Eredeti szakmája gépi forgácsoló, most biztonsági őrként dolgozik. Ő Matyi, az első hallgatója annak a 3 hetes, ingyenes kurzusnak, amelyet a Microsofttal és a HTTP Alapítvánnyal közösen indítunk.
Akár mindössze 3 hét alatt, otthonról sajátíthatják el a programozás alapjait, és rakhatják össze életük első éles webalkalmazását a #MyFirstApp Coding Camp kurzus résztvevői. Önállóan, saját tempóban végezhetik el a jelentkezők a programot, ugyanakkor a március elején induló kurzus keretében 120 érdeklődő arra is lehetőséget kap, hogy mentori segítséggel csinálja végig az ingyenes, magyar nyelvű kurzust (erre a kurzusra február végén zárult le a jelentkezés - a szerk.). A mentorált programhoz a HTTP Alapítvány adja az informatikatanárokat, akiket a mi mentoraink készítenek fel a mentori feladatra. Toma Mátyás, a programot elsőként tesztelő résztvevő már évek óta szemezett a programozással. Jelenleg a harmadik hétnél jár, és úgy érzi, biztos léptekkel halad afelé, hogy megtanulja a kódolás alapjait.
Elméletileg átlagosan napi 2-3 órányi elfoglaltságot jelent a kurzus, ha valaki 3 hét alatt szeretné elvégezni, de valójában mindenki a neki megfelelő ütemben és munkarend szerint haladhat a tananyaggal.
Teljes állás mellett csinálom a kurzust, és biztonsági őrként elég speciális az időbeosztásom. Egyhuzamban 24 órát dolgozom, nem pedig minden nap 8-9 órát, ahogy sokan. Ezért vannak napok, amikor egyáltalán nem tudok a programozással foglalkozni, és nagy segítség, hogy a saját tempómban tudok haladni. Ma például szabadnapos vagyok, és már reggel 7 órakor nekiálltam a feladatoknak. Néha tartok egy kis pihenő, de alapvetően egész nap ezzel fogok foglalkozni – mondja Matyi.
Egy regisztráció után elérhető tanulási felületen várják a hallgatókat a napi feladatok. Például videókat kell megnézni, ezek közül valamelyikben egy-egy mintafeladat megoldását mutatják be, máskor pedig kisebb-nagyobb programozási feladatokat kell megoldani. Minden egymásra épül, ezért nem lehet továbbmenni anélkül, hogy a hallgató az előző feladatokat jól megoldotta volna.
Mindent nagyon érthetően bemutatnak a videókban, még azt is, hogy mikor hová kell kattintani, pontosan mit kell csinálni. Tényleg nagyon szájbarágós, nem lehet félreérteni, és nincsenek félinformációk. A feladatoknál is gyakran kapunk egy alapkódot segítségképpen, és azt kell átírni, tehát van benne egy ilyen könnyítés – teszi hozzá.
Ha a hallgató mégis elakad, bármikor kérhet segítséget a tanulótársaktól, vagy (a mentorált kurzuson) a mentorától a Discord nevű chatappon keresztül.
Annak ellenére, hogy minden érthető, előfordul, hogy elakadok egy-egy feladattal. Tipikus eset, hogy azt gondolom, jól megírtam egy kódot, de nem működik. Hosszan nézegetem, de nem látok benne hibát. Ilyenkor nagy segítséget jelent a tapasztalt, külső szem, a mentoré, aki rögtön kiszúrja, hogy mondjuk véletlenül kimaradt egy pontosvessző. Én ilyenkor persze bosszankodok, hogy miért nem találtam meg magamtól a hibát, de végül is ettől nem dől össze a világ - meséli Matyi a kihívásokról.
Matyi eredeti szakmája gépi forgácsoló, de miután hosszú ideig nem talált állást, biztonsági őr végzettséget szerzett, és azóta kisebb-nagyobb kihagyásokkal ebben a szakmában dolgozik. Nagyon boldog, hogy munkája mellett elkezdhetett programozással foglalkozni, és hosszabb távon szeretne minél jobban elmélyülni a kódolásban. Jelenleg egy vadgazda mérnök egyetemi képzést is végez, és úgy látja, hogy a jövőben ezen a területen is tudná majd kamatoztatni programozói tudását, hiszen a vadgazdák munkáját is egyre több szoftver támogatja.
