Bene Ádám két szakmát szerzett, mégsem találta a helyét a munkaerőpiacon. Ekkor jelentkezett a Green Foxba, hogy programozást tanuljon. Full-Stackesként kezdett, majd DevOpsra váltott, végül a Húli Community-ben (a bootcamp belső fejlesztési közösségében) újabb technológiákat sajátított el. Ma már az Ericsson DevOps fejlesztőjeként dolgozik. Azt mondja, sokat segített neki az elhelyezkedésben a Húli Community-ben végzett munka.
A Green Fox előtt Ádám sokáig kereste az útját, gyárakban, építkezéseken dolgozott. Elvégzett két OKJ képzést, lett két szakmája, mégsem tudott váltani. Végülis ezért választotta a Green Foxot: “Azt láttam, hogy a bootcampek a piacról élnek, így nagyobb bizalmam volt bennük. A Green Foxban pedig olyan különleges technológiákat tanulhattam, amit más képzések akkor nem kínáltak.”
Full-Stack programozással kezdett, majd a kurzus második felét kitevő projektfázisban már a DevOps csapatot választotta (Webalkalmazások esetén ők felelnek a szerverek működéséért: ezeket az alkalmazásokat sok-sok szerver szolgálja ki, olyan programokat kell írniuk, amik ezeket automatizálják. – megj. a szerk). Amikor a képzés befejezése után lehetősége volt tovább dolgozni a Green Fox belső fejlesztési közösségében, a Húli Commity-ben, azonnal csatlakozott. A Green Fox Courses projekt fejlesztésén kezdett el dolgozni, aminek a célja a bootcamp tananyagaihoz egy felhasználóbarát platform kialakítása volt. “Ez volt a legösszetettebb projekt, emellett itt volt a legtöbb devopsos feladat” - magyarázza a választását, majd a Húli Community-ben végzett munkájáról mesél. “A kurzushoz képest nagyobb volt a hangsúly a csapatmunkán. Bár már a képzés alatt is csapatban fejlesztettünk, most teljesen új emberekkel kellett együttműködnünk. Emellett olyan új technológiákat kellett használnom, amikben idő híján kevésbé tudtam elmélyülni, így többet kellett a csapattársaimra támaszkodnom.” Ádám szerint a másik fontos különbség a képzés során szerzett gyakorlathoz képest, hogy nem a nulláról építettek fel valamit, hanem egy meglévő projekten kellett dolgozniuk, és emiatt a követelmények is magasabbak voltak. “Gyakorlatilag itt már teljesen olyan munka folyik, mintha az ember egy vállalatnál fejlesztene.”
Aki a Kuberneteshez ért, aranyat ér
A Húli Community-ben Ádám egyrészt mélyítette a képzés során megszerzett tudását, ugyanakkor foglalkozott olyan nyelvekkel is, amiket a kurzuson nem tanult. Dolgozott olyan technológiákkal, amikben a csapattársai segíteni tudtak neki, így nem kellett a nulláról kibogoznia azokat. Szeretett volna valami teljesen újat csinálni, ezért a legtöbbet Kubernetesszel foglalkozott (A Kubernetes egy nyílt forráskódú szoftver, amely a tároló-alapú alkalmazásokat és a hozzájuk társított hálózatkezelési és tárolási összetevőket kezeli. - megj. a szerk). Először az egyik mentora, Szél Péter ajánlotta a figyelmébe ezt az új technológiát. “Hamar megéreztem, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, egy kicsit el is bizonytalanodtam. Szerencsére éppen akkor részt vettem egy eseményen, ahol egy cég igazgatója elhívott egy kis beszélgetésre. Ő mondta, hogy aki most a Kuberneteshez ért, az aranyat ér. Ez adta a motivációt, hogy folytassam.” Ádám tudatosan építette karrierjét: versenyekre járt, és úgy döntött, hogy addig nem is keres állást, amíg ki nem tanulta annyira a Kubernetes technológiát, hogy valamit prezentálni tudjon belőle. A Húli Community jó keretet adott erre, hiszen mentori segítség is rendelkezésre állt, kapott visszajelzést a munkájára. “Nekem kell valami, ami motivál, csapatban jobban dolgozom, ezért is kellett mindenképp a Húli Community. Már akkor is nagyon jó volt, amikor én elkezdtem, azóta ráadásul rengeteget fejlődött, most már például külső projekteket is fejlesztenek.”
