A Green Fox Academy társalapítója korábban saját startupjában és a Prezinél is dolgozott programozóként, mégis az oktatás az igazi szívügye.
Mindenki csak Tojásként ismeri. Ő a Green Fox “osztályfőnöke”. Miközben sikeres saját fejlesztő céggel büszkélkedhet, és önkéntesként gyerekeket tanít a programozásra, a zöld rókák oktatásából is oroszlánrészt vállal. 2008-ban írta az első sor kódot, ami pénzt is ért, pár évvel később pedig már többszázezer dollárnyi befektetésből épített webes startupot. Ha jelentkeztek a Green Fox Academy következő fejlesztői kurzusára, az azt jelenti, hogy vele gyakorlatilag összebútoroztok. Úgyhogy ideje bemutatnunk őt!
Édesapja programozó volt, de neki eszébe sem jutott, hogy az legyen. “Apukám már gyerekkoromban is nyomatta, hogy programozzunk ezt vagy azt, és amennyire erős volt a nyomás, én olyan hősiesen álltam ellen. Az a klasszik eset voltam, aki csak játszani volt hajlandó a számítógépen. Meg is kaptam érte a magamét, egész nap hallgathattam, hogy minek nyomogatod már megint azt a gépet kisfiam. Ami nagyon érdekelt, az a zene volt, hangmérnök szerettem volna lenni. Így kerültem a műszakira.”
Ahol aztán muszáj volt a kódolással megismerkedni. De Tojás nem adta magát könnyen. “A suliban a legelső órám épp programozás volt. Akkor azt mondtam: ha ez az egyetem, akkor köszi, én ebből nem kérek. Nagyon nehéznek éreztem, közöm nem volt hozzá. Csak a hangmérnöki karrier lebegett a szemem előtt. Az első vizsgán úgy mentem át, hogy kicsit megértettem, valahogy meg is írtam, és valaki más pedig elkészítette a házimat. Ám ez nem mehetett sokáig: a következő alkalommal meg is húztak rendesen.” - meséli Tojás, aki az egyetemi buktákkal párhuzamosan aMÜPÁ-ban dolgozott, gyakornokként hangmérnöknek tanult, és hogy valamiből megéljen, tüchtig egyenruhában szedte a jegyet esténként. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy rájöjjön: ez egy nagyon nehéz út, kevés a hal, sok a fóka.
“Amikor eljöttem az egyetemről, akkor egy kecskeszakállas, hosszúhajú basszgitáros voltam, aki hangmérnök akart lenni. Pár lépést megtéve rögtön találkoztam is még húsz kecskeszakállas, hosszúhajú basszgitárossal, aki hangmérnök akart lenni. Rájöttem, hogy nem lesz belőlem rocksztár sem. És akkor nekiálltam programozni - egyedül. Emlékszem, ahogy ülök reggel hatkor a gép előtt egy átvirrasztott éjszaka után, és bekattan, hogy hú, ez lehet, hogy engem érdekel, és azért csinálom? Az unokatesómnak volt egy fejlesztéssel foglalkozó garázscége, ő kérdezett rá, hogy szeretnék-e a jegyszedésnél valami szakmaibbat is az életben. Igent mondtam.”
Tojás 3-4 évet dolgozott a garázscégben, de saját bevallása szerint csak a második félidőben lehetett kimutatni a hozzáadott értékét, addig csak vitte a pénzt. Ám mire a Prezi ajtaján kopogtatott, már igazi junior fejlesztővé érett. “Fél évig voltam a Prezinél, és az alatt az idő alatt rengeteget tanultam arról, hogy milyen egy nagy szoftverben, egy nagy csapatban dolgozni. A garázscéget négyen alkottuk, a Preziben már akkor hetvenen dolgoztak. Ez hatalmas ugrást jelentett a számomra, és klassz volt rádöbbenni, hogy nagyban gondolkozni jó. Hat hónap után váltottam: beindult ugyanis a saját cégem.” Innen a dolgok egyre csak gyorsultak. “Ha neked kell mindent csinálni, az akcelerálja azt, hogy szeniorrá válj. A saját vállalkozásodban simán dolgozol napi 15 órát, és ha még a fejlesztő csapatot is te verbuválod össze, akkor az nagyon sokat ad.” - meséli Tojás. A nagy dobás 2014-ben a Brickflow lett. Több évnyi küzdelem, 150 ezer felhasználó, több mint 300 ezer dollár fordult meg a kezük között, amíg a Brickflow-t fejlesztették. Ám végül az ígéretesen induló startup elvérzett. A cég, ahogy a Forbes is megírta, életében is jó sztori volt, de holtában vált igazán azzá. Tojás és Langmár “Peták” Péter, a Brickflow kitalálói ugyanis kifejezetten kívánták, hogy megtudja a világ, mibe is buktak bele. Ugyanakkor azt is, hogy milyen tudást visznek magukkal a Brickflow-val töltött időkből. Volt miért bizakodva nézni a jövőbe, mert már indult a következő cég, és halomban álltak a tervek. Köztük egy iskola megalapítása.
