Milyen lehetőségek várnak Angliában egy magyar DevOps mérnökre? Mire számíthat kint egy programozó magyar bootcamp végzettséggel? Erről mesélt nekünk Samu, akinek a karrierváltás 100%-ig beváltotta a hozzá fűzött reményeket!
“A Green Fox előtt pszichológiát tanultam Glasgow-ban, viszont sem az akadémikus, sem pedig a praktizáló pszichológus karriert nem láttam magam előtt. Egyszerűen nem képzeltem magamat jó fitnek ebben az irányban” – meséli Zádori Samu, volt green foxos hallgatónk. Az egyetemi évek után itthon kipróbálta magát kutatási asszisztensként és piackutatóként is, de rájött, hogy nem tudja elképzelni magát ezeken a területeken, ugyanakkor egy stabil karriert szeretne kiépíteni. Így fogant meg benne az IT-ra váltás gondolata, és végül 2019-ben jelentkezett a Green Fox szuperintenzív junior programozó képzésére, amit még abban az évben el is végzett Application Development szakirányon. De lássuk, hogy egy magyar bootcamp végzettséggel mennyire volt nehéz külföldön elhelyezkednie, és hogy mit tanácsolna azoknak, akik hozzá hasonlóan külföldi IT karrierben gondolkoznak.
Samu a képzést követően az Erste Banknál helyezkedett el, majd az Epamnál, de végül Angliában, Brightonban találta meg számításait egy startup cégnél. Ma már Senior DevOps mérnökként dolgozik, és napi munkája mellett a csapat junior tagjait is mentorálja és architekturális döntéseket is hoz.
“Mivel nem egyből a képzést követően jöttem Angliába, így nem volt nehéz munkát találni, igazából álomszerű volt a karrierutam” – meséli Samu. A képzés végén a Green Fox által szervezett Hackatonon 2. helyezést értek el csapatukkal, és ezzel felkeltették az Erste Bank figyelmét, ahol fel is ajánlottak nekik junior DevOps állást. Nagyon széleskörű feladatokat kaptak már a kezdetektől, így nagyon sokat fejlődtek ebben a pozícióban. “Ezért, amikor az Epamhoz váltottam, nagyon szimpatikus volt nekik, hogy annak ellenére, hogy viszonylag rövid a karrierem, már ilyen tapasztalattal rendelkezem. Igazából ugyanez játszódott le az angol cégnél (Opensignal), mert azt látták, hogy hiába vagyok rövid ideje a pályán, olyan tapasztalataim vannak, amik nem tipikusak, ezért boldogok voltak, hogy felvehettek engem.”
Samu eddigi tapasztalatai alapján úgy véli, hogy juniorként az első munkahelyet külföldi bootcamp végzettséggel nehéz megszerezni Angliában. “De onnantól, hogy mondjuk van 6 hónap – 1 év tapasztalat és egy bootcamp végzettség, külföldön is nagyon könnyű elhelyezkedni” – mondja Samu, hozzátéve, hogy azt látja ismerősei körében, hogy a bootcamp után a legtöbben először itthon kezdtek el dolgozni, és 3-6 hónap után mentek külföldre. Úgy látszik, hogy a tapasztalat máshol is sokat nyom a latba, de hangsúlyozza, hogy sehol sem találkozott negatív megkülönböztetéssel a bootcampes végzettsége miatt.
Samu véleménye szerint két kifejezetten fontos dolgon múlhat, hogy az embernek sikeres lesz-e az állásinterjúja a bootcamp után:
Fontos, hogy az ember bízzon a saját tudásában, amit megszerzett a képzésen, mert az igenis jó és hasznosítható. Ezen felül fontos az adott vállalati kultúrába való beilleszkedés, hogy az ember nyitott legyen rá, ha valami kicsit más, mint a bootcampen. Az angliai állásinterjúk nem térnek el az itthoniaktól: van, ahol a jelentkezők feladatot kapnak, amit egy technikai beszélgetés követ, ahol lényegében a feladat megoldását beszélik meg, de olyan is van, ahol nincsen feladat, csak szakmai beszélgetés, valamint olyannal is találkozni, ahol live kódolni kell. Ezzel felmérik, hogy a jelentkező rendelkezik-e azzal a tudással, ami egy juniortól elvárható, de semmi olyat nem kérdeznek, amire ne készítene fel a Green Fox. “Szerintem nincs különbség. Aki egy magyar állásinterjúra fel tud készülni, ugyanúgy fel tud készülni a kintire is, azzal a különbséggel, hogy az interjú nyelve nem magyar” – mondja Samu, hozzátéve, hogy ez ugyanúgy elmondható magáról a munkáról is, mert nincs minőségbeli különbség a kinti IT szektor és a hazai között. Tehát, aki Magyarországon tud teljesíteni, az Angliában is megállja a helyét.
