Bejczi Bálint diákként a Green Fox legelső csapatát erősítette, ma pedig az Emarsys-nál dolgozik. Mondhatjuk, hogy az övé egy klasszik sikertörténet. Hogy hogyan lett elégedett jogászból elégedett programozó, azt most megtudhatjátok ti is.

Sokakat kérdeztem már arról, miért hagyták ott az előző “életüket”, miért váltottak pályát - a válasz legtöbbször az volt, hogy már nem szerették a munkájukat. Nálad is hasonló volt a helyzet?

Egyáltalán nem. Épp csak annyi történt, hogy jött valami, amiért még a jogászkodásnál is jobban tudtam lelkesedni. A szüleim zenetanárok. Így már a jogi pálya sem állt hozzájuk túl közel, nemhogy a programozói. De legalább imponálni lehetett vele. A papám nagy büszkeséggel mondta mindig: ügyvéd a kisunokám! Őszintén szólva én magam se éreztem azt, hogy pályát tévesztettem volna. A Pázmány után egy nagy szervezet jogi igazgatóságán dolgoztam, jófej kollégák között. Ám egy idő után észrevettem, hogy egyre többet foglalkozom a programozással a szabadidőmben. Aztán pedig már azt, hogy a munkahelyemen is azon morfondírozok, hogy hazaérvén mit lehetne még kódolni, vagy ebédidőben is oktató videókat nézegetek.

Iskolai keretek között is tanultál már programozást, mielőtt a Green Foxba jelentkeztél?

Neeem. Teljesen autodidakta módon szedtem magamra azt a tudást, amivel aztán elkezdtem például mobil appokat készíteni. Gagyi volt persze az egész, de nagyon jó volt játszani ezekkel a dolgokkal. Aztán eltalált egy targetált hirdetés: a Green Fox Academy első képzéséé. Csak annyit jegyeztem meg, hogy mi a határidő, de nem foglalkoztam vele sokat. Mindenem megvolt, ami kellett: érdekes meló, jó környezetben, klassz emberek között. Miért is vágtam volna bele másba? Az utolsó napon jelentkeztem - hirtelen felindulásból. A szüleimnek, a barátaimnak persze nem mondtam semmit. Úgy voltam vele, hogy ha valamilyen oknál fogva felvesznek a Green Foxba ösztöndíjasként, akkor azt jelnek veszem. Ha nem, akkor megy minden tovább, ahogy addig. Aztán egy pénteki napon hívtak Barbiék, hogy felvettek. Én pedig hétfőn felmondtam. És pár hónappal később már az Emarsys junior programozójaként eszméltem.

Hogyan fogadták a döntésed a környezetedben?

Nem volt könnyű a családomnak, nem értették, mit is jelent a szoftverfejlesztés, mit csinálok majd én egész nap a számítógép előtt. Hiszen nemrég végeztem a jogi egyetemen, hála istennek szép eredménnyel, és mégiscsak Dr. Bejczi Bálint lett belőlem. Egy társadalmilag nívós dolgot lecserélni valami teljesen ismeretlenre... Nem volt egyszerű elfogadtatni velük.

Akkor most beszéljünk a jelenről és a jövőről is. Mivel foglalkozol az Emarsys-nál?

Ruby fejlesztőként kaptam feladatot a cégnél. Nem ért nagy meglepetésként, hiszen már a Green Foxnál is annak a csoportnak lettem a vezetője, akik Ruby-ztak. Nagy dilemma volt akkor, hogy egy biztosabb jövőt jósoló Node.js-es csapatba “igazoljak”, vagy maradjak a nekem jobban tetsző Ruby-nál. Kérdés volt, mennyire kísértsem az ördögöt, meddig mehetek el a kockázatvállalásban. Az Emarsys ugyanis alapvetően csak egy embert szeretett volna kiválasztani. Hogy én leszek-e az, megfelelek-e, az korántsem volt biztos. Mi lesz, ha nem én leszek a befutó? Akkor ott állok majd munka nélkül, és már vissza se fordulhatok. Mégis ezt az utat választottam, mert nagyon beleszerettem a Ruby-ba. Nem is mentem már felvételizni, se “terepbejárásra” más Node.js-es céghez, mert világossá vált, hogy mit szeretnék.

És a Ruby - azaz az Emarsys is ilyen nagyon akart téged?:)

Két céghez hívtak be a képzés végén: az Electoolba és az Emarsys-ba. Én az utóbbit szerettem volna igazán. Egy három körös felvételin kellett részt venni, majd egy próbanapra is behívtak ahhoz a csapathoz, akikkel sikeres felvétel esetén együtt kellett volna dolgoznom. És felvettek, úgyhogy most már ők a közvetlen kollégáim.

