Szeretnétek jobban megismerni partnereinket, akiknél Ti is elhelyezkedhettek a képzést követően? Akkor jó helyen jártok! Az Aliz Community Managerével, Palotás Petrával ültünk le beszélgetni, és kérdeztük arról, hogy milyen munkahely az Aliz, és hogy miért jó náluk dolgozni. Olvasd el cikkünket, és tudj meg többet róluk!
Az Alizt 2010-ben alapította egy szoftvermérnökökből álló csapat azzal a vízióval, hogy izgalmas üzleti kihívásokra adjanak megoldást szerte a világon a legkorszerűbb technológiákkal.
Elsődleges célunk, hogy ügyfeleinket teljeskörűen segítsük a digitális világ kihívásaihoz való alkalmazkodásban és jövőbiztos működést készítsünk elő számukra. Cégünk 2015 óta kizárólag Google Cloud Platformmal (GCP) foglalkozik, magyar vállalatként elsőként szereztük meg a felhőszolgáltató rendkívül összetett premier partneri státuszát. A felhőmigráció, adatelemzés, infrastruktúra és Machine Learning területeken az elérhető legmagasabb szintű képesítéssel bírunk, mindemellett több nagyobb projektünk alkalmazásfejlesztésre irányul.
Az Aliz központja Budapesten található, emellett irodával rendelkezik Berlinben, Szingapúrban és újonnan Milánóban is. Több mint 200 ügyfél sikeres felhőmigrációjában vettünk részt, ügyfeleink elsősorban az e-kereskedelemből (pl. Delivery Hero), a légiiparból (pl. Wizzair), a digitális médiából (pl. Emarsys), a gyártó és pénzügyi (pl. Bank Jago) szektorból kerülnek ki.
Az alapításunkkor megfogalmazott víziónk a mai napig áthatja a működésünket és a kultúránkat. Szeretünk a szakma szempontjából reális, értelmes elképzelésekkel foglalkozni felesleges körök és bullshit nélkül. Olyan kihívásokat keresünk, amiket más még nem tudott megoldani előttünk, magas szakmai igényességre törekedve nem vállalunk be akármilyen projektet. Mindezt egy olyan nyitott, transzparens és támogató közegben, ahol elsősorban emberként és nem alkalmazottként tekintenek rád, ahol nem a pozíciód, hanem az érvelésed számít, ahol megvalósíthatod az ötleteidet, ahol bármikor leülhetsz a cégvezetővel kávézni, és dartsozhatsz vagy flipperezhetsz egyet, ha kiengednéd a gőzt.
A Green Fox tevékenységét a kezdetektől folyamatosan figyelemmel kísérjük. Már az első csoportjaik egyikéből vettünk fel végzett hallgatót, ő azóta is, immáron ötödik éve dolgozik nálunk. Rajta kívül jelenleg hárman vannak a csapatunkban.
Jelenleg több mint 30 nyitott pozíciónk van, tevékenységünknek megfelelően DevOps, Data Engineering, Data Science és Application Development területekre keresünk embereket juniortól architect szintig, a budapesti mellett a berlini, ázsiai (Szingapúr, Vietnám) és milánói csapatunkba is. Juniorok jelentkezését elsősorban datas (Python), appdeves (Java) és devopsos projektjeinkre várjuk.
A folyamatos fejlődés iránti igény nálunk nemcsak vállalatként, hanem szervezetként és egyénenként is a mindennapjaink része. Ami a személyes támogatást illeti, fejlesztőcsapatunk minden tagjának van szakmai mentora, valamint az alizos karrierútját és jóllétét támogató People Leadere, ezen felül juniorjainknak és mediorjainknak két hetente Junior és Medior Clubot szervezünk. Emellett mindenki rendelkezésére áll évi 100 óra és meghatározott büdzsé tanulásra.
Juniorok esetén kevésbé a hard skillek, inkább a jelölt tanulási képességei, hozzáállása számít, egy seniorabb pozíció esetén pedig együtt a két tényező. A dinamikus projekt- és technológiai környezet miatt a gyors tanulási képesség mellett a flexibilitás kiemelten fontos szűrőtényező.
Lelkesek, nyitottak, nagyon szeretnének tanulni és bizonyítani. Ezen felül nagy plusz pont, hogy az egyetemről frissen kijövő juniorokkal ellentétben már járatosak a munka világában.
Tapasztalatunk szerint az előzőekben említett, számunkra fontos szűrőtényezőkre alapoz a Green Fox is, illetve nagy hozzáadott értéke van annak is, hogy legtöbb hallgatójuk már letett valamit az asztalra más területen. Mindemellett az a megélésünk, hogy hasonló értékeket és vállalati kultúrát képviselünk.
