Kovács-Posta Erika az anyukáknak szóló programozóképzés után úgy érezte magát, mintha maratont futott volna. Azóta az első IT-s állásinterjúig is eljutott.
Egy telekommunikációs nagyvállalatnál dolgozott Budapesten, amikor várandós lett a kislányával. 15 hónapot töltött szülési szabadságon, majd visszatért korábbi pozíciójába. Újra kellett tanulnia a folyamatok nagy részét, mert időközben sok változás történt, és úgy érezte, hogy a vezetőségnek is újra be kell bizonyítania, mire képes. „Gyakorlatilag olyan volt, mintha egy teljesen új helyen kezdenék. Megbecsült munkaerőként távoztam, a visszatérés mégis diszkomfortos volt” – mondta Kovács-Posta Erika a szülés utáni visszailleszkedés kihívásairól. Aztán mindenbe beletanult, és részleget is tudott váltani, de amikor kiderült, hogy ismét gyermeket vár, úgy döntött, hogy a következő újrakezdéshez új karriert választ, méghozzá programozóként. Elkezdett utánanézni a lehetőségeknek, és rátalált az anyukáknak szóló képzésre, amit a részidő és a bölcsődei ellátás miatt pont ideálisnak talált.
Egyetemet végzett közgazdászként Erikától nem állt teljesen távol a programozói alapgondolkodás, mégis rengeteget kellett tanulnia. „A képzés eleje egészen sokkoló volt számomra. Attól tartottam, hogy soha nem fogom ezeket megtanulni” – idézte fel a kezdeteket. Nemcsak a programnyelvekről és a kódolásról tanultak, hanem a kapcsolódó háttértudás elsajátítására is szükség volt, például a számítógépek és az internet működéséről, továbbá számtalan új rendszerrel is meg kellett ismerkedniük, ami a kódolást egyáltalán lehetővé tette. A képzés végére azonban minden összeállt, és ebben Erika szerint nagy szerepe volt a Green Fox oktatási módszerének. „Folyamatosan arra ösztönöztek, hogy önállóan jöjjünk rá a megoldásokra. Ez nekem nagyon bevált, mert szerintem a valós tudást az adja, amiért te küzdöttél meg, amire te magad jöttél rá”.
Otthon is sokat kellett gyakorolni, amire általában az alvási és a saját időből ment, mivel nem szerette volna a családdal tölthető időt beáldozni. Akár hajnali kettőig is fent maradt, így voltak nagyon kimerítő időszakok. „Előfordult, hogy sírtam, de ez másokkal is így volt. Van az a pont, amikor úgy érzed, hogy nem vagy többre képes, és így jön ki a feszültség” – mondta Erika, hozzátéve, hogy ilyenkor sokat segített a képzés többi résztvevőjének és a Green Fox képzett coachainak a támogatása. „Úgy működtünk, mint egy kis terápiás csoport. Tényleg nagyon jó volt együtt lenni.”
A nehézségek ellenére határozottan sikerként könyvelte el a programozóképzést. „Közben azt mondtam magamnak, hogy ha ezt megcsinálom, akkor bármire képes vagyok. És sikerült is, úgyhogy egy képzeletbeli oklevelet is átadtam magamnak”. Ahhoz hasonlítja ezt az eredményt, mint amikor évekkel ezelőtt a férjével lefutották a maratont. Körülbelül egy évet készültek rá, és bár Erika soha sem volt jó futó, megcsinálta. Az komoly fizikai megpróbáltatás volt, a programozóképzés pedig kőkemény agytorna. A közös pont pedig, hogy mindkét teljesítményhez rengeteg kitartásra volt szükség.
Most pedig jön a következő próbatétel: az álláskeresés, immár programozóként. Bár rutinos állásinterjúzó, ez mégis új helyzet számára. Főleg az a nehezítés, hogy technikai teszt is jellemző a fejlesztői pozícióknál, fogalmak kikérdezése vagy próbafeladatok formájában. Az első tapasztalatai azonban kifejezetten pozitívak. „Egy nagynevű multi informatikai részlegén voltam állásinterjún, és egyáltalán nem úgy jöttem ki, hogy nincs keresnivalóm a szakmában. Attól függetlenül, hogy mi lesz az interjú kimenetele, nagyon jó érzés, hogy kompetens lehetek ezen a piacon” – osztotta meg első sikerélményét.
A képzés alatt a front-endes irány fogta meg leginkább, de most azt tartja fontosnak, hogy meglegyen az első állása programozóként. „Egyelőre meg kell erősíteni azt az alapot, amit a Green Fox adott, és erre tudok építkezni” – mondta Erika, aki a tettre kész és tanulni akaró anyukákat mindenképp arra biztatja, hogy vágjanak bele a programozóképzésbe és váltsanak karriert.
UPDATE: Erika szeptembertől részmunkaidőben kezdi programozói karrierjét egy amerikai multinál!
Az informatikai szektort érintő szakemberhiány a munkaerőpiac egyik legnagyobb kihívásává nőtte ki magát. Ebben a helyzetben egyre nagyobb jelentőséget kapnak a speciálisan vállalatra szabott megoldások. A corporate bootcamp kifejezetten a cég igényei alapján kidolgozott képzés, ami akár azonnal projektre állítható szakembereket biztosít. A gyakorlati működést és előnyöket a Lufthansa Systems Hungáriával kialakított együttműködésünkön keresztül mutatjuk be.
We believe that by providing up-to-date knowledge we can ensure our students' competitiveness in the labor market. That's why, during our courses, leading developers and recognized experts share their practical experiences with our students on several occasions. James Tang, the software developer at SEON is also one of these experts.
Bence was working in retail during his university studies. During these years he decided to apply for a part-time programming course at Green Fox Academy. After Green Fox, he started to work in DevOps at a German IT company, 100% remotely. What is his course experience? Why does he like DevOps, and how future-proof does he think his new profession is? Get to know the story of his career change!
The benefits of low-code, or platform-based development are widely recognized by more and more companies, however, there are still many questions around the technology. That’s why we organized a roundtable session where we discussed the platform’s potentials, including the fact that low-code can be the perfect entry point to an IT career.