Az informatikushiány egy több évtizedes probléma Magyarországon. Ennek kapcsán az aktuális IT munkaerőpiaci trendekről, megoldási lehetőségekről beszélgetett Bogyó Péter, a HRTV adásszerkesztő műsorvezetője Fachs Anitával, a Green Fox Academy magyarországi operációjának vezetőjével. Az alábbiakban a beszélgetés legfontosabb részeit foglaltuk össze.
Az informatikushiány még inkább előtérbe került a pandémia hatására. Azon cégek, akik korábban elhalasztották digitalizációs és automatizációs beruházásaikat, most abszolút időszerűnek érzik őket, amihez még több munkaerőre van szükségük. Ezáltal minden eddiginél több szakember hiányzik most a piacról. Ez nem csak itthon figyelhető meg: a Microsoft nemrégiben kiadott jelentésében úgy prognosztizálták, hogy 2025-re a jelenlegi IT munkaerő közel ötszörösére lesz szüksége a vállalatoknak globális szinten.
“Ez óriási növekedést jelent, és egyben mutatja azt is, hogy nem csak nálunk van jelen a probléma, ami globális versenyt is eredményezni fog a munkaerőpiacon: a pandémia ugyanis azt is bebizonyította, hogy az informatikusok nem helyhez kötöttek, bárhonnan bárhova tudnak dolgozni. Ez rossz hír a magyar vállalkozásoknak, mivel innentől külföldi munkáltatókkal is ringbe kell már szállniuk a szakemberekért”
- figyelmeztet Fachs Anita.
A lassan évtizedek óta jelen lévő szakemberhiányt az elmúlt években tovább növelte a digitalizáció és robotizáció. Ezt mutatja, hogy kifejezetten a digitalizációt segítő szoftverfejlesztő cégeknél (low-code, ERP, CRM fejlesztők) nőtt meg az igény.
“Ezek olyan technológiák, amik 10 évvel ezelőtt még nem léteztek, így ezek a vállalatok elszívni sem tudják honnan az informatikusokat, új szakembereket kell képezniük. Ezt próbálják saját onboarding és képzési projektekkel áthidalni, de nem feltétlenül tudják tartani a lépést a saját igényeikkel sem”
- emeli ki Anita.
A fenti problémák több nagyvállalatot is cselekvésre ösztönöztek már világszerte. A Google az egyre súlyosbodó helyzetet úgy próbálja enyhíteni, hogy olyan online, ingyenesen elvégezhető képzéseket indított, amik a piacon egyre inkább szükségessé váló skilleket és technológiákat hivatottak átadni, önállóan elvégezhető e-learning programok keretein belül. Az új metódussal a vállalatok gyakorlatilag már a toborzási fázis elé tolják a képzést a potenciális majdani munkavállalóik számára. A Google.org által támogatott egyik hazai programban a Green Fox Academy is aktív szerepet vállalt:
"A Google tanúsítványt adó IT support képzést elvégzők alapvetően helpdesk irányba tudnak elmennit, de emellett egy nagyon erős power user tudást is elsajátítanak, amire nagyjából mindenkinek szüksége van."
Vannak olyan válallatok, ahol azonban már inkább a speciális tudás hiányzik. A low-code fejlesztő cégek például egyre nagyobb számban érkeznek olyan igényekkel a bootcampekhez, hogy célzottan a saját rendszereikre képzett munkaerővel bővítsék állományukat:
"Az adott céggel közösen meghatározott szempontok szerint előre kiválasztjuk a piacról azokat, akik már a cégre szabott tananyagot tanulják célzottan. Emellett már a képzés alatt elindul az, employer branding és onboarding. Ennek eredményeképp - arányokat nézve - a folyamat végén a megbízó cég a képzésen részt vevő 12 emberből jellemzően 10-et biztosan fel is tud venni."
- magyarázza Anita a Green Fox szerepét a piaci folyamatokban.
Több elemzés szerint is jelenleg mintegy 40-50 ezer IT szakembert tudna felszívni a magyar piac. Emellett pedig mintegy 900 ezer munkahelyet veszélyeztet a robotizáció, ami többségében a nőket érinti. A Green Fox Academy külön hangsúlyt fektet a nők IT területre való bevonására. Erre szolgál többek között a Google.org támogatásával megvalósuló “Hello IT! for Women” program is, amiben a Green Fox a mentorálást és soft-skill tréningeket adja a résztvevőknek.
A szellemi területen dolgozó munkaerő hajlamos fals nyugalomba ringatni magát azzal, hogy az automatizáció a monoton, fizikai munkát végzőket veszélyezteti. A valóságban azonban a pénzügyi területen dolgozókat; a kontrollereket, könyvelőket érinti leginkább a robotizációs folyamat. Ebben a szakmában a nők jellemzően nagyobb számban vannak jelen, így jobban kitettek a veszélynek is.