Azonban Angliában nagyon sokat számít a megfelelő szintű angol nyelvtudás. A kinti letelepedés és munkavállalás most már vízumköteles folyamat, így a vízum igénylése az első nyelvi szűrő, amit teljesítenie kell az embernek. Ehhez közép szintű angol nyelvtudásra van szükség, csakúgy, mint egy kinti IT állás betöltéséhez. Azonban Samu hangsúlyozza, hogy nem biztos abban, hogy a céges társasági életbe be tud illeszkedni valaki csak egy közép szintű angol nyelvtudással, illetve a munkában is magasabb szintű nyelvtudásra lesz szükség az előrelépéshez, és ahhoz, hogy valaki sikeres legyen.
Nem szabad megfeledkezni a társadalmi kihívásokról sem, ha valaki külföldi újrakezdésben gondolkozik, mert ezek néha nagyobbak, mint a szakmai kihívások. Samunak ez már nem az első külföldi útja, mert 14 évesen Tanzániában élt 4 évet, majd Glasgow-ban szintén 4 évet az egyetem alatt, de továbbra is úgy gondolja, hogy nagy erőfeszítést igényel Angliában kiépíteni egy stabil hátteret, hogy legyenek barátai az embernek, és ezáltal úgy tudja érezni magát, mint otthon a családja és barátai körében. Ezért is fontos a magabiztos angol nyelvtudás Angliában, hiszen személyes kapcsolatok hiányában, hamar egyedül fogja érezni magát az ember.
Jelentős különbség tapasztalható a hazai és angliai IT bérszínvonal között. Samut lényegében ugyanarra a pozícióra vették fel kint, mint Magyarországon, és elmondása szerint Angliában annyit tud spórolni, mint amit itthon keresett, és ez az életszínvonal szempontjából sokat számít. Kint van lehetősége félretenni és lakásvásárláshoz tőkét szerezni. Ennek ellenére úgy érzi, hogy a jövőben nem zárja ki a hazaköltözés lehetőségét sem, s még nem tudja hol lesz megvéve az a bizonyos lakás. Bár a következő 2-3 évet még biztosan Angliában tervezi. Samu a jövőben karrier szempontjából Solution Architectként szeretne kiteljesedni, ezért most az oda vezető úton a következő lépcsőfokokra koncentrál. Hogy ezen kívül mit tartogat számára a sors, még nem tudja, de pozitívan áll a jövőhöz.
Úgy érzi, hogy az IT-ra váltás 100%-ig beváltotta a hozzá fűzött reményeket és elégedett a döntésével. Talált egy olyan szakmát, ami a hivatása lett, és amiben ki tud teljesedni, sikeres tud lenni. “Rengeteg barátra tettem szert a Green Foxnál, és ezeket a kapcsolatokat a mai napig ápoljuk, és sokukra személyes jó barátként tekintek. Egy hónappal ezelőtt egy olyan lánnyal is összesodort minket az élet itt, Brightonban, akivel együtt jártunk a képzésre, és beültünk egyet sörözni. Tehát nagyon jó network a Green Fox mind szakmai, mind személyes szinten. Ha szakmai kérdésem van, először hozzájuk fordulok” - osztotta meg személyes tapasztalatait velünk.
Ha érdekel az informatika, szeretnéd rendszerezni és bővíteni a tudásod, vagy új karrierre vágysz, de még nem tetted meg az első lépéseket, akkor ezt a kurzust neked találták ki! A tananyagot a Google fejlesztette, a résztvevőket pedig a mi mentoraink segítik. Kerülj képbe a részletekkel és jelentkezz, július 19-én kezdünk!
A piaci változásokat elsősorban rugalmassággal és agilitással kezelhetik hatékonyan a vállalatok, ebben pedig nagy szerepet kap a munkaerő képzettsége és az új kollégák integrációjának minősége is. A belső vállalati képzések mindkét esetben megoldást jelentenek. A képzések nemzetközi trendjeit, a magyar specifikumokat és a vállalatok igényeit Fachs Anita, a Green Fox Academy vállalati szolgáltatásokért felelős cégvezetője vázolta fel a Bitport CIO podcastjének legutóbbi adásában.
Evosoft Hungary Kft. is a leading IT company in Hungary which has a presence in our country since 1995. Today, they operate with nearly 2000 employees but the number is increasing every year. They have been cooperating with Green Fox Academy almost since the start of the bootcamp. Thus, they have gained great knowledge and experience not only on the tech side but the HR side as well. This time we talked about the effective onboarding process and the integration of career changers.
Richárd Németh started programming during his second career change. After graduating from Green Fox, he worked as a front-end developer, then recently changed to a full-stack position, and his current job has taken him to the USA. How does he spend a working day and what skills does he need for his job? Discover the world of full-stack development through Ricsi’s story!
Nowadays, it is not enough for a programmer to write excellent lines of code; it is also becoming more and more important what soft skills they have. What is the added value of a psychologist developing these skills? What methods are worth adapting in a corporate environment? Our psychologist Fruzsina Fejes answered these questions by presenting the Green Fox strategy.
The pressure for growth experienced by IT companies is now having an impact on the labour market. The active involvement of women in the IT sector can not only play an important role in alleviating skills shortages; it can also contribute to the development of a more diverse workplace, stimulating teamwork and productivity.