Published on:
18.6.2018

Több száz bajba jutott családnak segít mostantól egy új adatbázis

Publikálva:
2018.06.18.

A for-profit szektor és a civil szféra szakemberei összefogtak annak érdekében, hogy egymás tudását kiegészítve segítsenek másokon. Programozók önkéntes küldetésként vállalták, hogy egy hazai civil szervezet, a Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (SZÉRA) munkájának, illetve ügyfeleinek segítése céljából szakmai tudásukkal, kreativitásukkal egy komplex és rendkívül innovatív adatkezelési szolgáltatást építenek fel. A fejlesztés eredménye, amellett, hogy első lépésben több száz, bajba jutott családon segít, a későbbiekben más szervezetek munkáját is támogathatja majd az ország egész területén.

Létezik Magyarországon egy széles társadalmi réteg, amelynek a lakhatási problémája miatt kilátástalan a jövője. Egyedülálló hajléktalan emberek és gyerekes családok egyaránt segítségre szorulnak: ideiglenes otthont, szociális munkát, lelki és jogi segítséget, valamint életvezetési tanácsadást kapnak azok, akik bajba kerültek. Ebből az átmeneti rendszerből azonban nagyon nehéz kijutni, több generáció is felnőhet benne. –„Mi vagyunk az utolsó olyan szint a gyermekjóléti ellátórendszerben, ahol még együtt lehet tartani a családot. Ha mi nem tudunk segíteni, akkor nagyon valószínű, hogy egy ilyen nehéz helyzetbe került család szétesik.” – mondja Kelemen Gábor, a SZÉRA szakmai vezetője. Az általuk működtetett átmeneti otthonkba bekerülni és támogatást kapni azonban nem magától értetődő, hiszen az a tendencia, hogy egy megüresedett intézményi férőhelyre 4-5 család is jelentkezik. Az üres férőhelyekről eddig azonban nem készült naprakész nyilvántartás.

-„A jelenlegi nyilvántartó rendszerünk elavult. Több intézményben többféleképpen kezeljük az adatokat, előfordul, hogy egyes információkat még mindig csak papír alapon tudunk nyilvántartani. Az ezzel járó plusz munka lassúsággal jár, amely megnehezíti a munkánkat és akár károkat is okozhat a bajba került családoknak. Szaktudás, anyagi forrás, és egyéb erőforrások híján a fejlesztési törekvéseinkben eddig rendre elakadtunk, így CRM rendszerünk fejlesztésének hiányában intézményeink nem tudnak egy közös adatbázist használni. Az egyik partnerszervezetünk, az intézményeinkben önkéntes munkát végző JóSzaki szakembergárdáján keresztül nemrég azonban kapcsolatba kerültünk a Green Fox-szal, akik vállalták, hogy pro bono létrehoznak számunkra egy olyan felhő alapú adatbázist, amely a rászoruló egyének, családok számára hatékonnyá teszi a nyilvántartási rendszerbe, illetve az intézményeinkbe való bekerülést, sőt, az új szoftver akár az utánkövetés folyamatát is monitorozni tudja majd. Elmondtuk az igényeinket, és a Green Fox ahhoz készíti el a szoftvert, ráadásul úgy, hogy az más intézmények munkájával is kompatibilis legyen.” – meséli Kelemen Gábor és hozzáteszi: -„Egy évben mi sok száz bajba jutott családdal és hajléktalan emberrel kerülünk kapcsolatba. Ezekben a családokban nagyon sok olyan gyermek nevelkedik, akik a lakhatás elvesztése miatt kerülnek veszélyeztetett élethelyzetbe. Az új adatbázissal sokkal gazdaságosabban és hatékonyabban tudjuk majd működtetni az ellátórendszerünket és tervezhetőbbé válnak szolgáltatásaink. Most, a fejlesztés első fázisában az a cél, hogy a jelentkezések elbírálását gyorsabban kezelje a szoftver. Hiszem, hogy az új adatbázis az ország más hasonló intézményeiben is segíthet majd. Fontos megemlíteni, hogy a fejlesztés során figyelembe vesszük az Európai Unió új adatkezelési szabályzata, a GDPR előírásait is, amely jelenleg önmagában is, minden szolgáltatási szektorban kihívások elé állítja a cégeket, szervezeteket.”