“Már régóta tudtam, hogy az egyik fő fícsöröm, hogy szeretek magyarázni. De hol is adnak ezért pénzt? Aha! Tanítani kell!” - ezek a gondolatok kavarogtak Tojás fejében, amikor épp nem startupot lőtt ki a nagyvilágba. “Elhatároztam, hogy negyven éves koromra jó tanárrá válok, úgyhogy ideje volt elkezdeni erre edzeni. Tudatosan kerestem azokat az ingyenes lehetőségeket, ahol valamit taníthattam. Írtam a Műszaki Egyetemen az általam ismert csoportoknak, hogy szeretnének-e valamit tanulni tőlem, és végül ott találtam magam a Schönherz Kollégiumban, ahogy Java Script tanfolyamot tartok. A Kódgarázs az önkéntes életem másik büszkesége: náluk gyerekeket oktathatok programozásra. Talán az ő segítségükkel fejlődtem a legnagyobbat tanárként, mert annál nehezebb, izgalmasabb dolog nincs, mint a programozást kisgyerekeknek megmutatni, és megszerettetni velük.” Persze jöttek a fizetős helyek is, mint a Mome Code, vagy az online kurzusok. Az IT Factory-nál Java Scriptet tanítok például. És akkor itt a Green Fox Academy, ami saját gyermek. Ma már az időm 70 százalékát tanítással töltöm. A legjobb azt látni, hogy a diákjaim 90 százalékát érdekli az, amit tanítok. Csillog a szemük. De a programozást sosem hagyom abba, muszáj csinálnom, mert én ebben lubickolok, ráadásul a folyamatos megújulás nélkül halálra lennék ítélve.”
+3 kérdés
Kiskoromban nem tudtam kimondani a nevemet, emiatt úgy mutatkoztam be, hogy Kökény Tojás. És úgy maradtam.
A programozás révén jutottam el a Nagyikám nevű formáció fánksütő workshopjára, nagyon menő volt, most már nem tűnik ördöngősségnek a kelttészta.
Már nem. Havonta egyszer pötyögök valamit magamnak, de ennyi.
Eleinte minden karrier motiváló, pláne ha valaki vállalkozóként egy igazán izgalmas projekten dolgozhat. De mi történik akkor, ha idővel belefásulsz? Balázzsal ez történt, így ismerkedett meg az IT világgal, azóta pedig már dolgozott a Prezinél majd a Pepperlabsnál is fejlesztőként. Milyen volt számára a karrierváltás és kinek ajánlja a Front-end karriert? Erről is mesél nekünk!
Mielőtt valaki beiratkozik egy bootcampes képzésre, az egyik legfontosabb kérdés, hogy mire számíthat a képzés után az álláspiacon. Vajon milyennek kell lennie egy frissen végzettnek, hogy felvegyék programozónak? Miben tud segíteni a bootcamp, és mit kell beletenned neked?
A hosszú hónapokig elhúzódó toborzás a HR rémálma. Főleg, ha még attól is tartani kell, hogy a nehezen kiválasztott szakember egy jobbnak vélt ajánlat miatt hirtelen továbbáll. Pedig van olyan megoldás, ami a kockázatokat és a költségeket is minimálisra csökkenti. Ez a tehetséges fiatal programozókat és a vállalatokat összekötő Tech Talent Speed Date, amelyet a Green Fox Academy szervez március 9-én, Budapesten.
Az informatikai szektort érintő szakemberhiány a munkaerőpiac egyik legnagyobb kihívásává nőtte ki magát. Ebben a helyzetben egyre nagyobb jelentőséget kapnak a speciálisan vállalatra szabott megoldások. A corporate bootcamp kifejezetten a cég igényei alapján kidolgozott képzés, ami akár azonnal projektre állítható szakembereket biztosít. A gyakorlati működést és előnyöket a Lufthansa Systems Hungáriával kialakított együttműködésünkön keresztül mutatjuk be.
The demand for tailor-made software has perhaps never been higher. There is now an app for almost everything, for any aspect of our personal or professional life. Yet, companies and users are always looking for more and more, and new ideas are being created and implemented.
He studied to be a lawyer and became a dental technician. Then he realized that due to the incredible advancements in technology, there would be an ever-decreasing demand for human work. Richárd Szabó completed the Green Fox course and has been working as a junior developer for the past one year. He managed to fully realize his plan to start working in his new career before he turns 30.
One of the biggest obstacles to business growth is the lack of suitable IT professionals. Specific courses that are tailored to the needs of companies do not only make the recruitment process more efficient but also reduce learning time significantly while also boosting employee motivation. The chief executive officer of Green Fox Academy, Kristóf Bárdos shares his experiences on the practical benefits of the courses.