelenleg a heidelbergi SRH Hochschule, a Frankfurt School of Finance and Management docense, valamint a párizsi Aivancity vendégelőadója. „Az elme a hivatásom” - mottójának megfelelően Levente ötvözi szakmai törekvéseit a buddhista tanok és kognitív tudományok iránti érdeklődésével.
Soron következő képzésünkön vele is találkozhattok, s az AI világába fog közelebbi betekintést adni, többek között erről és személyes karrierútjáról kérdeztük őt.
A 80-as években kaptam az első számítógépemet. Nagyon hamar megfogott ez a világ, már akkor eldöntöttem, hogy erre teszem majd fel az életem. Ugyan volt egy időszak, amikor kicsit más irányba indultam, az AI volt végül az, ami visszahúzott IT területre. Számomra az emberi elme vizsgálata a legizgalmasabb, a mesterséges intelligencia alkalmazások pedig gyakorlatilag ezt próbálják modellezni.
Gyakorlatias oldalról közelítve elég megnézni, hogy milyen mértékig járja át a vállalatok, szervezetek életét a digitális eszközök használata, függetlenül az iparágtól. A mezőgazdaság például egy olyan terület, amiről elsőként azt gondolnánk, hogy kevésbé hatja át a technológia. Ezzel szemben a jól teljesítő mezőgazdasági vállalatok iszonyatos mennyiségű digitális eszközt, többek között AI alkalmazásokat is használnak, például a precíz permetezés vagy öntözés támogatásához. Ha még egy krumpliföldön is ilyen szerepe lehet a mesterséges intelligencia rendszereknek, könnyű elképzelni, hogy milyen jelentőségű például a pénzügyi vagy az energiaszektorban. A világ egyszerűen nem tudna előremenni informatikusok nélkül.
Ugyanakkor a praktikus okokon túl szerintem ez egy nagyon izgalmas világ. Alan Turing mondta, hogy a programozás során az emberi gondolkodást modellezzük és próbáljuk átültetni a gépekbe. Ez nemcsak az AI-ra, de általában a programozásra is igaz. Az emberi elme vizsgálata pedig csodálatos dolog, így a programozás az önfejlesztésnek is kiváló terepe. Az algoritmizálás során egy problémát bontunk elemi lépésekre, majd arra keresünk valamilyen mentális stratégia mentén megoldást.
Részt vettem például az Alzheimer-kór korai előjeleinek diagnosztizálását elősegítő vizsgálatokban. Egerek és patkányok agyhullámait vizsgálva igyekeztünk olyan mintázatokat keresni, melyek előrevetítik a betegség kialakulását. Bizonyos kémiai behatásokra ugyanis Alzheimer közeli szimptómákat produkálhatnak az állatok, mi azt vizsgáltuk, hogy ezeket a változásra utaló jeleket ki lehet-e szűrni az idegrendszer működéséből. Érdekes volt létrehozni egy olyan eszközt, ami az idegrendszeri működésben bekövetkező mintázatokat egy előrejelzési feladatként fogja fel, emellett olyan összefüggésekre mutat rá, amelyekre a kutatók sem gondolhattak korábban.
A leghasznosabb hard skill szerintem, ha egy adott nyelvet vagy egy adott szoftvert abból a szempontból értünk meg, hogy a rendszer kitalálói hogyan gondolkodtak. Ez sokszor csak másodlagosan tanított képesség, ugyanakkor én úgy gondolom, hogy nagyon sokat segít egy nyelvjárás miértjének megértésében.
Soft skillek tekintetében a legfontosabb, hogy képesek legyünk egy új területen gyorsan tájékozódni és talajt fogni. A tech világa folyamatosan megújul, ezért a fejlesztőknek is meg kell újulniuk időnként, ebben sokat segít ez a képesség. Nem azzal lehet érvényesülni, ha valamit tudunk, hanem ha valamit gyorsan meg tudunk tanulni.
Az AI többé már nem a jövő, ez a jelenünk. A nagy nyelvi modellek megjelenése nem csupán azt befolyásolja, hogy hogyan hozunk létre tartalmakat, egyértelműen hatással van a kódírásra, valamint arra is, hogy hogyan tekintünk a szoftverfejlesztés szerepére. A nyelvi modelleken alapuló szoftverágensek nagyobb autonomitása paradigmaváltást hozhat a szoftverfejlesztésbe, nagyon fontos, hogy ennek részei legyünk.
Csinálni, csinálni, csinálni. Elméletben megtanulni programozni nagyon fájdalmas és lassú folyamat. Úgy érthetünk meg igazán egy rendszert, ha megmozdulunk benne és párszor megütjük magunkat. A rutinos programozót nem az különbözteti meg a kevésbé tapasztalttól, hogy nem veri be a fejét, hanem az, hogy van rajta bukósisak.