Mi volt az írásbelin?

Egy közepesen bonyolult algoritmusszerűséget kellett írni (nem mondhatom meg, hogy mit, mert hátha más is megkapja még a felvételijén:). A lényeg, hogy nem a feladat nehézsége volt a fontos, hanem hogy milyen komplexitással tudjuk megoldani, mennyire érthető, mennyire teszteltem le és milyen szép a kód. Ezek szerint szép volt.

Ezt a tudást a Green Foxban szedted magadra, vagy a “szépírást” már korábban is gyakoroltad a programozás terén?

A Green Fox nagyon sokat segített ebben. A négy hónapos képzés alatt rengeteg a review, és mindenki személyes feedbacket kap gyakorlatilag minden egyes kódról. Úgyhogy mondhatom, hogy erre neveltek minket. A házi feladatokban is bőven volt olyan olvasnivaló, például a bibliaként forgatott Clean Code, ami arról szólt, hogy hogyan írjunk szépen kódot. Ennek a könyvnek a szabályait igyekeztünk betartani már a kezdetektől.

Mit kérdeztek a szóbelin?

A klasszikus HR kérdések mellett főképp az írásbeli feladatot beszéltük át: hogy miért úgy készítettem el, illetve hogy amiben esetleg hibáztam, azt hogyan lehetett volna másképp. Semmi őrdöngőset. De azért lehetett stresszelni, hogy sikerül-e, mert ők maguk is azt mondták, hogy nehéz bekerülni, és én is azt látom hogy itt nagyon ügyes mindenki. Biztos sokat számított, hogy látszott, hogy én ezt tényleg szívvel-lélekkel csinálom.

Hogy kell elképzelni az új munkádat?

Itt az úgynevezett extrém programozást (XP) művelik. Nem az a menő, ha éjjel-nappal bent vagy és le se fekszel, csak nyomod a melót, viszont közben órákat Facebookozol, hanem nyugodtan leteheted a lantot a 8 órás munkaidő végén, viszont addig kőkeményen csak a munkád kell végezned. Persze a juniorságom még sokszor azt is jelenti, hogy két óra alatt jövök rá olyan dolgokra, amire egy gyakorlottabb programozó 5 perc alatt, de szerencsére ez egyáltalán nem szegi a kedvemet. A lényeg, hogy a végén ott a Heuréka feeling. A munkánk alapvetően az, hogy a ránk bízott nagy mennyiségű adatot tároljuk és elemezzük. A partnereink az általunk fejlesztett szoftver segítségével testre szabott marketing üzeneteket tudnak küldeni a vásárlóiknak. Hogy legyen viszonyítási alap: az Emarsys havonta több mint 6 milliárd üzenetet küld ki. Én a HDS, azaz historical data service csapat tagja vagyok, nekünk kell a keletkező nagy mennyiségű rekordot kezelni. A fejlesztők egyébként klánokra osztódnak, és minden klán több kisebb csapatból áll. Az én csapatom kétfős, és sokszor párban dolgozunk. A klánon belül egyébként gyakran vándorolnak a munkatársak, hogy lássák, a többi csapat milyen technológiával és épp min dolgozik. Mi Ruby-zunk, de ahova legközelebb ellátogatok, ott a csapattagok Scala-ban programoznak, így megismerhetem ezt a programnyelvet is, miközben segítek nekik. Ez a “vendégmunkás” státusz egyáltalán nem kényszer, aki szeretne, az rotálódik, aki nem, az marad a helyén. De könnyen belátható, hogy így tudsz a legjobban fejlődni a szakmádban.

És akkor most zárhatjuk azzal a beszélgetést, hogy vége az idegeskedésnek, itt a kánaán, megtaláltad a helyed? :)

Nagyon jól érzem magam, fiatal, okos, ügyes munkatársak között. Ha stresszelek, az már másról szól. Pozitív érzés. Hogy egy példát mondjak: most voltam nyaralni egy hetet, és irtóra vártam már, hogy újra bemehessek a munkahelyemre, mert voltak olyan kódok, amiket úgy hagytam ott, hogy még nem voltak teljesen rendben. Izgultam, hogy a társam jól megérti-e azt, amit magam mögött hagytam, azon agyaltam, hogyan tudnék neki segíteni, a repülő indulása előtt is beugrottam még reggel egy kicsit dolgozni. Aztán a hazatértemkor jött a hideg zuhany: egy csőtörés miatt otthon kellett volna maradnom, hogy nézzem, ahogy kalapálják a falat. Teljesen rosszul voltam, és mikor kiderült, hogy mégis mehetek, rohantam be dolgozni.