Publikálva:
2019.06.26.

Munkába állnak a programozó anyukák - végzett az első évfolyam

A programozóhiány továbbra is égető probléma, miközben bőven vannak tartalékok a munkaerőpiacon: például a kisgyermekes anyukák, akik rugalmas lehetőségek hiányában nehezen illeszkednek vissza a munka világába. Őket célozta meg a Green Fox Academy és az Academy4MoMs tavaly ősszel közösen elindított programozóképzése, amely június 25-én ért véget. Milyen szintre jutottak el a 9 hónapos kurzus végére az első évfolyam hallgatói, és milyenek az elhelyezkedési lehetőségeik? Ezekről is szó volt a képzést lezáró demón, amelyet jelentős érdeklődés övezett.

A szakemberhiány napjaink egyik legsúlyosabb munkaerőpiaci problémája, miközben a kisgyermekes és a nagycsaládos nők sokszor hiába szeretnének dolgozni. Kevesen találnak ugyanis olyan rugalmas lehetőséget (részmunkaidő vagy távmunka), amely összefér családi teendőikkel. A KSH 2018-as helyzetképe szerint Magyarországon a nők csupán 6,7%-a dolgozik részmunkaidőben, szemben az unió 31,6%-os átlagával. A munkaerőhiány hatására azonban a munkáltatók egyre inkább rákényszerülnek, hogy figyelembe vegyék a gyermekes munkavállalók igényeit, az informatikai szektor pedig jó ideje élen jár ebben.

A megoldás, amivel mindenki nyer

Jelenleg több tízezer informatikus hiányzik a magyar munkaerőpiacról, miközben számos iparágban válik nélkülözhetetlenné a programozói tudás. A kisgyermekes anyukák bevonása olyan win-win helyzetet eredményez, aminek köszönhetően az IT-szektor programozókat, az anyukák pedig rugalmas munkahelyet nyernek. Ezt ismerte fel Utasi-Peszlen Rita, az Academy4MoMs alapítója, majd a Green Fox Academy-vel közösen kidolgozták a részidős programozóképzést, amely a piacképes, junior szoftverfejlesztői tudás mellett bölcsődei szolgáltatást is biztosít.

"Régóta készültünk erre, hiszen az a missziónk, hogy minél több embernek segítsünk elindulni a programozói szakmában, és ebben fontos lépés volt, hogy nyitottunk a kisgyermekes nők felé. Azt láttam az elmúlt hónapokban, hogy az anyukák nagyon eltökéltek és kiválóan elsajátították a tananyagot. A karrierváltás sosem könnyű, de az első nagy lépést megtették, és mi természetesen az elhelyezkedésben is segítjük őket"- mondta el Baráth Barbara, a Green Fox Academy ügyvezetője. Már a program indulásakor számos cég jelezte, hogy potenciális munkáltatóként érdeklődik a hallgatók iránt.


Tárt karokkal várják az anyukákat

Az érdeklődő cégek egyike a Prezi, ahol a kezdetektől fontos érték a diverzitás, hiszen annak idején a cég három alapítója is teljesen más háttérrel rendelkezett. "Nálunk ez a vállalati kultúra szerves része, de számos tudományos kutatás alátámasztja, hogy a sokszínűség növeli a csapatok hatékonyságát. Épp ezért komoly potenciált látunk a kezdeményezésben, és a most végzett hallgatók foglalkoztatására is nyitottak vagyunk" - mondta Kutner Keve, a Prezi engineering managere, aki hozzátette: ahogy mindig, az anyukák esetében is szükséges teljesíteni az elvárt szintet a felvételi teszten.

Tóth Mária, a DXC Technology Hungary alkalmazásfejlesztési igazgatója női felsővezetőként szívügyének tekinti, hogy minél több nő kapjon lehetőséget az informatikában. Ha megvan a közös szándék, a most végzett hallgatókból is szívesen toborozna a cég. "Nem kérdés, hogy a nők alkalmasak erre a pályára. Mindig el szoktam mondani, hogy a világ első programozója, Ada Lovelace is egy hölgy volt. Ettől függetlenül tenni kell azért, hogy a nemek aránya kiegyensúlyozottabb legyen a szakmában, hiszen ezzel a munkáltatók és a nők is nyernek" - hangsúlyozta. 


Jó érzés úttörőnek lenni

Az anyukákra 9 hónap kemény tanulás után újabb izgalmas időszak vár: az álláskeresés, majd a beilleszkedés az új munkahelyre. Az eredetileg geográfus szakon végzett Pfening Viola kétgyermekes anyukaként vágott bele a képzésbe. Évek óta vonzották a Green Fox kurzusai, de mivel kisebbik gyermeke most lesz 2 éves, a bölcsődei szolgáltatás és a részidős lehetőség nélkül nem tudta bevállalni. "Szeretnék részmunkaidőben programozóként dolgozni, mert így valószínűleg kevésbé okoz majd gondot a munka és a családi teendőim összeegyeztetése"- mondta el Viola.

Hasonló motivációkról és tapasztalatokról számolt be Gyulai Zsófia, aki három gyermek mellett kezdte el a képzést. Végzettsége szerint szociológus, illetve nyelvtanár, de családanyaként csak részmunkaidőben tud dolgozni, ezért döntött a karrierváltás mellett. Back-end vagy front-end fejlesztőként szeretne elhelyezkedni, de most elsősorban olyan munkahelyet keres, ahol lehetőséget kap a további fejlődésre. "Az anyukáknak szóló programozóképzést fontos újító szándékú kezdeményezésnek tartom, és örülök, hogy ennek a részese lehettem. Jó érzés úttörőnek lenni" – tette hozzá. 

A jövőben újabb anyukák válhatnak programozóvá, hiszen szeptembertől elindul a kisgyermekes nőknek szóló képzés második évfolyama. Előképzettségre továbbra sem lesz hozzá szükség, így aki érdeklődik a programozás iránt, és rugalmas munkahelyre vágyik, annak ez ideális lépés lehet egy új karrier irányába.

Tovább olvasnál?