Publikálva:
2017.05.19.

“Minden akartam lenni, csak programozó nem”

Kristófot sosem vonzották a számítógépek, viszont ma már programozóként dolgozik. A szenvedélye továbbra is megmaradt: az Országos Mentőszolgálatnál menti az életeket.

Czétényi Kristóf pár éve még teljesen biztos volt abban, hogy a számítógép sosem lesz a munkaeszköze. Aztán a Green Fox közbeszólt - és ma már az evosoft Hungary junior programozójaként dolgozik. Persze a szenvedélye továbbra is megmaradt: ha nem kódol, akkor az Országos Mentőszolgálat kötelékében menti az életeket.

“Érettségi után két évig jártam az orvosira Pécsett, azalatt kezdtem el mentőzni, mert unalmas volt az egyetem, és kerestem valami izgalmasat. A csupa elmélet mellé muszáj volt valamit találnom, ami közelebb visz az emberekhez, ahol a gyakorlatban is velük foglalkozhatok. Azonnal beleszerettem a mentőzésbe, és ezzel párhuzamosan szépen kirúgattam magamat az orvosiról. Nem mentem el vizsgázni, és lejárt a rendelkezésre álló idő - de nem bántam meg. Olyan nagyon nem akartam én orvos lenni, jobb híján kezdtem el az egyetemet, bármilyen furcsán is hangzik. Szerettem a biológiát, a fizikát, ezekből elég jó is voltam, és adta magát, hogy az orvosin folytassam a tanulmányaimat. De nem volt a döntésem mögött igazán nagy elhivatottság.” - kezdi el mesélni a szakmai életét Kristóf, aki azt azért határozottan tudta, hogy mi az, amit nem akar. “Az érettségi előtti évben leültettek a szüleim a konyhában a kisszékre, hogy itt az idő, mondjam el, hogyan is képzelem el a jövőmet. Mire én annyit mondtam, hogy csak egyvalami nem akarok lenni: informatikus. Meglepődtek, hiszen apukám is tesztelőként dolgozott. De akkor én úgy képzeltem, hogy a programozó egész nap csak ül, és nem foglalkozik az emberekkel, én pedig ezt szerettem volna tenni. Meg is győztem őket maradéktalanul. Ez most azért innen, a programozói székemből nézve elég viccesnek tűnik. Hiszen végül mégis visszatértem a szülői példához.” - mondja Kristóf, aki azt vallja, hogy az élet valahol ott kezdődik, ahol a komfortzónánk véget ér. És ebbe a szemléletbe valóban jobban illik a mentőápolói szolgálat, mint a kódolás.

“Hét éve mentőzöm, és nem is tervezem abbahagyni. A visszajelzések szerint nem is vagyok ügyetlen. Időközben elvégeztem a mentőápolói képzést, vezethetek kéklámpás autót is:), kórházban is dolgoztam, és technikailag minden egyes eset kihívást és izgalmat jelent, de mégis hiányzott az, hogy az agyamat egy kicsit más módon is használjam.” - mondja Kristóf, és ez nem is meglepő, hiszen a sok-sok év “terep” mellé valóban kívánkozhat egy “szellemibb” tevékenység. Főleg akkor, ha valaki szeret tanulni, új dolgokat megismerni - márpedig őt ebből a fából faragták. “Az egészségügyben létezik egy rossz felfogás, hogy csak az adott területen belül próbálnak érvényesülni vagy boldogulni az emberek, pedig ez a legtöbbször nem lehetséges. Amikor kiderült, hogy a programozás lesz a második munkám, mindenki nagyon rácsodálkozott a környezetemben, hogy jé, hát ilyet is lehet csinálni? Ez létezik?” - mondja Kristóf, akit egyébként a kütyük, a számítógép mindig vonzották, csak épp a programozást nem engedte magához közel.

De soha ne mondd, hogy soha. Egy éve akadt rá egy kis informatikai cégre, ahol azt ígérték, kitanítják, kipróbálhatja magát informatikusként, nulla előképzettséggel is. “Két hónap után azonban kiderült, hogy az elképzelésük nem tud a gyakorlatban megvalósulni, így elváltunk egymástól. Én meg élveztem a nyarat egy darabig, ugyanakkor már kerestem is a lehetőséget arra, hogy valóban megtanuljak programozni. Rátaláltam a Green Foxra, elvégeztem a képzést, és most már harmadik hónapja itt dolgozom az evosoftban.” - kerekíti le szűkszavúan a sztorit Kristóf. De azért mi tudjuk, hogy nem unatkozott közben.

“Intenzív, megterhelő időszak volt. Az egész napos greenfoxozás, mentőzés, az egyéb dolgaim mellett éjfélkor nekiülni még, hogy végignézzek több órányi videóanyagot, mint házi feladat… hát nem volt könnyű. Az sokat segített, hogy a csapat szinte azonnal összekovácsolódott.” - teszi hozzá. “Egy egész napos csapatépítő tréninggel kezdtük a képzést Katával és Petivel, ami annyira jól sikerült, hogy második nap már úgy jöttünk be a Green Foxba, hogy otthon éreztük magunkat. Bárkinek éppen nehezebben ment valami, mindig tudott kihez fordulni. Marha jó volt a hangulat és egy igazi bizalmi légkör alakult ki a csapaton belül. Ha nem is annyira szorosak a kapcsolataink most, hogy már dolgozunk, de megmaradt a jó viszony, a találkozások sem maradtak abba.”

“Most tökéletes az összhang az életemben. Van egy biztos, nyugodt, kényelmes munkahelyem, ami minden nap ellát új szellemi kihívásokkal, emellett pedig hetente kétszer mentőzök. Így az izgalom és a kaland továbbra is része az életemnek. Érdekes amúgy, hogy az egészségügyben eltöltött évek miatt én meg voltam győződve arról, hogy az evosoftban is ezen a területen találnak majd nekem helyet, és nagyon bántam, hogy nem így történt. A digitalizáció üzletágra kerültem. De a bánkódásom csak addig tartott, amíg rá nem jöttem, hogy ki lesz a főnököm. Vele már a Green Foxban találkoztam a demókon, és tök szimpatikusnak tartottam, nagyon megörültem neki. A képzésen sokszor hallottuk, hogy nem az számít, hogy mit dolgozik az ember, hanem az, hogy kikkel. Ez maximálisan beigazolódott. A főnököm és a csapatom is nagyon jófejek, így megnyugodtam, megtaláltam a helyemet.” - meséli Kristóf.

Tovább olvasnál?