Donkó Anita eredetileg rajztanár, aki hosszas mérlegelés után váltott az IT területre. 2022 nyarán végezte el CRM Specialist képzésünket, majd 2 héten belül el is helyezkedett. Milyen élmény volt számára a képzés, mi fogta meg a Salesforce-ban, és milyen párhuzamot lát a platform és a falmászás között? Ismerd meg Anita karrierváltásának a történetét!
Rajztanárként dolgoztam, de nem éreztem jól magam az állami oktatási rendszerben. Egy ideig reméltem, hogy el lehet érni változásokat, de ehhez nem igazán találtam partnereket, ezért döntöttem úgy, hogy váltok. Olyan szakmát szerettem volna, amit élvezek, és amiben hosszú távon megtalálhatom a számításaimat. Sokáig meg sem fordult a fejemben az IT, de a Facebookon rendszeresen megjelentek a programozó bootcampekről szóló hirdetések, és ez bogarat ültetett a fülembe. Elkezdtem információkat gyűjteni az ismerőseimtől, majd elvégeztem egy rövidebb tanfolyamot, és ezek alapján döntöttem el 2021 őszén, hogy ez lesz az új szakmám. Innen azonban még hosszú út vezetett oda, hogy megtaláljam, az IT-n belül milyen irány való nekem.
Először egy szuperintenzív Java programozó képzést kezdtem el, de már az első 2 hét után láttam, hogy ez intenzívebb, mint ami akkor belefért az életembe, így nem folytattam. Az útkeresést azonban nem adtam fel: több programnyelvvel kísérleteztem rövidebb online tanfolyamok keretében. Rábukkantam az SQL-re, amit többnyire adatlekérdezésekhez használnak, és megtetszett, úgyhogy megkérdeztem a Green Foxot, hogy tudok-e náluk hasonló technológiát tanulni. Bár SQL irány nem volt elérhető, az éppen akkor, 2022 nyarán induló CRM Specialist képzésüket ajánlották. A Salesforce egy amerikai felhőalapú ügyfélkapcsolat-kezelési (CRM) platform, amit egyre több nagyvállalat használ. Ez egy önálló ökoszisztéma saját felülettel, amelynek az alapos megismerésével általában gyorsan el lehet helyezkedni az IT munkaerőpiacon, így érdekelt a lehetőség.
Az első pillanattól úgy éreztem, hogy a Salesforce testhezálló, de azért ez a képzés sem volt könnyű, még ha konkrétan nem is programozást tanultunk. (Szerk.: A hallgatóink két irányt választhatnak Salesforce területen belül: CRM Specialist képzésünk a platform mély ismeretére és alkalmazására, , míg a Junior programozó képzésünkön elérhető Salesforce irány a fejlesztésre fókuszál.) Reggel 9-től este 6-ig tartott az oktatás, aztán készülni kellett a következő napra, így gyakorlatilag semmi mással nem tudtam foglalkozni ebben az időszakban. Mindössze 2 hónap alatt próbáltak átadni nekünk egy azonnal hasznosítható gyakorlati tudást, ami erős vállalás. Az, hogy ez sikerült, nagyban köszönhető a mentorainknak, illetve a jól felépített tananyagnak.
2 hét alatt találtam állást. A United Consult Zrt.-nél helyezkedtem el, ami egy több mint 300 fős IT tanácsadást és egyéb informatikai szolgáltatásokat kínáló vállalkozás. Cégen belül a Salesforce üzletághoz csatlakoztam. Az üzletágon jelenleg több mint 30 kolléga dolgozik. Ennél a cégnél volt az első interjúm az új területen, így nagyon izgultam, mert nem tudtam, mire számítsak, de végül egy jó hangulatú beszélgetés alakult ki. Tetszett, hogy nemcsak a technikai tudásomat nézték, hanem azt is, hogy emberileg mennyire illenék a csapatba. Azóta sem csalódtam a légkörben: a kollégáim rendkívül barátságosak és segítőkészek, például rendszeresen megkérdezik tőlem, hogy hogy vagyok.
Salesforce egy low-code platform, ami azt jelenti, hogy nem saját kézzel, sorról sorra írjuk meg a kódjait, hanem egy grafikus interfészen drag & drop megoldással is konfigurálhatjuk azokat. Pontosan értenünk kell, hogy a platform mit és hogyan csinál, hogyan lehet például különböző funkciókkal bíró elemeket összeilleszteni. Tehát az ilyen rendszerek használata is szakértelmet kíván, csak kicsit más jellegűt, mint a hagyományos programozás. Ezenkívül a Salesforce saját programnyelvekkel rendelkezik, a fejlesztők ezen programnyelvek használatával egyedi fejlesztéseket adnak hozzá a platformhoz.
Az egyik kedvenc hobbimhoz, a falmászáshoz tudom hasonlítani. Van egy rendszer, aminek adottak a keretei, és rendelkezésre állnak különböző fogások, lépések, amiket kreatívan használhatunk a cél elérése érdekében. Mivel többféleképpen is meg lehet oldani egy problémát, én meg tudok élni ebben egyfajta szabadságérzetet.
Mindez teljesen ellentétes azzal, amit korábban gondoltam. Bennem volt egy olyan tévhit, hogy mivel csak ülni kell a gép előtt, a konfigurálási és egyéb IT feladatok biztosan unalmasak, pedig egyáltalán nem azok. Az agy keményen dolgozik, és az ember közben kiélheti a kreativitását.
