Published on:
27.8.2019

Unod a munkádat? Így lehetsz sikeres karrierváltó

Publikálva:
2019.08.27.

Újrakezdeni egy másik szakmában senkinek sem könnyű. A Green Fox pszichológusa elmondja, hogyan kell körültekintően csinálni.

Életkortól és szakmai háttértől függetlenül egyre többen döntenek úgy, hogy sokéves - akár vezetői - tapasztalattal a hátuk mögött új területen próbálnak szerencsét. Ettől már a HR-esek sem vonják fel a szemöldöküket, sőt, azon sem igazán rökönyödnek meg, ha valaki élete során többször vált szakmát. Ilyenkor gyakorlatilag pályakezdő státuszba kerül az ember, miközben előnyt jelentenek a munka világában szerzett korábbi tapasztalatai a valódi pályakezdőkkel szemben. Persze még így sincs könnyű dolga annak, aki karrierváltásra adja a fejét. Ezért ha te is épp erre készülsz, érdemes megfogadnod néhány tanácsot Ternovics Fruzsinától, a Green Fox pszichológusától. 

A kiégéstől a divatszakmákig

Fruzsi az új hallgatók kiválasztásáért is felelős, ezért első kézből ismeri a jelentkezők személyes motivációit: "Sokan egyszerűen megunják korábbi szakmájukat, szélsőségesebb esetben a kiégés tüneteit tapasztalják. A hozzánk jelentkezők nagy része pedig kifejezetten a programozás iránt érdeklődik, mert szakmabeli családtagjaiktól, barátaiktól rengeteg pozitívumot hallanak a programozói munkáról vagy az IT-cégeknél jellemző munkakörülményekről". Ezenkívül minden időszaknak megvannak a népszerű divatszakmái, és a programozás ma ezek közé tartozik. Aki úgy érzi, hogy van hozzá affinitása, meglovagolja ezt a hullámot. 

Mitől nehéz a karrierváltás?

Legyen azonban bármilyen vonzó a programozás vagy bármely más szakma, fontos tisztában lenni azzal is, hogy a karrierváltók számos kihívással találkoznak. A leggyakoribbak:

  • a korábbinál alacsonyabb pozíció és fizetés;
  • rutin és magabiztosság hiánya az új területen;
  • még ki nem alakult (új) szakmai identitás.

Az első időszakban egyszerre van jelen az információhiány és a bizonytalanság, például a lehetséges karrierúttal és az előrelépdelési lehetőségekkel kapcsolatban. Érdemes számolni azzal, hogy az elején szinte minden egyes nap újabb kihívást jelent majd. "Picit könnyebb a helyzet akkor, ha valaki kombinálni tudja az új területet korábbi szakmájával. A programozásra például különösen igaz, hogy rengeteg szakmával kitűnően párosítható" - mondja Fruzsi.

Így csináld tudatosan!

Fruzsi szerint a sikeres karrierváltáshoz mindenekelőtt elkötelezettségre és tudatosságra van szükség. Ezt igazolja azoknak a kisgyermekes anyukáknak a példája, akik nemrég a részidős képzés keretében váltak programozóvá. Akár a gyeden töltött időszak is fordítható önfejlesztésre vagy átképzésre. Minden csak megfelelő tervezés és stratégia kérdése, ezért neked is sikerülhet, ha a lenti tanácsokat megfogadod.

  1. Érdemes előre kitalálni, hogy hogyan gazdálkodod ki a szükséges erőforrásokat, beleértve az időt és a pénzt. "Természetesen anyagi forrásokat is igényel a karrierváltás, de jó tervezéssel ez sem kell, hogy akadályt jelentsen. Többször találkoztam olyan példával, hogy egy jelentkező kinézte a Green Fox képzését, majd egy évig pénzt gyűjtött, és csak utána jelentkezett" - teszi hozzá Fruzsi. Fontos, hogy körültekintően tervezzen az ember, hiszen a tandíj mellett a kiesett jövedelmet, és a 2-3 hónapos álláskeresési időszakot is érdemes belekalkulálni.
  1. Annak is fontos időben utánajárni, hogy milyen tudásra van szükség, hogy álláshoz juss az új területen, és azt hol tudod elsajátítani. Nem feltétlenül kell többéves egyetemi képzésben gondolkodni. Rengeteg tudást szerezhető online kurzusokból is, illetve sok területen inkább a gyakorlat számít.
  1. Ezenkívül a kapcsolati tőke sem elhanyagolható. Érdemes eljárni meetupokra, előadásokra, konferenciákra, ahol jobban megismerheted a területet és a gyakorló szakembereket. Erre mind lehet építeni, ezért fontos része a tudatos felkészülésnek. 

+2 tanács, mielőtt belevágsz

  • Győződj meg arról, hogy tényleg érdekel a kiszemelt szakma! Mindenképp keress lehetőséget arra, hogy kipróbáld magad az adott területen. Ha eközben úgy érzed, hogy elkapott a flow, és őszintén élvezed, amit csinálsz, akkor jó úton jársz.
  • Ismerd önmagad és építs az erősségeidre! Ebben támaszkodhatsz karriercoachra, de az is segít, ha mérlegeled a legfontosabb karrierpontokat az életedben. Szintén segítségedre lehetnek olyan személyiségtesztek, mint például az online is elérhető, úgynevezett Myrs-Briggs típusú (MBTI) teszt.

A szerzőről:

About the author

Junior programozó képzések

Zöld út az IT karrierednek

Érdekel

Ismerd meg céges szolgáltatásainkat!

Discover our services for companies!

Tovább olvasnál?

Tovább olvasnál?

Read more?

Read more?