Nem tagadjuk, hogy a nagymértékű növekedésünknek az IT piac egészét jellemző szakemberhiány a legnagyobb gátja, épp ezért építünk több külföldi lokációban is csapatot, helyezünk kiemelt hangsúlyt juniorjaink fejlesztésére, vagy fordulunk bizalommal az első pillanattól kezdve olyan nem hagyományos toborzási felületekhez mint a bootcampek.
Ezt is csak megerősíteni tudjuk, ezért igyekszünk támogatni minden olyan kezdeményezést, ami ezen az arányon változtatni szeretne, pl. idén előadóként bekapcsolódunk a Green Fox Ladies’ Coding Night eseményébe.
Az Aliznál az első pillanattól kezdve nemzetközi vállalatban gondolkodunk. Idén harmadik külföldi irodánkat nyitottuk meg Milánóban, és folyamatosan vizsgáljuk a más piacokon való megjelenés lehetőségét.
A folyamatos megújulásban hiszünk, ezen szemlélet mentén meglévő, sikeres szolgáltatásaink mellett skálázható termékkel és az üzemeltetési üzletággal bővítjük portfóliónkat, a számokat tekintve pedig szeretnénk folytatni az éves 50%-os profitnövekedést.
Ami mindennek az alappillérét, azaz a csapatot illeti, a jelenlegi 100 főről 2023 végéig 70 fővel szeretnénk bővülni - mindezt úgy, hogy megőrizzük azt a különleges, közvetlen és tiszteleten alapuló vállalati kultúrát, ami az Alizt jellemzi. Erre sem az energiát, sem a pénzt nem sajnáljuk.
Idén 310 hölgynek biztosítunk lehetőséget Magyarországon, és további 120 hölgynek Csehországban, hogy részt vegyen a Hello IT! for Women programunkban, ami egy kifejezetten nőknek szóló, ingyenes IT-kurzus az INCO közreműködésével. A résztvevőknek 150+ órás tananyagot kell elsajátítaniuk, amit sokan munka, vagy akár kisgyermek mellett is sikeresen abszolválnak. Így volt ezzel Bettina is, aki a kurzus elvégzése közben vált édesanyává. Ismerjétek meg az ő történetét!
Náday Zsolt 2020-ban a Covid miatt vágott bele a Green Fox képzésébe, de előbb-utóbb mindenképp meglépte volna. A képzés utáni járványidőszak az álláskeresésnek kevésbé kedvezett, de Zsolt végül több cég ajánlatából választhatott, és Salesforce fejlesztőként helyezkedett el. Hogyan telik jelenleg egy munkanapja, és milyen skillekre van szüksége? Olvasd el interjúnkat, és tudj meg többet a Salesforce fejlesztők világáról!
A Green Fox Academy új többségi tulajdonosa és befektetője, a Sandberg Capital bevonásával folytatja nemzetközi expanzióját, valamint vállalati szolgáltatásai és képzési kínálata fejlesztését. Ez a partnerség számos új lehetőséget nyit előttünk céljaink eléréséhez, és izgatottan tekintünk a közös munka elé.
A cégek fejlődésének egyik legnagyobb akadálya a megfelelő IT szakemberek hiánya. Speciális, vállalatra szabott képzésekkel nem csupán a felvételi folyamat válhat hatékonyabbá, de a betanulási idő is jelentősen lecsökken, miközben erősíthető a munkavállalói motiváció. A képzések gyakorlati előnyeiről Bárdos Kristóf, a Green Fox Academy ügyvezetője osztja meg tapasztalatait.
We believe that by providing up-to-date knowledge we can ensure our students' competitiveness in the labor market. That's why, during our courses, leading developers and recognized experts share their practical experiences with our students on several occasions, including Levente Szabados, an artificial intelligence expert.
COVID made Zsolt Náday start a course at Green Fox in 2020, but he was going to do it sooner or later anyway. The epidemic period after the course was less suitable for job hunting, but Zsolt was finally able to choose from several companies and found a job as a Salesforce developer. How does he spend a working day and what skills does he need? Read our interview and get to know the world of Salesforce developers.
In cooperation with our corporate partner, Morgan Stanley Budapest, we are launching an exceptional scholarship program in April 2022. Within the framework of Java Academy corporate boot camp, we are choosing 15 talented students interested in Java and server-side programming and giving them the chance to restart their careers as back-end developers – for free.
Flexibility is now an essential part of running a business. Whether it’s a growth-facing business area or a new technological need, a fast decision can provide a long-term competitive advantage. An effective solution for such a case is to start a special, corporate course.
The lack of IT professionals has been a problem in Hungary for decades now. Péter Bogyó, editor of HRTV and Anita Fachs, the head of the Hungarian operation of Green Fox Academy, sat down for an interview and talked about the current IT market trends and possible solutions to the issues facing it. We have summarized the most important bits of the in conversation below.