A gimiben biológia szakra járt, orvosnak készült. Idővel aztán jobban lekötötte az irodalom és a történelem, rengeteget olvasott, és nyelveket tanult. Inkább a Corvinus Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán folytatta tanulmányait. Arra gondolt, hogy újságíró, diplomata vagy külügyi referens lesz. Ismerjétek meg Princz Zsófi történetét. 

„Élveztem az egyetemi életet, de nem bántam volna, ha jobban megdolgoztatnak. Akkoriban (2007-2011) még reális elképzelés volt, hogy egy EU-s intézménynél kapjak majd munkát, hiszen sokakat szívott fel az EU-s adminisztráció. Aztán máshogy alakult. Egy szolgáltatóközpontban kezdtem el dolgozni, a francia nyelvű könyvelés tartozott hozzám. A munkához egyáltalán nem volt szükség kreativitásra, elvégeztük a feladatot, és hazamentünk. Én, aki a szabadidejében is imádja tornáztatni az agyát, logikai feladatokat, szöveges matek példákat oldok meg csak úgy... azt éreztem, hogy valamit nagyon elrontottam. Tovább kellett volna tanulnom, mesterképzésre menni. Sőt, már azt is bántam, hogy a gimi után nem egy speciálisabb szakot választottam az egyetemen. Nagyon el voltam keseredve. A magyar oktatási rendszerből kikerülve - ahol a leadott tananyagot, ha visszamondom, akkor jól vizsgázok szemlélet miatt - igyekeztem a feladatomat jól végezni, és jó ideig nem keresgéltem mást. A további tanulástól pedig az tartott vissza, hogy már el tudtam tartani magam a keresetemből, és már nem szerettem volna ezen változtatni. Végül aztán, két év elteltével felmondtam, mert már nem bírtam ott tovább.”

Ekkor Zsófi arra gondolt, hogy egy rendezvényszervező céghez megy dolgozni, ahol emberekkel foglalkozhat. Nem így alakult. Egy kis reklámügynökség, a Quince vette őt fel account manager pozícióba. Azt mondja, hogy a legnagyobb szerencséjére.

„Itt végre lehetett önálló gondolatom, megtapasztaltam, hogy milyen egy projektet végigvinni, egy csapat részének lenni. Megtanultam, hogy milyen kitűzni egy tervet és azt meg is valósítani, hogy mit jelent túlórázni, 100 százalékot beletenni a munkába, és azt is, hogy hogyan kell tudatosan építenem önmagam. B2B ügynökség lévén sok olyan projekten dolgoztunk, amely erősen kötődött az IT területhez. Rendhagyó módon saját kis programozócsapata volt a cégnek – ez reklámügynökségek esetében ritkaságnak számít. 

Bevallom, hogy én is osztottam azt a népszerű, de teljesen téves nézetet a programozókról, hogy „kockák”. Aztán rájöttem, hogy mennyire kreatív munka a programozás! Állandó gondolkodásra késztet, mindig rá vagy kényszerítve, hogy fejleszd magad, hogy használd az agyad, méghozzá nem az addig megszokott módon. Weboldalakat és e-learning oldalakat készítettünk a partnereknek. Ezeken a feladatokon folyamatosan kellett dolgozni, egymás után jöttek a kihívások, mit hogyan lehet megoldani. Imádtam ezeket a beszélgetéseket, amelyeken természetesen account managerként vettem részt. Igyekeztem minél több tudást magamba szívni, és arra vágytam, hogy azon az oldalon ülhessek, a programozók mellett.”

Zsófival a Green Fox többször is szembejött a neten, elhatározta, hogy megpróbál bejutni a képzésre. Elmesélte, hogy munkahelyén nagyon nyíltan és őszintén intézte a  dolgait: a legelején szólt, hogy felvételizik, és ha sikerül, felmond. Az ügynökség megértően és támogatóan reagált az elhatározásra, pedig akkor Zsófi már közel három éve náluk dolgozott. A mai napig tartja a céggel a kapcsolatot és hálával gondol rájuk.  

„Pont egy éve, tavaly szeptemberben kezdtem el a képzést a Green Foxnál. Biztosan tudom, hogy az a pár hónap életem egyik legmeghatározóbb időszaka volt. El sem tudtam képzelni, hogy lehet ilyen egy iskola, hogy lehet így is tanítani. Nem a könyvekből, nem drákói szigorral, hanem úgy, hogy rávezetik az embert, hagyják önállóan gondolkodni, teret adnak neki, és mindezt ambiciózus tanárok teszik. Nagyon sajnálom, hogy Magyarországon ez a fajta rendszer csak ilyen kis, zárt közösségekben érhető el.

Mi voltunk az első Java programnyelvet tanuló osztály. Magasan volt a léc, hiszen a képzésen részt vevők nagy része alapból is szorgalmas, ezért könnyen kiborulhat az, aki nem ért meg egy adott feladatot. De tudtuk, hogy nem a tananyag megtanulásával, hanem a sok gyakorlással haladunk szépen előre. Nálam is volt mélypont, voltak feladatok, amiket később értettem meg, mint a többiek, de végül megértettem. Én nem jártam alternatív iskolába, számomra az első ilyen élmény volt a Green Fox képzése, és csak azt sajnálom, hogy nem így működik az állami oktatási rendszer is. Az egyetemen is lehetett volna kis szemináriumokon egy-egy témát végigvinni, megvitatni. Egy inspiráló környezetben sokkal jobb és könnyebb tanulni, mint egy passzív rendszerben.

Az igazság az, hogy a közélet befolyásolja és meghatározza a hangulatomat. A programozás mellett többek között az is szólt, hogy olyan hivatást válasszak, amely független lehet az aktuális politikai helyzettől. Kevés ilyen dolog marad, de a programozás szerintem ilyen.

A Green Fox kiközvetítési programjának köszönhetően sorra jöttek a partnercégek bemutatkozni és interjúztatni. Számomra a CIB tűnt szimpatikusnak, és nagyon örültem, amikor behívtak interjúra. Ott olyan logikai feladatokat kaptam, amelyeket papíron kellett megoldani úgy, hogy folyton kérdezték, hogy miért így csinálom, miért úgy… Én nem értem a feladatsor végére, meg is állapítottam magamban, hogy na, ez biztos nem sikerült. Elkértem a papírt, hogy hazavigyem és otthon befejezzem. Mondták, hogy küldjem el, ha végeztem a feladatokkal. Én még aznap éjszaka elküldtem és másnap, a matchmaking show-n kiderült, hogy ez a hozzáállás annyira tetszett nekik, hogy engem választottak. És mivel én is őket írtam első helyre mint jövőbeli munkahelyem, iszonyú boldog voltam. Mindez idén márciusban történt. Elmentem két hétre pihenni, és immár közel fél éve a CIB-nél dolgozom teljes, 8 órás munkaidőben. Annyi sok jó senior programozóval dolgozom együtt, annyi szaktudás van azon az emeleten, hogy legszívesebben egész nap őket hallgatnám! A lehető legtöbb időt próbálom arra használni, hogy még többet tanuljak, még többet tudjak. Én vagyok az első Green Foxos a CIB-nél, ezért úgy érzem, hogy óriási felelősség van rajtam. Szeretném bebizonyítani, hogy kitűnő alapokat kaptam. Az eddigi visszajelzések pozitívak, de tudom, hogy sokat kell még tanulnom ahhoz, hogy magabiztosan elmondhassam, hogy programozó vagyok. De legkésőbb egy év múlva ezt fogom mondani!”