Published on:
25.5.2017

Két műszaki képzést követően választotta a Green Foxot

Publikálva:
2017.05.23.

Munka mellett nem tudta csinálni az egyetemet, ezért döntött a Green Fox mellett Bence, aki ma már a Synoa junior programozója.

Egyetemtől egyetemig, Magyarországtól Angliáig és vissza, nagyrészt bringázva tette meg azt a kacskaringós és hosszú utat Bodrogi Bence, ami végül a Green Foxhoz vezetett. A legutóbb végzett Java-s csapat tagja volt, ma pedig már a Synoa, egy itthon nemrég bázist épített német informatikai cég munkatársa.

Bence a győri bencés gimnáziumba járt - akkor még nem sok ötlete volt azzal kapcsolatban, hogy hol is tanuljon tovább. Ami járható útnak tűnt, az a tesitanár-edző vonal volt, mivel mountainbike-ozott, bicajozott, mindenféle harcművészetet kipróbált, de öttusázott, triatlonozott is. Végül a testnevelés szakra a felvételi egy technikai malőr miatt nem jött össze, így jobb híján a műegyetemen találta magát, műszaki menedzser szakon. “Pár hónap kellett csak, hogy rájöjjek, ez bizony nem nekem való. A tanulás helyett karatézni kezdtem, de persze azért ott munkált bennem, hogy kizárólag sportolással nem tölthetem az időmet tizenkilenc évesen. Diákmunkákat vállaltam, forgalmat számláltam például - de ez sem tűnt perspektívának. Ekkor szegődtem el bringaszerelőnek, ami aztán egy hat évig tartó, izgalmas időszakot eredményezett az életemben.” - meséli Bence, aki azért a biciklik árnyékában az Óbudai Egyetemet már majdnem elvégezte gépészmérnök szakon. Ekkor azonban ismét közbeszólt az élet.

“Egy barátom hívott Angliába dolgozni, bicikliszerelőnek. Pár hónapról volt csak szó, de végül több, mint három évig maradtam. Kezdetben a bicajok mellett mosogattam is, kávét főztem, reggelit sütöttem, mert az angolom még nem volt elég erős a full time szerelői munkához. Amikor sikerült végre megcsípnem a teljes állást, a vendéglátózással felhagytam, és belevetettem magamat a kerékpárok világába. Ekkor viszont itthonról hívtak már, hogy álljak be egy bringás csapat mellé profi szerelőnek. Két évet töltöttem velük, félig-meddig menedzseri pozícióban, de foglalkoztam ekkor már social média ügyekkel is. Sok-sok utazást, izgalmat, nagyon sok melót, nagyfokú kiszámíthatatlanságot jelentett mindez, amit nem lehet a végtelenségig csinálni. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy a programozás jó alternatíva lehet. Újra megpróbálkoztam a tanulással, ezúttal a Pannon Egyetemen, mérnök-infó szakon. De a munka mellett hamar kiderült, hogy nem tudom végigcsinálni. A Green Foxot a tesóm találta nekem, és nem volt kérdés, hogy egy ilyen rövidtávú, intenzív képzés lesz a megoldás.” - mondja Bence.

Igaz, hogy tanult már programozást a Green Fox előtt is, de Bence azt mondja, arra a szintre, ahova az egyetemen eljutott, a Green Fox képzésén egy hét alatt értek el a csapatával. Így mindenkit arra bátorít, hogy informatikai előképzettség nélkül is nyugodtan vágjon bele a felvételibe. “Konkrétan zéró haszna volt annak, hogy valamikor egy rövid ideig C-t tanultam. A felvételi kognitív tesztjének nem volt sok köze a programozáshoz, a képzés elején HTML-t, css-t tanultunk, ami megint egy teljesen más világ. Amit előnynek érzek, az a vendéglátós múltam. Ott aztán kinyomták a beleimet, annyit kellett melózni. És ez az, amire a Green Foxban a leginkább alapozhattam. Amikor bekerültem, könnyebbséget jelentett, hogy én már el tudtam simán képzelni, hogy nagyon csóró vagyok négy hónapig, ugyanakkor baromi sokat és nagyon keményen dolgozom nap mint nap.” - mondja Bence. “Ebben persze az is segített, hogy szinte hihetetlen módon korrekt volt minden és mindenki a Green Foxban. Minden rosszindulat nélkül mondom: itthon szokatlan jelenség még, hogy így működik egy cég. A képzés elejétől a legvégéig azt tapasztaltam, hogy minden azért van, hogy a hallgatók érdekei ne sérüljenek, ugyanakkor a Green Fox üzleti céljai is meg tudjanak valósulni. Ez számomra maradandó élmény volt.” - meséli Bence, akinek a sikeres végzés után is a legjobb lapokat osztották.

“Iszonyú nagy szerencsém volt, mert az egész projektcsapatunkat felvette a Synoa nevű cég, sőt, a Green Foxos vezető mentorunk is csatlakozott hozzánk. A képzés alatt végig arról álmodoztunk, hogy ez megtörténjen, hogy együtt maradhassunk. Mindenki azt mondta, hogy ez lenne a legkirályabb megoldás. A Synoa tartott nekünk egy egynapos workshopot, és az igazán szuperül sikerült. Alaposan megismertük őket, beleláthattunk a működésükbe, és magasan az első helyen szerepeltek nálunk a választható cégek között.” A vágyuk pedig valóra vált: Bence és a Green Foxos barátai ma már nagy b2b webshopok adattranszformációs feladatait végzik el a Synoa munkatársaként. A bringák persze maradnak, de csak hobbi szinten: Bencét segítőként várja Ausztráliában egy világbajnokság, az utánpótlás nevelésben és a versenyszervezésben is részt vállal, de a fő program most már a programozás.

A szerzőről:

About the author

Junior programozó képzések

Zöld út az IT karrierednek

Érdekel

Ismerd meg céges szolgáltatásainkat!

Discover our services for companies!

Tovább olvasnál?

Tovább olvasnál?

Read more?

Read more?