A tanuláshoz is ezt a tippet mondanám: cselekedni kell, kipróbálni az ötleteket, kísérletezni. Ami még fontos, hogy ne álljunk meg annál a pontnál, ha valami működik. Vonjuk le a tanulságot, hogy miért működik. Data scientist-eknek szoktam mondani: „A munkánk két helyzetben érdekes. Az egyik, amikor valami nem működik és meg kell érteni, hogy miért. A másik, amikor valami működik és meg kell érteni, hogy miért."
Döbbenetes mennyiségű informatikus hiányzik a piacról, ezt én is látom, de felmérések is alátámasztják. A cégek sokszor szembesülnek azzal, hogy elindítanának egy informatikai projektet, amit azért kell leállítani, mert nincs rá ember. Ezt a hiányt csak oktatással tudjuk pótolni.
Emellett azt gondolom, hogy a tudás az nem egy olyan dolog, ami egy ember fejében létezik. Sok embernek a dialógusa, reflexiója tartja fenn. Ha nem beszélnek egy adott technológiáról, akkor az gyakorlatilag elhal. Élő példája ennek a jelenségnek a Fortran nyelv: erről a technológiáról gyakorlatilag nincs beszélgetés, ezért már alig van olyan szakember, aki vállalná a Fortran nyelven íródott rendszereknek a karbantartását, miközben mai napig működő banki tranzakciós rendszerekről van szó. Ezt a jelenséget úgy tudjuk megelőzni, ha új embereket vonunk be a beszélgetésbe, ennek a legjobb módja pedig a tanítás.
2021 júliusában elindítottuk ingyenes, online, alapszintű IT support tanfolyamunkat "Hello IT! for Women" néven az INCO Academy - Work in Tech együttműködésével és a Google.org támogatásával. A programmal 2021-ben 300 nőnek segítettünk felkészülni a digitalizáció új kihívásaira.
Legyünk őszinték, sokunk számára vonzónak tűnik az IT terület, de ugyanakkor kicsit tartunk is tőle a nehézsége miatt. Egy jól működő kód megírása sok IT szektoron kívüli ember számára teljesen lehetetlennek tűnik. De gondoltál már arra, hogy kódolás nélkül is kezdhetsz informatikai karrierbe?
A hosszú hónapokig elhúzódó toborzás a HR rémálma. Főleg, ha még attól is tartani kell, hogy a nehezen kiválasztott szakember egy jobbnak vélt ajánlat miatt hirtelen továbbáll. Pedig van olyan megoldás, ami a kockázatokat és a költségeket is minimálisra csökkenti. Ez a tehetséges fiatal programozókat és a vállalatokat összekötő Tech Talent Speed Date, amelyet a Green Fox Academy szervez március 9-én, Budapesten.
A technológiai trendek által előidézett iparági változások a kihívások mellett lehetőséget kínálnak a vállalatok számára, hogy növeljék bevételi forrásaikat. Ahhoz azonban, hogy az élen maradjanak, a szervezeteknek lépést kell tartaniuk a fejlődő technológiával, alkalmazottaiknak pedig a szükséges készségekkel.
Az informatikushiány egy több évtizedes probléma Magyarországon. Ennek kapcsán az aktuális IT munkaerőpiaci trendekről, megoldási lehetőségekről beszélgetett Bogyó Péter, a HRTV adásszerkesztő műsorvezetője Fachs Anitával, a Green Fox Academy magyarországi operációjának vezetőjével. Az alábbiakban a beszélgetés legfontosabb részeit foglaltuk össze.
Would you like to know our partners better, where you can even start your new IT career after the course? We have great news then! We sat down with Aliz's Community Manager, Petra Palotás, and asked her what kind of workplace Aliz is and why it is good to work there. Read our article and get to know Aliz!
The IT profession awaits career changers with real opportunities. Green Fox Academy's alumni research shows that our graduates are moving fast in terms of both position and salary. Find out more about how they utilizied the skills learned at Green Fox in their careers!
In 2021 July, we launched our free, online, basic level IT support course called "Hello IT! for Women" in cooperation with INCO Academy - Work in Tech and with the support of Google.org. Through the program, we are helping 300 women to prepare for the challenges of digitalization.
The lack of IT professionals has been a problem in Hungary for decades now. Péter Bogyó, editor of HRTV and Anita Fachs, the head of the Hungarian operation of Green Fox Academy, sat down for an interview and talked about the current IT market trends and possible solutions to the issues facing it. We have summarized the most important bits of the in conversation below.
Besides challenges, the changes in the industry brought about by technological trends also present opportunities for companies to increase their revenue streams. However, if they want to stay ahead, organisations must keep pace with evolving technology, and their employees must have the necessary skills.