Salesforce-osként alapvetően 3 területen építhetünk karriert: admin, consultant, developer. (Szerk. Az első kettőre készít fel CRM Specialist, míg az utóbbira Junior programozó képzésünk.) Nekem a consultant a testhezálló pont azért, mert szeretek emberekkel foglalkozni, és ebbe az irányba igyekszem építkezni hosszabb távon is. Mindenképp hasznos, ha az ember jó kommunikációs skillekkel rendelkezik. A Green Foxnál is mindig hangsúlyozták, hogy merjünk kérdezni, mert ez segít fejlődni, illetve a környezetünk nem tudhatja, hogy nekünk mi jelent nehézséget.
Mindkét szempontból beváltotta a reményeimet. Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen gyorsan megtaláltam a helyemet. Ami a fizetést illeti: az IT-szektoron belül is jó kezdőfizetést kapok, ami a korábbi, tanári fizetésemhez képest jelentős előrelépés.
Olyannak, aki szereti alaposan megdolgoztatni az agyát. Előny lehet például, ha valaki szívesen old meg rejtvényeket. A pontosság is nélkülözhetetlen, mert nagyon kell figyelni a részletekre, de az is fontos, hogy az ember átlásson ok-okozati összefüggéseket. Ezenkívül folyamatos önfejlesztésre van szükség, mert a Salesforce platform évente háromszor frissül: bizonyos funkciók megszűnnek, változnak, vagy újak kerülnek be. Az élethosszig tartó tanulást tehát ebben az esetben mindenképpen szó szerint kell érteni.
Szeretnél egy olyan speciális IT tudást, ami hosszú távon értékes a piacon? Ha érdekelnek az üzleti folyamatok és jó logikai érzékkel rendelkezel, akkor lehet, hogy a Salesforce Admin lesz a Te karrierutad. Jelentkezz CRM Specialist képzésünkre és sajátítsd el villámgyorsan velünk.
Mielőtt bármelyik programozó kurzus mellett leteszed a voksod, érdemes összehasonlítani az ajánlatokat, hiszen nem mindegy, hogy milyen mélységig jutsz el, mennyi támogatást kapsz, vagy éppen milyen esélyekkel indulsz később az álláspiacon. Két részes cikkünkben összegyűjtjük, mire érdemes figyelni, amikor kiválasztod a neked leginkább megfelelő kurzust.
Dobai Dániel gazdálkodás és menedzsment szakra járt, majd autodidakta módon webfejlesztővé képezte magát. Mivel versenyképes programozói tudást akart szerezni, nemrég elvégezte a Green Fox Java Back-end fejlesztő képzését. Milyen élmény volt számára a képzés, és beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket? Ismerd meg Dani karrierváltásának a történetét!
Menyhért karrierjét pilótaként kezdte az egyetem elvégzését követően, de az élet nem mindig alakul terv szerint, így végül egy izgalmas manőver után sikeresen landolt a programozásba. Hogyan lesz egy pilótából végül szoftverfejlesztő? Mik a különbségek és hasonlóságok a két szakma között? Ismerjétek meg Menyhért korántsem hétköznapi karriertörténetét!
A Green Fox mára erős nemzetközi vállalattá vált és regionális IT talent poolt épít. Nemzetközi képzéseket indítunk és országhatárokon átnyúló lehetőségeket biztosítunk hallgatóink, valamint vállalati partnereink számára. Csehországban és Szlovákiában piacvezető szerepből építkezünk tovább.
Az informatikai vállalatok esetében tapasztalt növekedési kényszer napjainkra a munkaerőpiacon érezteti hatását. A nők aktív bevonása az IT szektorba nem csupán a szakemberhiány enyhítésében játszhat kiemelkedő szerepet, de hozzájárulhat a sokszínűbb munkahelyi közösség kialakításához, serkentve a csapatmunkát és a produktivitást.
Barnabás Kádár got into coding as a social scientist because he wanted to find a STEM job. Since then, he has become an experienced Data Engineer and now teaches Python programming himself. What does a Data Engineer do, what skills does he need and who should choose this career path? Learn more about Data Engineering through Barni's story!
There are many courses to choose from if you want to learn programming. Even though they may seem similar at first glance, these courses can differ in many ways. In this 2-part article series we collect some of the most important characteristics that you should pay attention to when choosing the course that suits you best. Read the first part to know more!
There are many courses to choose from if you want to learn programming, but before, it's worth comparing the options, because it makes a difference how much support you get or what chances you have later on the job market. In the second part of this article series, we collected more characteristics that you should pay attention to when choosing the course that suits you best. Read the last article to know more!
Nowadays, it is not enough for a programmer to write excellent lines of code; it is also becoming more and more important what soft skills they have. What is the added value of a psychologist developing these skills? What methods are worth adapting in a corporate environment? Our psychologist Fruzsina Fejes answered these questions by presenting the Green Fox strategy.
The lack of IT professionals has been a problem in Hungary for decades now. Péter Bogyó, editor of HRTV and Anita Fachs, the head of the Hungarian operation of Green Fox Academy, sat down for an interview and talked about the current IT market trends and possible solutions to the issues facing it. We have summarized the most important bits of the in conversation below.
With the involvement of a new investor and majority owner, Sandberg Capital, Green Fox Academy continues the international expansion and the development of corporate services and courses. This partnership opens new opportunities for achieving our goals and we look forward to working together.