Számos képzés közül válogathatsz, ha programozást szeretnél tanulni. Mindegyiknek megvan a maga létjogosultsága, ugyanakkor - még ha elsőre hasonlónak is tűnnek - nagyon sok szempontból különbözhetnek ezek a kurzusok. Két részes cikkünkben összegyűjtjük, mire érdemes figyelni, amikor kiválasztod a neked leginkább megfelelő kurzust.
Ezt a két tényezőt érdemes mindig egyben nézned, hiszen ami leginkább számít, hogy összesen mennyi időt töltesz tanulással, programozással a képzés során. Az egyes kurzusokat úgy tudod leginkább összehasonlítani, ha megnézed, hogy a képzés:
Ha például két képzés ugyanolyan hosszú, de az egyik egész napos, míg a másik csak délelőtt, vagy délután zajlik, akkor teljesen más mélységig juthatsz el a programozásban.
Amellett, hogy megnézed, mennyi időt töltesz ténylegesen a képzésen, azt is érdemes figyelembe venned, hogy mennyi időt kell a tananyag feldolgozására, otthoni gyakorlásra fordítanod (a legtöbb képzőnek van erre ajánlása), hiszen az is mutatja, milyen mélységű a kurzus.
A Green Foxnál például a 4,5 hónapos szuperintenzív kurzus minden nap 9 és 18 óra között zajlik, emellett naponta 1-2 órát kell a felkészüléssel, gyakorlással töltened. 10 hónapos részidős képzésünkön pedig hetente 3 alkalommal találkozunk: hétközben 2x3 óra, hétvégén 1 teljes nap, ezen felül heti 5-10 óra az otthoni felkészülés. Összehasonlításképpen kb. ugyanannyi időt töltesz programozással a képzésünkön, mint egy egyetemi képzésen a gyakorlati órák keretében.
(Még) laikusként talán ezt a legnehezebb összehasonlítani, ugyanakkor ez az egyik legfontosabb szempont. Nem mindegy, milyen mélységig jutsz el az adott képzés végére, mert ezen múlik például az, hogy egy-egy kurzus mennyire készít fel a későbbi munkavégzésre, mennyire szerzel valóban junior tudást. Back-end és back-end képzés között is óriási különbség lehet. Hogyan tudsz erről tájékozódni? Érdemes összehasonlítani az egyes képzések részletes tananyagát, megnézni, milyen technológiákat, nyelveket milyen mélységben érintenek, milyen kiegészítő, programozáshoz szükséges ismeretet adnak. A képzésen töltött idő is támpont lehet, hiszen az jellemzően egyenes arányban áll a feldolgozható tananyag mennyiségével.
Azt javasoljuk, hogy ha bizonytalan vagy abban, milyen mélységig jut el egy-egy képzés, kérj segítséget hozzáértő ismerőstől, baráttól, aki az egyes syllabusok összehasonlítása alapján segíteni tud a döntésben.
Mind a Green Foxnál, mind pedig a többi képző oldalán elérhetőnek kell lennie egy részletes tematikának képzésenként és szakirányonként, így össze tudod hasonlítani, hogy melyiknél milyen technológiai tudást tudsz elsajátítani. Ha ezek megismerését követően is kérdőjelek maradnak a fejed felett, nyugodtan keresd fel a képzőintézményt telefonon vagy e-mailben.
A programozást tapasztalatunk szerint leginkább valós projekteken, gyakorlat közben tudod elsajátítani, nem elég az elméleti tananyag feldolgozása. Ha IT karrierre váltanál, érdemes olyan képzést keresned, ami erre is nagy hangsúlyt fektet.
A Green Fox szuperintenzív és részidős, valamint on-campus és online programozó képzései is 3 modulból épülnek fel. A képzés alatt minden olyan eszközt megtanítunk, amivel utána akár önállóan továbbképezheted magadat más technológiákra is. Az első két modulban egy erős elméleti tudásra tehetsz szert, majd a képzés utolsó szakaszában 3-4 fős csapatban egy hosszabb projekten dolgozhatsz, amit a modul végére kell teljesíteni. A Projekt modulban az útmutatásunk segítségével, de már magadtól kell elsajátítani új technológiákat. A modul végére junior programozói szintre juthatsz el, és belevághatsz IT karrieredbe.
Előfordulhat, hogy mindezeket összevetve is bizonytalan vagy, hogy melyik képzés a neked való. Ilyenkor érdemes az adott iskoláról kapott általános benyomást is figyelembe venni: mennyire áll közel hozzád az adott iskola kommunikációja, például a weboldala vagy Facebook-oldala, ha vannak kérdéseid, arra mennyire nyitottan, gyorsan válaszolnak.