Meg voltak hökkenve, hogy honnan ismerem a gráfelméletet
A Húli Community az interjúkhoz is nagyobb önbizalmat adott Ádámnak. Ahogy meséli, az Ericssont is akkor győzhette meg, amikor az egyik versenyfeladata kapcsán bemutatta, hogyan használta a gráfelméletet és a különböző webes algoritmusokat. “Először azon hökkentek meg, hogy korábban kétkezi munkás voltam, majd pedig azon, hogy ismerem a gráfelméletet.” Hozzáteszi, hogy a Green Fox előtt nem mert volna nekivágni ilyen komplex feladatoknak, vagy akár egy idegen technológia elsajátításának. “A Green Foxtól többet és mást kaptam, mint amit elvártam.”
Máté karrierútja nem mondható éppen hétköznapinak. Kisgyermek korától versenyszerűen műkorcsolyázott, korán megismerkedett a jég show-k különleges műfajával és a Disney on Ice jégtáncosaként körbe turnézta a fél világot. De mi történik egy showtáncossal a koronavírus-válság idején? Szerencsére Máté hitt a happy endben, a válsághelyzetre lehetőségként tekintett és végül megtalálta karrierje következő állomását. Ismerjétek meg első kézből izgalmas útját a szoftverfejlesztésig!
Hiszünk abban, hogy naprakész tudás átadásával biztosíthatjuk hallgatóink versenyképességét a munkaerőpiacon. Ezért a képzés során néhány alkalommal vezető fejlesztők és elismert szakemberek is megosztják gyakorlatban szerzett tapasztalataikat, köztük Szabados Levente, mesterséges intelligencia szakértő is.
Az informatikai szektort érintő szakemberhiány a munkaerőpiac egyik legnagyobb kihívásává nőtte ki magát. Ebben a helyzetben egyre nagyobb jelentőséget kapnak a speciálisan vállalatra szabott megoldások. A corporate bootcamp kifejezetten a cég igényei alapján kidolgozott képzés, ami akár azonnal projektre állítható szakembereket biztosít. A gyakorlati működést és előnyöket a Lufthansa Systems Hungáriával kialakított együttműködésünkön keresztül mutatjuk be.
A fejlesztési igények és a technológiák gyors változása, a minőségi munkaerő hiánya, illetve az értékes szakmai tudással rendelkező kollégák megtartásának nehézsége világszerte komoly kihívások elé állítja a vállalatokat. Hogyan adható egyedi válasz egy globális problémára? Kinek a feladata kezelni ezt, és hogyan érdemes hozzáfogni? Ezeket a kérdéseket jártuk körül Fachs Anitával, a Green Fox vállalati szolgáltatásokért felelős cégvezetőjével.
Hogyan adható nagyobb lendület egyszerre az IT fejlesztéseknek és a HR folyamatoknak, annak ellenére, hogy ez a terület munkaerőhiánnyal küzd? Mivel hidalható át, ha cégspecifikus technológiára felkészült, azonnal projektre állítható szakemberekre van szükség, a lehető leggyorsabban? A szoros vállalati együttműködésben megvalósuló, speciális készségeket biztosító corporate bootcamp ezekre a kihívásokra ad választ.
The demand for tailor-made software has perhaps never been higher. There is now an app for almost everything, for any aspect of our personal or professional life. Yet, companies and users are always looking for more and more, and new ideas are being created and implemented.
In 2021 July, we launched our free, online, basic level IT support course called "Hello IT! for Women" in cooperation with INCO Academy - Work in Tech and with the support of Google.org. Through the program, we are helping 300 women to prepare for the challenges of digitalization.
The rapid change in development needs and technologies, a shortage of quality workforce, and the difficulty of retaining colleagues with valuable professional skills are major challenges for companies worldwide. How to give a unique answer to a global problem? Who is responsible for the management of this problem, and where should you start? We discussed all these questions with Anita Fachs, who is the managing director in charge of corporate services at Green Fox.
Nowadays, it is not enough for a programmer to write excellent lines of code; it is also becoming more and more important what soft skills they have. What is the added value of a psychologist developing these skills? What methods are worth adapting in a corporate environment? Our psychologist Fruzsina Fejes answered these questions by presenting the Green Fox strategy.