#stayathome: Nagyon hiszünk a social distancing erejében, ezért múlt csütörtök óta a tanteremből átköltöztünk a virtuális térbe, minden képzésünk online zajlik. Szerencsénk van, hiszen mi alapvetően is számítógépen dolgozunk, ráadásul az oktatási metodológiánk is támogatja az online formátumot. Persze nem könnyű egyik napról a másikra váltani, hogy ezt megkönnyítsük nektek, Kökény Tamás, vezető mentorunk segítségével összegyűjtöttük az első hét tapasztalatait.
Hogyan készítettétek elő az átállást?
Egyrészt nagyon megkönnyítette a dolgunkat, hogy az oktatási metodológiánk könnyen átültethető az online térbe. Blended classroom módszertan szerint tanítunk, ahol keverednek a hagyományos tantermi oktatási módszerek a digitalizáció nyújtotta lehetőségekkel. Videós tananyagaink vannak, amit a hallgatóknak önállóan, otthon kell feldolgozniuk. Ez nem változott. Ami újdonság, hogy a mentoraink által támogatott önálló és csoportmunka most online térben, adott esetben chatszobákban zajlik, ez utóbbinál közösen dolgozhatnak, kommentálhatják egymást munkáját.
Ezzel együtt alapos tervezés előzte meg az átállást. 2 héttel a váltás előtt kezdtük el átbeszélni a teendőket, és 1 héttel előtte állítottuk össze a tervet. Jelenleg 8 különböző osztályunk fut Budapesten és Prágában, amik a képzés más-más szakaszában vannak, illetve eltérő időbeosztással működnek, ezért a váltás előtti napon még mindegyik esetében külön egyeztettük, hogy mire van szükség a gördülékeny átálláshoz.
Milyen eszközöket használtok az online oktatáshoz?
Olyan ingyenes eszközökkel dolgozunk, amiket a hallgatók egyébként is használnak. Ezzel is tudtuk csökkenteni a kellemetlenséget, hiszen arra nem kellett külön energiát fordítaniuk, hogy új platformokat tanulmányozzanak. A képzés projekt moduljában továbbra is 3-4 fős csapatokban dolgoznak a hallgatók, minden csapatnak biztosítunk egy Discord szobát, ahol egész nap beszélgethetnek egymással élőben, és együtt haladhatnak a feladataikkal. Ennek nagy előnye, hogy kifejezetten együttműködésre találták ki. A képzés első moduljaiban pedig Hangouts-ot használunk, ott a képernyőt is meg lehet osztani, az órákat pedig rögzítjük és feltöltjük YouTube-ra, így ha valaki lemaradna (akár az internetkapcsolat akadozása miatt), könnyen tudja pótolni.
Mik az első tapasztalatok, mennyire szokták meg a hallgatók? Mennyire szeretik, nem szeretik?
Számítottunk rá, hogy alapos előkészítés mellett is lesznek nehézségek, főleg amiatt, hogy online nehéz megteremteni a “csapat érzést”, nehezebb motiválni egymást. Nagyon örülünk, hogy ehhez képest rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a hallgatóktól.
Az interakció sem csökkent, ezt nagyon jó látni. Ami picit nehezebb, az a projektmunka, illetve a nagyobb osztályok esetén a 1on1 segítség biztosítása. Személyesen sokkal könnyebben kértek segítséget a hallgatók, ez egymás előtt nem olyan könnyű. Erre is már két megoldást tesztelünk: a tanulócsoportok mellett már olyan megoldásunk is van, ahol külön tudnak kérdezni a mentortól.
Mi volt a legfurcsább?
Nálunk minden nap check-innel kezdődik, amikor mindenki sorban elmondja, milyen érzésekkel érkezett be. Ez online nem is olyan egyszerű. De erre is gyorsan lett megoldás: vagy előre beírjuk a névsort, de az is nagyon jól működik, hogy a hallgatók egymás után szólítják fel egymást.
Mi okozta a legnagyobb nehézséget?
