A Green Fox mára erős nemzetközi vállalattá vált és regionális IT talent poolt épít. Nemzetközi képzéseket indítunk és országhatárokon átnyúló lehetőségeket biztosítunk hallgatóink, valamint vállalati partnereink számára. Csehországban és Szlovákiában piacvezető szerepből építkezünk tovább.
Másfél év alatt, 2021-től felépítettük a szlovák IT képzési piac legerősebb márkáját, az online oktatás átütő sikerére alapozva pedig idén nyáron megnyitottuk második külföldi irodánkat, Pozsonyban. A Green Fox Academy Csehországban és Szlovákiában is piacvezető az állásgaranciás rövid ciklusú IT képzések terén, a felvett és a munkaerőpiacon elhelyezett hallgatók száma alapján. Eközben elindítottuk eddigi legnagyobb létszámú, nemzetközi képzésünket és erősítjük regionális szintű vállalati partnerségeinket.
"Csehországban 2018 óta minden évben közel száz százalékkal növeltük a hallgatóink számát. Tavaly piacvezetők lettünk Csehországban és beléptünk Szlovákiába azzal, hogy elérhetővé tettük online szoftverfejlesztő képzésünket szlovák hallgatók számára is.”
- mondta Bárdos Kristóf, a Green Fox Academy társalapítója és ügyvezetője.
Kiemelkedő eredménnyel zártuk 2021-et, a két országban összesen 250 millió forintos árbevételt értünk el. Az idén további növekedésre számítunk, várhatóan ismét megduplázzuk a hallgatói létszámot mindkét országban és bevezetjük a Magyarországon már sikeres corporate bootcamp képzési modellt.
A gazdaság gyors digitalizációja globális trend, ezzel párhuzamosan az IT munkaerőpiac is nemzetközivé vált, a nagyobb fejlesztéseken már jellemzően nemzetközi projektcsapatok dolgoznak, távmunkában. A szoftverfejlesztői tudás mellett felértékelődött a stabil angol nyelvismeret, illetve például az erős együttműködési és kommunikációs készség.
"Nemzetközi szintre léptünk az oktatás és az IT talent pool építése terén is. A magyar, cseh és szlovák munkaerőpiacot regionálisan, egységként kezeljük, hallgatóink és vállalati partnereink számára egyaránt országhatárokon átnyúló lehetőségeket biztosítunk"
- emelte ki Bárdos Kristóf.
Idén márciusban elindítottuk első, angol nyelvű nemzetközi szoftverfejlesztő képzésünket és egyúttal kibővítettük a választható szakirányok körét. Back-end, illetve Full-stack programozás mellett Salesforce, illetve ServiceNow fejlesztés és Data engineer területre is folyamatosan képzünk szakembereket.
„Az első nemzetközi évfolyamunk 174 hallgatóval a legnagyobb létszámú a Green Fox eddigi történetében, ők 2022 augusztusában már a záróvizsgáikra készülnek. 19 mentor segíti őket a programozás elsajátításában, a munkaszituációkra való felkészülésben, az agilis módszertan és a folyamatos önképzés technikáinak gyakorlásában. Mindezt az angol nyelv, az online csapatmunka és a személyes kompetenciák széles körű fejlesztésével egészítjük ki. A végzőseink így nemzetközi környezetben is megállják a helyüket.”
- tette hozzá Bárdos Kristóf, a Green Fox cégvezetője.
Szeretnétek jobban megismerni partnereinket, akiknél Ti is elhelyezkedhettek a képzést követően? Akkor jó helyen jártok! Ez alkalommal a Nokia-val ültünk le beszélgetni, és kérdeztük őket arról, hogy milyen munkahely a Nokia, és hogy miért jó náluk dolgozni. Olvassátok el cikkünket, és tudjatok meg többet róluk!
Dobai Dániel gazdálkodás és menedzsment szakra járt, majd autodidakta módon webfejlesztővé képezte magát. Mivel versenyképes programozói tudást akart szerezni, nemrég elvégezte a Green Fox Java Back-end fejlesztő képzését. Milyen élmény volt számára a képzés, és beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket? Ismerd meg Dani karrierváltásának a történetét!
Hiszünk abban, hogy naprakész tudás átadásával biztosíthatjuk hallgatóink versenyképességét a munkaerőpiacon. Ezért a képzés során néhány alkalommal vezető fejlesztők és elismert szakemberek is megosztják gyakorlatban szerzett tapasztalataikat, köztük Szabados Levente, mesterséges intelligencia szakértő is.
Technological enhancements often evoke strong emotions in people; this is no different when ChatGPT made its explosive public entry. Some believe that the dominance of AI leads to the end of the programming profession, while others see exciting opportunities arising from it. Where does the truth lie? In our article, we deep-dive into those changes that AI tools bring to the lives of developers. Will ChatGPT truly be the programmer of the future?
Barnabás Kádár got into coding as a social scientist because he wanted to find a STEM job. Since then, he has become an experienced Data Engineer and now teaches Python programming himself. What does a Data Engineer do, what skills does he need and who should choose this career path? Learn more about Data Engineering through Barni's story!
The lack of IT professionals has been a problem in Hungary for decades now. Péter Bogyó, editor of HRTV and Anita Fachs, the head of the Hungarian operation of Green Fox Academy, sat down for an interview and talked about the current IT market trends and possible solutions to the issues facing it. We have summarized the most important bits of the in conversation below.
The rapid change in development needs and technologies, a shortage of quality workforce, and the difficulty of retaining colleagues with valuable professional skills are major challenges for companies worldwide. How to give a unique answer to a global problem? Who is responsible for the management of this problem, and where should you start? We discussed all these questions with Anita Fachs, who is the managing director in charge of corporate services at Green Fox.