A Green Fox kétszer hét heti munkával elkészült a civil szervezetnek szánt fejlesztés első részével, azaz az alkalmazás már jól használható, és további fejlesztések vannak kilátásban. A SZÉRA és a programozó iskola találkozása azonban további ötleteket adott, és tavaly év végén egy egészen új dologba kezdett a Green Fox.  Felépítettek egy kis fejlesztő céget a sulin belül, amelyet HÚLI névre kereszteltek (ez kínaiul rókát jelent). Vagyis aki hozzájuk megy tanulni, valós projekten fog dolgozni, olyanon, amellyel ráadásul másoknak segít. Erről az iskola szakmai vezetője, Kökény Tamás (Tojás) számolt be:

„Átalakítottuk a képzésünk struktúráját: ahogy vége az első 9 hétnek, szinte máris indul a következő, mert hosszú távú, nagy projektjeink vannak, amelyen váltják egymást a hallgatók. Az igazi hozzáadott értékünk abban van, hogy már nem pusztán az alapképzés elvégzése után engedjük el a hallgatóinkat, hanem megtanítjuk őket a projekt munkára. Korábban olyan projekteket találtunk ki, amely hasonlított egy valósra, újabban azonban valós feladatokon dolgozunk, amelyet tényleg használnak majd bizonyos emberek, ahol figyelni kell egy csomó dologra. A mentorok a diákokkal együtt maguk is fejlesztőként dolgoznak ezeken a valós feladatokon, és ez jó mindenkinek. Egyrészt a diákok sokkal könnyebben tanulnak munka közben valakitől, másrészt maga a mentor is fejleszt és fejlődik.  Harmadrészt, egymást is tudják mentorálni a diákok, ami azért szerencsés, mert attól mindig könnyebben tanulunk, aki közelebb áll hozzánk.  Létrehoztunk egy 60 fős, 18 mentorból álló egységet az iskolán belül, így a diákjaink majd azt érzik, beültek egy céghez, hiszen kicsiben olyan management struktúrát építettünk fel, mint egy fejlesztő cég. Célunk azt elérni, hogy az iskola és a hallgatóink hétköznapi munkája között a lehető legkisebb különbség legyen, hogy amikor az adott hallgató a képzésünk végén beül az első munkahelyére, akkor azt érezze, hogy az egyáltalán nem félelmetes, sőt. A feladat ismerős, hiszen ilyet már csinált korábban. Hosszú távú célunk az, hogy értéket teremtsünk, hogy a diákjaink még motiváltabbak legyenek és hogy NGO-k különböző projektekkel pályázhassanak hozzánk és mi tudjunk nekik segíteni.”

A segítő szektor és a for-profit találkozása több szempontból is izgalmas. A másfajta gondolkodásmódok összeegyeztetésén túl olyan ügyekben tudnak összefogni a szervezetek és a cégek, amelyekben amúgy nem lenne más megoldás. Kelemen Gábor szerint saját tudást és lehetőségeket egyesítő projektek ezek, amelyek önmagukban is óriási hatással vannak. Az Alapítvány vezetője elmondta: „ A segítő szakmában a nagy lelki megterhelés és az eszköztelenség érzése miatt sokszor nagyfokú a kilátástalanság. Egy ilyen projekt során, amelyet most a Green Fox támogató együttműködésével meg tudunk valósítani, rávilágíthat arra, hogy nem feltétlenül áthidalhatatlan probléma a forráshiány és, hogy vannak más szervezetek, cégek is, akik velünk hasonló módon felelősséget vállalnak a társadalmi problémák kezeléséért. Ez sok tekintetben megerősít engem és a munkatársaimat abban, hogy jó úton járunk, illetve abban, hogy nincs lehetetlen. És ha mi hinni tudunk ebben, akkor a klienseinkkel is másképpen vagyunk képesek foglalkozni és dolgozni. Érzem, hogy a szervezetünkön belül is óriási motiváló erővel bír, hogy ez a program el tudott indulni.”

A szerzőről:

About the author

Junior programozó képzések

Zöld út az IT karrierednek

Érdekel

Ismerd meg céges szolgáltatásainkat!

Discover our services for companies!

Tovább olvasnál?

Tovább olvasnál?

Read more?

Read more?