Ez most egyébként is egy nagyon stresszes helyzet mindenkinek: egyik napról a másikra otthon kellett maradni, át kellett állni az online-ra, a képzésünkre járó anyukáknak (az Academy4Moms képzésünk kifejezetten kisgyermekes anyukáknak szól) a gyerekfelügyeletet is meg kell oldaniuk, ráadásul a koronavírus miatti szorongással is meg kell küzdeni. Ez nem könnyű. Azért, hogy segíthessünk a sok stressz feldolgozásában, pszichológus mentoraink továbbra is biztosítanak 1on1 coaching lehetőséget, csak most online formában.
Mit tanácsolsz azoknak, akik szintén a távoktatás kialakításán dolgoznak?
Én személyesen azt látom, hogy nagyon könnyű elveszni a sok-sok tool között. Jó látni, hogy ekkora az összetartás és segítőkészség, ugyanakkor ez a sok információ megnehezíti a választást. Pedig sokkal jobb, ha elindulunk, ha nem is a legtökéletesebb platformon. Ezért én azt tanácsolom, hogy próbáljanak ki egy eszközt 2 napig, és ha jól működik, tartsák meg. Ha nem, akkor nézzenek újra körbe. Érdemes nagyon reflektívnek lenni, és ha kell, változtatni. Mi is 3-4 naponta átbeszéljük a tapasztalatokat, és ha kell, finomhangolunk.
Hiszünk abban, hogy naprakész tudás átadásával biztosíthatjuk hallgatóink versenyképességét a munkaerőpiacon. Ezért a képzés során néhány alkalommal vezető fejlesztők és elismert szakemberek is megosztják gyakorlatban szerzett tapasztalataikat hallgatóinkkal, köztük a Gen™ Senior Engineering Direktora, František Tröster is.
Bár már régóta divatos IT buzzword a DevOps, még mindig kevesen vannak tisztában vele, mit is takar valójában. A legnagyobb elemző cégek becslése szerint a DevOps eszközök piaca a 2018-as 3,42 milliárdról 2026-ra 15 milliárd dollárra fog nőni, ráadásul ezzel párhuzamosan a piacon is egyre több DevOps szakemberre lesz igény.
A Green Fox Academy új többségi tulajdonosa és befektetője, a Sandberg Capital bevonásával folytatja nemzetközi expanzióját, valamint vállalati szolgáltatásai és képzési kínálata fejlesztését. Ez a partnerség számos új lehetőséget nyit előttünk céljaink eléréséhez, és izgatottan tekintünk a közös munka elé.
The low-code development platform market is expected to witness a notable annual growth rate of 31.3% during 2020–2030. According to P&S Intelligence, the market revenue will reach $190,792.6 million by 2030. This trend has a significant impact on the job market as well, creating a huge demand for low-code developers. In order to provide a better understanding of low-code and the opportunities it creates, we organized a roundtable discussion. Check out the key insights that came out of the session.
Evosoft Hungary Kft. is a leading IT company in Hungary which has a presence in our country since 1995. Today, they operate with nearly 2000 employees but the number is increasing every year. They have been cooperating with Green Fox Academy almost since the start of the bootcamp. Thus, they have gained great knowledge and experience not only on the tech side but the HR side as well. This time we talked about the effective onboarding process and the integration of career changers.
In cooperation with our corporate partner, Morgan Stanley Budapest, we are launching an exceptional scholarship program in April 2022. Within the framework of Java Academy corporate boot camp, we are choosing 15 talented students interested in Java and server-side programming and giving them the chance to restart their careers as back-end developers – for free.
The rapid change in development needs and technologies, a shortage of quality workforce, and the difficulty of retaining colleagues with valuable professional skills are major challenges for companies worldwide. How to give a unique answer to a global problem? Who is responsible for the management of this problem, and where should you start? We discussed all these questions with Anita Fachs, who is the managing director in charge of corporate services at Green Fox.
With the involvement of a new investor and majority owner, Sandberg Capital, Green Fox Academy continues the international expansion and the development of corporate services and courses. This partnership opens new opportunities for achieving our goals and we look forward to working together.