Published on:
2.4.2021

"Nekünk, informatikatanároknak is mentorként kell működnünk"

Publikálva:
2021.04.02.

Vas Katalin szegedi informatikatanár, a #MyFirstApp Coding Camp résztvevőit mentorálta 3 héten keresztül. A Green Fox módszertan egyes elemeit mindennapi munkájában is alkalmazza.

A #MyFirstApp Coding Camp ingyenes programunk résztvevői mindössze 3 hét alatt, otthonról sajátíthatják el a programozás alapjait. Nemrég 120 érdeklődő arra is lehetőséget kapott, hogy mentori segítséggel csinálja végig a kurzust. Ehhez a HTTP Alapítvány adta az informatikatanárokat, akiket a mi mentoraink készítettek fel a feladatra. Vas Katalin, a Szegedi SZC Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium informatikatanára és a #MyFirstApp Coding Camp 20 mentortanárának egyike. Arról kérdeztük, hogy milyen élmény volt számára a mentorálás, és középiskolai informatikatanárként hogyan építi be a kurzus során alkalmazott módszertant a mindennapi munkájába.

Miért jelentkeztél mentortanárnak a programba?

A HTTP Alapítvány rendszeresen szervez továbbképzéseket informatikatanároknak, többek között a Green Foxszal közösen is, és ezek mindig nagyon hasznosak. Amikor meghirdették a lehetőséget, hogy ebben a programban kipróbálhatjuk magunkat mentorként, nem volt kérdés, hogy jelentkezem. Motivált, hogy segíthetek másoknak elindulni a programozás irányába, és a Green Fox módszertan is érdekelt. Szeretem új megoldásokkal színesíteni a pedagógiai palettámat, és a mentorálás erre kiváló lehetőségnek tűnt.

Milyen élmény volt a mentorálás? Miben tért el a tanári munkádtól?

Én alapvetően középiskolásokat tanítok, ezért érdekes volt kipróbálni, hogy milyen felnőtteket oktatni. Azt hiszem, hogy a felnőttek általában motiváltabbak, persze nem lehet általánosítani. Mindenesetre a középiskola egészen más közeg, ráadásul az intézményben, ahol dolgozom, szakmai informatika oktatás folyik. Ez eltér az általános iskolai vagy a gimnáziumi tanítástól, hiszen programozást és weboldal készítést is oktatunk. Ha az egyik diák közben rájön, hogy ez az irány nem neki való, általában csak érettségi után vált, de már kevesebb motivációval csinálja végig az iskolát. A #MyFirstApp Coding Camp nagy előnye, hogy gyakorlatilag bárki ízelítőt kaphat a programozás világából, komolyabb tét nélkül. 

Hány főt mentoráltál, és milyen volt velük együtt dolgozni?

6 főt mentoráltam, 3 férfit és 3 nőt, így a nemek aránya pont egyenlő volt. Életkor szempontjából is vegyes volt a társaság. Néhányan már valamilyen informatikai háttérrel vágtak bele, míg másoknak nem volt semmi előképzettségük, így különböző tudásszintről indultak. Nagyon jó kis csapat jött össze, mindenkivel szerettem együtt dolgozni. Lelkesek voltak, mertek kérdezni, és egymást is segítették. A végén örömmel láttam, hogy milyen büszkék magukra, és jogosan, mert bőven kaptak tananyagot a 3 hétre. A visszajelzéseik alapján ők is élvezték a kurzust, és értékelték, hogy van mellettük egy mentor, akihez segítségért fordulhatnak. 

Szerinted mit ad ez a program a résztvevőknek?

A program kimondott célja, hogy a résztvevők el tudják készíteni az első webes alkalmazásukat, ami egyfajta képnézegető program lesz. Vizsga vagy egyéb számonkérés nincs, itt a gyakorlás a lényeg. Szerintem a kurzus főleg arra ad lehetőséget, hogy kipróbálják, mit jelent valójában a programozás. Meg lehet tapasztalni, hogy ez kemény agymunka, amihez kitartás kell, ahogy azt is, hogy milyen sikerélményt ad, amikor rájövünk egy probléma megoldására. Ez alapján mindenki el tudja dönteni, hogy szeretne-e ebben jobban elmélyülni, esetleg beiratkozni egy hosszabb, fizetős tanfolyamra. Ha pedig valaki úgy érzi, hogy ez nem az ő világa, legalább gyorsan kiderül, anélkül, hogy éveket vagy egy csomó pénzt szánna arra, hogy átképezze magát. Úgy gondolom, hogy a 3 hét alatt elsajátított tudás azoknak is jól jöhet, akik nem mennek tovább a programozással. Soha nem lehet tudni, mikor vehetjük hasznát annak, amit egyszer megtanultunk.

Mit gondolsz a Green Fox módszertanáról? Tudod alkalmazni a munkádban? 

Abszolút. Az oktatás napjainkban jelentős változáson megy keresztül, és nekünk, informatikatanároknak is egyre inkább mentorként kell működnünk. Nekem pedig egyébként is az a személyes tapasztalatom, hogy jobban megragadnak azok a dolgok, amikre az ember maga jön rá. A Green Fox módszertana több különböző módszer vegyítésével segíti elő a diákok fejlődését. Van néhány megoldás, amit már az iskolában is kipróbáltam, és pozitív visszajelzéseket kaptam. Az egyiknek az a lényege, hogy a mentor maga old meg egy feladatot, a diákok pedig közben figyelik és ellesik a fogásokat. Ez olyan, mint amikor valamilyen szakmai műhelyben a tanítvány figyeli, hogy a mester hogyan dolgozik, és abból tanul. 

Szerinted a hazai tanárok általában mennyire fogékonyak az új, innovatív módszerekre?

Nekem az a tapasztalatom, hogy a tanárok többsége fogékony ezekre. Évek óta járok továbbképzésekre, ahol mindig nagyon nyitott kollégákkal találkozom, és úgy látom, hogy nemcsak az informatikatanárok igyekeznek. Olyan tanítókat is ismerek például, akik legó robottal tanítják a kódolás alapjait általános iskolásoknak, nyilván az ő szintjükön, de ezt akkor is nagyon fontosnak tartom.

Említetted, hogy 3 férfit és 3 nőt mentoráltál. Milyenek a tapasztalataid a nemek arányával kapcsolatban az informatika területén?

Az iskolában egy 12. évfolyamos osztályom van, ahova egy lány jár és 25 fiú. Mindig meglep, amikor azzal szembesülök, hogy a lányok kevésbé választják az informatikát. Én a Vajdagságban jártam középiskolába, szintén informatikus osztályba, ahol 50-50% volt a nemek aránya. Az informatikatanári pályám során is azt tapasztaltam, hogy sokan vagyunk nők, de ez talán a pedagógusi pálya sajátossága is. Én mindenesetre gyermekkorom óta szeretem az informatikát, és csak támogatni tudom, hogy a lányok közül is minél többen válasszák ezt a szakmájuknak. A mentoráltak körében azt láttam, hogy sem készségekben, sem motivációban nem volt különbség a két nem között. Talán annyiban láttam különbséget, hogy a lányok kevesebb előismerettel kezdték el a kurzust, és nekik jobban kellett zsonglőrködniük az idejükkel a munkájuk és az otthoni teendőik mellett. 

A szerzőről:

About the author

Zöld út az IT karrierednek

Ismerd meg Junior programozó képzéseinket:

Érdekel

Ismerd meg céges szolgáltatásainkat!

Discover our services for companies!

Tovább olvasnál?

Tovább olvasnál?

Read more?

Read more?