Minket például telefonon, e-mailben vagy Facebook üzenetben is bátran keress meg, ha pedig fontos a személyes benyomás, irodánkban is örömmel látunk egy kávéra előre egyeztetett időpontban. Érdemes 1-1 eseményre is ellátogatnod, ahol személyes (ha csak online is :)) benyomást szerezhetsz, vagy érdemes 1-1 belépő, ingyenes kurzust kipróbálnod. Velünk legközelebb például itt találkozhatsz.
A következő részben további hasznos szempontokat gyűjtünk össze, mint például az ár/érték arány meghatározása, amik szintén segíthetnek meghozni egy ekkora döntést. Kövesd a blogunkat, mert hamarosan érkezik a sorozat második része!
Az IT napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő szektora, mégis kevesen tudják, hogy a világ első programozója, Ada Lovelace egy hölgy volt és a világ első számítógépén (ENIAC) kizárólag nők végezték a szoftverfejlesztői munkát. Mára ez a jelenség szinte 180 fokos fordulatot vett, és számos olyan kezdeményezés jelent meg, ami a nemek arányát igyekszik kiegyensúlyozottabbá tenni IT területen. Nőnapi különkiadásunkban inspiráló karriertörténetek következnek olyan volt green foxos hölgyektől, akik nem foglalkoztak a sztereotípiákkal, belevágtak az IT karrierbe és sikerült nekik. Hogyan csinálták? Milyen nehézségekkel találták szembe magukat a karrierváltás során? Mit tanácsolnak azoknak a nőknek, akik szintén érdeklődnek az IT szakma iránt, de még nem mertek belevágni? Cikkünkből kiderül!
A cégek fejlődésének egyik legnagyobb akadálya a megfelelő IT szakemberek hiánya. Speciális, vállalatra szabott képzésekkel nem csupán a felvételi folyamat válhat hatékonyabbá, de a betanulási idő is jelentősen lecsökken, miközben erősíthető a munkavállalói motiváció. A képzések gyakorlati előnyeiről Bárdos Kristóf, a Green Fox Academy ügyvezetője osztja meg tapasztalatait.
A Green Fox Academy új többségi tulajdonosa és befektetője, a Sandberg Capital bevonásával folytatja nemzetközi expanzióját, valamint vállalati szolgáltatásai és képzési kínálata fejlesztését. Ez a partnerség számos új lehetőséget nyit előttünk céljaink eléréséhez, és izgatottan tekintünk a közös munka elé.
A hosszú hónapokig elhúzódó toborzás a HR rémálma. Főleg, ha még attól is tartani kell, hogy a nehezen kiválasztott szakember egy jobbnak vélt ajánlat miatt hirtelen továbbáll. Pedig van olyan megoldás, ami a kockázatokat és a költségeket is minimálisra csökkenti. Ez a tehetséges fiatal programozókat és a vállalatokat összekötő Tech Talent Speed Date, amelyet a Green Fox Academy szervez március 9-én, Budapesten.
The benefits of low-code, or platform-based development are widely recognized by more and more companies, however, there are still many questions around the technology. That’s why we organized a roundtable session where we discussed the platform’s potentials, including the fact that low-code can be the perfect entry point to an IT career.
Technological enhancements often evoke strong emotions in people; this is no different when ChatGPT made its explosive public entry. Some believe that the dominance of AI leads to the end of the programming profession, while others see exciting opportunities arising from it. Where does the truth lie? In our article, we deep-dive into those changes that AI tools bring to the lives of developers. Will ChatGPT truly be the programmer of the future?
The lack of professionals in the IT sector has clearly become one of the biggest challenges in the labour market. In this situation, solutions tailor-made for a company’s needs are gaining ground. The corporate bootcamp is a training specifically designed to meet a company's needs and expectations. Its graduates are professionals who are ready to join a project immediately. Now we explain the practical operation and the advantages through the example of our co-operation with Lufthansa Systems Hungária.
On March 17 we were happy to co-host the “Tech Up Your Business” webinar together with Green Fox Academy live on Facebook and Zoom. Our renowned speakers from Microsoft, SAS and Emarsys discussed the importance of tech skills for business professionals in various industries, as well as achieving a certain level of familiarity with contemporary technologies to succeed in the business world of today.
Nowadays, it is not enough for a programmer to write excellent lines of code; it is also becoming more and more important what soft skills they have. What is the added value of a psychologist developing these skills? What methods are worth adapting in a corporate environment? Our psychologist Fruzsina Fejes answered these questions by presenting the Green Fox strategy.