Kezdetben minden karrier ösztönző, minden feladat izgalmas újdonság. De mi történik akkor, ha idővel belefásulsz a szürke hétköznapokba, és a kihívást jelentő munkád unalmas rutinná változik? Összegyűjtöttük Jónás Virág, a Green Fox pszichológus mentorának segítségével, hogyan ismerheted fel a kiégés intő jeleit és mit tehetsz, ha már úrrá lett rajtad.
A burnout, vagyis kiégési szindróma egy olyan speciális munkahelyi ártalom, aminek vezető tünete a teljes fizikai, érzelmi és mentális kimerülés. A kiégés általában hosszabb ideig tartó stressz, elsősorban fokozott megterhelés következtében alakul ki.
Sokszor előfordul, hogy valaki nem veszi észre, hogy elérte a kiégési pontot, azaz átlépte azt a határt, amikor már nem csak "igazán fáradt" hanem "túl kimerült a megfelelő működéshez". Másrészt sok ember szeret elfoglalt lenni, és nem veszi észre, hogy túl sokat dolgozik.
Virág elmondása szerint, ha egyéni szinten vizsgáljuk a kiégést, akkor számtalan egyedi történetet ismerhetünk meg, melyekben közös, hogy az események láncolata végül egy érzelmileg és mentálisan kimerült, csökkent teljesítőképességű embert eredményez.
A kiégés az emberek karrierjének bármely szakaszában kialakulhat, de egy nemrégiben készült tanulmány megdöbbentő eredményeket hozott: az átlagos munkavállalók már 32 éves korukra kiéghetnek. Legfrissebb alumni kutatásunkból pedig kiderült, hogy a Green Fox hallgatóinak több mint 40% elmondása szerint azért jelentkezett karrierváltó képzésünkre, mert félt a kiégéstől.
Ha a leírtakból magadra ismersz, akkor itt az ideje, hogy többé ne a cég és a többi munkatársad érdekeit helyezd előtérbe, hanem magadat és minél előbb munkahelyet, vagy akár teljes karriert válts.
Virág 3+1 tanácsa a kiégés ellen:
Igyekezz tudatosítani és kijelölni határaidat – előbb saját magad, majd pedig mások számára is. Emlékeztesd magadat, hogy a te energia tartalékaid is végesek, és ahogyan a telefonod akksiját, úgy magadat is rendszeresen tölteni kell, ehhez pedig tudni kell reagálni testi és lelki szükségleteidre.
Vedd számba, hogy egyes környezeti adottságok hogyan hatnak rád és vizsgáld meg, hogy melyek azok a részek, melyekre hatással tudsz lenni. Mi szükséges ahhoz, hogy a legjobbat tudd nyújtani mindamellett, hogy te nem égsz el a folyamatban? Kitől tudsz segítséget kérni? Amennyiben azt tapasztalod, hogy nincs ráhatásod a munkahelyi környezet számodra kritikus tényezőire, itt az idő új lehetőségek után nézni, legyen ez egy másik cég, de akár egy új karrier is, hiszen lehet, hogy magának a munkának vannak olyan adottságai, melyek miatt idővel egy új helyen is hasonló helyzetben találnád magad.
Mi az, amit igazán szeretsz csinálni? Van-e bármi, ami egészen kiskorod óta érdekelt téged, de mások tanácsára inkább valamilyen egészen más irányt választottál? Milyen feladatokban érzed magad igazán elemedben és mi az, amit addig halogatsz ameddig lehet, hogy ne kelljen vele foglalkozni?
+1 Szakadj ki teljesen a kiégést kiváltó környezetből
Ha úgy érzed, hogy menthetetlen a helyzet és többé nem tesz boldoggá az, amit csinálsz, semmiképp se keseredj el. Rengeteg ember jut el erre a pontra karrierje során és szerencsére van megoldás. Gondold végig, mivel foglalkoznál szívesen és vágj bele a váltásba.
“Az ébren töltött óráid, illetve felnőtt éveid túlnyomó részét munkával töltöd, ami pedig hatással van az általános jóllétre. Nem mindegy, hogy ezt az időt mivel és hogyan töltöd, hiszen egy jól választott foglalkozással nem csak anyagi biztonságot teremthetsz magadnak, de nagyban hozzájárulunk testi-lelki egészséged fenntartásához is” – mondja Virág.
A Green Fox Academy hallgatói gyakran számolnak be arról, hogy a komfortzóna elhagyása és határaik feszegetése életre szóló élményeket és tanulságokat eredményeznek, melyek elkísérik és támogatják őket új karrierjük során. A képzés alatt megtanulják, hogy hogyan lehet a nulláról hatékonyan, tapasztalati úton tudást elsajátítani, legyen szó akár technikai tudásról, vagy olyan soft-skillekről, mint a produktivitás és a csapatmunka - ez a tapasztalati tanulás pedig nem csak hatékonyabb, de gyakran élvezetesebb is, hiszen a visszajelzés folyamatos, ami több sikerélményt tesz lehetővé.
Az IT szakma valós lehetőségekkel várja a karrierváltókat, mind pozíció, mind fizetés tekintetében gyorsan lépkednek előre végzett hallgatóink, mutat rá alumni kutatásunk. Tudd meg, milyen háttérrel indultak, és hogyan kamatoztatták a nálunk megszerzett tudást!
A cégek fejlődésének egyik legnagyobb akadálya a megfelelő IT szakemberek hiánya. Speciális, vállalatra szabott képzésekkel nem csupán a felvételi folyamat válhat hatékonyabbá, de a betanulási idő is jelentősen lecsökken, miközben erősíthető a munkavállalói motiváció. A képzések gyakorlati előnyeiről Bárdos Kristóf, a Green Fox Academy ügyvezetője osztja meg tapasztalatait.
A rugalmasság mára megkerülhetetlen szerepet kapott a vállalati működésben. Akár növekedés előtt álló üzletágról, akár új technológiai igényről van szó, az időben meghozott döntés hosszú távú versenyelőnyt jelenthet. Ilyen esetre hatékony megoldás egy speciális, vállalati képzés elindítása.
Anita Donkó had worked as an art teacher but switched to IT after much consideration. She completed our CRM Specialist course in the summer of 2022 and found a new job within 2 weeks. How did she find the course, what attracted her to Salesforce, and what parallels does she see between this platform and indoor climbing? Read the story of Anita’s career change.
Bence was working in retail during his university studies. During these years he decided to apply for a part-time programming course at Green Fox Academy. After Green Fox, he started to work in DevOps at a German IT company, 100% remotely. What is his course experience? Why does he like DevOps, and how future-proof does he think his new profession is? Get to know the story of his career change!
It is now widely known that empathy and communication are essential as a programmer. More and more employers are favouring candidates who still need to improve their technical knowledge but are strong in soft skills. But what soft skills should a programmer have and how much can these skills be developed? To what extent can the rise of ChatGPT and similar systems transform these expectations? We asked Annabella Ádám, psychologist at Green Fox Academy.
The lack of professionals in the IT sector has clearly become one of the biggest challenges in the labour market. In this situation, solutions tailor-made for a company’s needs are gaining ground. The corporate bootcamp is a training specifically designed to meet a company's needs and expectations. Its graduates are professionals who are ready to join a project immediately. Now we explain the practical operation and the advantages through the example of our co-operation with Lufthansa Systems Hungária.
Besides challenges, the changes in the industry brought about by technological trends also present opportunities for companies to increase their revenue streams. However, if they want to stay ahead, organisations must keep pace with evolving technology, and their employees must have the necessary skills.