Még a tanulási folyamat elején vagyok, de nagyon élvezem. Motivál, hogy azonnal látom az eredményét annak, amit csinálok. Teljesen új élmény, hogy beírok különféle kriksz-krakszokat egy üres oldalra, és kijön belőle egy működő gomb. Nekem a programozás olyan, mint valami varázslat – mondja lelkesen.
A #MyFirstApp Coding Camp program célja az, hogy segítsen elindulni a programozás világában azoknak, akik teljesen más háttérrel rendelkeznek, és a digitalizáció, vagy a járvány miatt veszélybe került az állásuk, esetleg el is vesztették azt. Mivel a kurzus elvégzéséhez nincs szükség előképzettségre, sem angol nyelvtudásra, tényleg bárki belevághat.
Mindenkinek jó szívvel ajánlom ezt a programot, aki valami újat szeretne tanulni. Biztosan sokan tartanak tőle, de nem kell izgulni. Végül is ha valamiért nem megy, akkor sem történik semmi. De tényleg minden segítséget megkapunk a kurzus elvégzéséhez, így egyáltalán nincs ok az aggodalomra – hangsúlyozza Matyi.
A #MyFirstApp Coding Camp program önállóan, saját tempóban végezhető, 120 fő számára ugyanakkor a HTTP Alapítvány, a Microsoft és Green Fox a közösen indított program keretében mentori segítséget is biztosított, ezzel segítve azokat, akik a digitalizáció, illetve járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe kerültek.
Mielőtt valaki beiratkozik egy bootcampes képzésre, az egyik legfontosabb kérdés, hogy mire számíthat a képzés után az álláspiacon. Vajon milyennek kell lennie egy frissen végzettnek, hogy felvegyék programozónak? Miben tud segíteni a bootcamp, és mit kell beletenned neked?
Továbbra is megéri programozást tanulni: azoknak, akik karrierváltóként lépnek erre a pályára, 3 év után az átlagbére már meghaladja a havi bruttó 1,2 millió forintot – derült ki a legfrissebb alumni kutatásunkból. Három év után ugyanis szinte garantált az előléptetés, tízből kilenc bootcampet végzett programozó ekkor már legalább medior pozíciót tölt be.
Dani kiskorában többféle álmot dédelgetett, amikor a jövőbeni munkájára gondolt. Sokáig úgy tervezte, hogy tűzoltó lesz vagy katona, de végül a főzés iránti szenvedélye győzedelmeskedett és szakácsnak állt. Ha valaki ebben az időszakban azt mondta volna neki, hogy végül a programozásban találja meg a számításait, biztos nem hitt volna neki. Lássuk, hogyan jutott el a konyhától egy digitális banki szoftvercégig.
Hogyan adható nagyobb lendület egyszerre az IT fejlesztéseknek és a HR folyamatoknak, annak ellenére, hogy ez a terület munkaerőhiánnyal küzd? Mivel hidalható át, ha cégspecifikus technológiára felkészült, azonnal projektre állítható szakemberekre van szükség, a lehető leggyorsabban? A szoros vállalati együttműködésben megvalósuló, speciális készségeket biztosító corporate bootcamp ezekre a kihívásokra ad választ.
A Green Fox Academy új többségi tulajdonosa és befektetője, a Sandberg Capital bevonásával folytatja nemzetközi expanzióját, valamint vállalati szolgáltatásai és képzési kínálata fejlesztését. Ez a partnerség számos új lehetőséget nyit előttünk céljaink eléréséhez, és izgatottan tekintünk a közös munka elé.
Would you like to know our partners better, where you can even start your new IT career after the course? We have great news then! We sat down with Accenture, and asked them what kind of workplace Accenture is and why it is good to work there. Read our article and get to know Accenture!
There are many courses to choose from if you want to learn programming, but before, it's worth comparing the options, because it makes a difference how much support you get or what chances you have later on the job market. In the second part of this article series, we collected more characteristics that you should pay attention to when choosing the course that suits you best. Read the last article to know more!
Anita Donkó had worked as an art teacher but switched to IT after much consideration. She completed our CRM Specialist course in the summer of 2022 and found a new job within 2 weeks. How did she find the course, what attracted her to Salesforce, and what parallels does she see between this platform and indoor climbing? Read the story of Anita’s career change.
With the involvement of a new investor and majority owner, Sandberg Capital, Green Fox Academy continues the international expansion and the development of corporate services and courses. This partnership opens new opportunities for achieving our goals and we look forward to working together.