“Ha azonban a szakmai tudásuk mellé programozói tudást is magukba szívnak, akkor biztosítani tudják a helyüket a munkaerőpiacon. A kérdés az, hogy milyen gyorsan tudjuk ezt az átmenetet megvalósítani, annak érdekében, hogy végül az a munkavállaló, akinek egyébként veszélyben van épp a munkája, szakértőként vehessen részt az automatizációs folyamatban”
- hívja fel a figyelmet Anita az IT skillek elsajátításának fontosságára.
A legfontosabb jelenleg, hogy a cégvezetők belássák, mennyire stratégiai fontosságú terület lesz a jövőben a HR. Nem elég az eddigi képzési büdzsékben gondolkodni, érdemes sokkal jobban bővíteni a HR döntési körét, hogy ezeket a kihívásokat a legokosabban tudják áthidalni.
“Ha tudják tömbösíteni az igényüket és találnak egy olyan képzőpartnert, aki meg tudja oldani magát a toborzást, az employer brandinget és egész osztályokat is tud képezni, azzal áthidalható lehet a probléma."
Ehhez fontos azonban, hogy a HR-es pontosan értse, hogy az IT csapatnak vagy részlegnek mikor milyen szakemberekre van szüksége. Értenie kell, hogy mit csinálnak az IT-sok, mi a különbség a junior és senior szakértő között. Nem években kell mérni a programozók tudását, hanem abban, hogy milyen technológiákat tudnak használni és milyen gyorsan képesek más technológiákat elsajátítani.
“Eljött az a pillanat, hogy a HR-nek sokkal mélyebb tudással kell rendelkeznie IT területen.
Hamarosan lezárul egy újabb év, ebből az alkalomból kicsit megálltunk és visszanéztünk, hogy összegyűjtsük, mire is vagyunk legbüszkébbek 2019-ből. Nagyon sok minden történt velünk: túlléptük a 850 hallgatószámot, Prágában elindítottuk a harmadik évfolyamunkat, 49 eseményt szerveztünk a képzésünk iránt érdeklődők, illetve partnereink számára, és ezek még fel sem fértek a top 10-es listánkra. De mi az, ami igen? Íme!:)
Eleinte minden karrier motiváló, pláne ha valaki vállalkozóként egy igazán izgalmas projekten dolgozhat. De mi történik akkor, ha idővel belefásulsz? Balázzsal ez történt, így ismerkedett meg az IT világgal, azóta pedig már dolgozott a Prezinél majd a Pepperlabsnál is fejlesztőként. Milyen volt számára a karrierváltás és kinek ajánlja a Front-end karriert? Erről is mesél nekünk!
A hosszú hónapokig elhúzódó toborzás a HR rémálma. Főleg, ha még attól is tartani kell, hogy a nehezen kiválasztott szakember egy jobbnak vélt ajánlat miatt hirtelen továbbáll. Pedig van olyan megoldás, ami a kockázatokat és a költségeket is minimálisra csökkenti. Ez a tehetséges fiatal programozókat és a vállalatokat összekötő Tech Talent Speed Date, amelyet a Green Fox Academy szervez március 9-én, Budapesten.
A cégek fejlődésének egyik legnagyobb akadálya a megfelelő IT szakemberek hiánya. Speciális, vállalatra szabott képzésekkel nem csupán a felvételi folyamat válhat hatékonyabbá, de a betanulási idő is jelentősen lecsökken, miközben erősíthető a munkavállalói motiváció. A képzések gyakorlati előnyeiről Bárdos Kristóf, a Green Fox Academy ügyvezetője osztja meg tapasztalatait.
It is still worth learning programming: our latest alumni survey revealed that the average salary of those who enter the field as career changers exceeds HUF 1.2 million gross per month after 3 years. After three years, promotion is almost guaranteed, and nine out of ten programmers who have completed the bootcamp already work in at least medior position.
Technological enhancements often evoke strong emotions in people; this is no different when ChatGPT made its explosive public entry. Some believe that the dominance of AI leads to the end of the programming profession, while others see exciting opportunities arising from it. Where does the truth lie? In our article, we deep-dive into those changes that AI tools bring to the lives of developers. Will ChatGPT truly be the programmer of the future?
The demand for tailor-made software has perhaps never been higher. There is now an app for almost everything, for any aspect of our personal or professional life. Yet, companies and users are always looking for more and more, and new ideas are being created and implemented.
One of the biggest obstacles to business growth is the lack of suitable IT professionals. Specific courses that are tailored to the needs of companies do not only make the recruitment process more efficient but also reduce learning time significantly while also boosting employee motivation. The chief executive officer of Green Fox Academy, Kristóf Bárdos shares his experiences on the practical benefits of the courses.
Green Fox has become a strong international company and is building a regional IT talent pool. We have international courses and provide international opportunities for our students and corporate partners. We continue to build our market-leading role in the Czech Republic and Slovakia.
The pressure for growth experienced by IT companies is now having an impact on the labour market. The active involvement of women in the IT sector can not only play an important role in alleviating skills shortages; it can also contribute to the development of a more diverse workplace, stimulating teamwork and productivity.