Published on:
12.5.2020

🌍Külföldön green foxosként – 2. rész [Ausztria]

Publikálva:
2020.05.12.

Milyen lehetőség várhat Bécsben egy magyar junior szoftverfejlesztőre? Olvasd el Attila történetét, aki több mint 15 év vendéglátózás után váltott programozásra!

 „A Green Fox előtt tettem már egy kísérletet arra, hogy a vendéglátós munkám mellett megtanuljak programozni. Egy ponton rájöttem arra, hogy ha komolyan váltani szeretnék, akkor muszáj teljesen erre koncentrálnom néhány hónapig. Ezért döntöttem úgy, hogy elkezdem a 4 hónapos intenzív képzést” – kezdi Veres Attila, 34 éves karrierváltó, aki Bécsből tért haza, hogy junior szoftverfejlesztői tudást szerezzen, majd új karrierbe kezdjen az osztrák fővárosban. A vendéglátós munkával járó hektikus életmód miatt érezte szükségesnek a váltást. Úgy gondolta, hogy a programozói karrier jó alap lehet egy nyugodtabb életritmus kialakításához. „Bejött” – mondja. A váltás óta ugyanis ledobott 20 kilót és lett egy kiegyensúlyozott párkapcsolata is. De lássuk, milyen a munkája, és mi változott még az életében.

Első jelentkezésből állásajánlat

Attila 1,5 éve fejezte be a Green Fox képzését, és jelenleg front-end fejlesztőként dolgozik egy osztrák informatikai kkv-nál. Ahogy Magyarországon, úgy Ausztriában is többféle keretben és szinten lehet programozást tanulni, a bootcampek viszont nem jellemzőek. Épp ezért kevés róluk a tapasztalat vállalati oldalon, bár ismerik a koncepciót, és nyitottak az ilyen végzettségű szakemberek alkalmazására.  Úgy vannak vele, hogy a puding próbája az evés, az esetleges hiányosságokat pedig majd segítenek áthidalni. Ennek az oka egyrészt az, hogy ott is jelentős hiány van programozókból, másrészt nagyon értékelik, hogy a gyakorlatorientált képzésnek köszönhetően sokféle kódolási feladatra azonnal bevethetőek a „bootcampesek”. 

„Nem találkoztam olyan hozzáállással, hogy csak a diplomás programozót vennék emberszámba, még a tapasztalt vagy régi vágású szakemberek körében sem. Elismerik, hogy JavaScriptben nekem korszerűbb a tudásom a többséghez képest, ezért gyakran kikérik a véleményemet. Közben én is bármikor fordulhatok segítségért azokhoz a kollégáimhoz, akik mondjuk nagyobb elméleti tudással bírnak” – meséli Attila, hozzátéve, hogy a képzés után nem okozott nehézséget, hogy programozói állást találjon Bécsben. Már az első helyről kapott ajánlatot, ahová beadta a jelentkezését, és közben párhuzamosan képbe jöttek más lehetőségek is, így gyakorlatilag válogathatott. Azóta egyszer már váltott is, és úgy érzi, hogy másodjára tudatosabban döntött. Lassan egy éve dolgozik a mostani munkahelyén, amivel teljesen elégedett. 

Min múlik, hogy sikerül-e?

Az állásinterjúkkal kapcsolatban az a tapasztalata, hogy tulajdonképpen két dolgon múlik a siker:

  • szakmai megfelelés;
  • vállalati kultúrába/csapatba való illeszkedés.

Mindig van egy legalább 10-15 perces technikai beszélgetés, ami lényegében egy feladat megoldásának megbeszélése. Ezzel felmérik, hogy a jelentkező rendelkezik-e azzal a tudással, ami egy juniortól elvárható, de semmi olyat nem kérdeznek, amire ne készítene fel a Green Fox. Attila szerint legalább ennyit nyom a latba a cégek választásánál a jelölt személyisége. Főleg az utóbbi állásnál érezte, hogy kifejezetten figyeltek erre. 

„Így én is jól jártam, mert egy valódi közösség tagjává váltam. Nem arról van szó, hogy dolgozunk, aztán a nap végén mindenki hazamegy, hanem gyakran vannak például közösségi programok, vagy munka után néhányan együtt járunk sportolni. Jó olyanokkal dolgozni, akikkel a munkán kívül is van közös témánk és hasonló a világnézetünk”.

Minden esetben angol nyelvű volt az állásinterjú a szoftverfejlesztői állásoknál, és a napi munkavégzés során is szükség van az angolra, de kifejezetten hasznos a német nyelvtudás. is „Bécs nagyon nemzetközi város, szinte alap, hogy mindenki beszél angolul, de előbb-utóbb érdemes megtanulni németül. A kollégáim a mindennapokban főleg a németet használják a feladatok egyeztetésére, de segítőkészek, és ha szükséges, bármikor átváltanak angolra” - teszi hozzá. A cégnél egyébként nem ő az egyetlen külföldi: a 8+4 fős fejlesztői csapaton belül van például szerb, bosnyák és indiai nemzetiségű munkatárs is. 

A karrierváltónak nem pályakezdő bér jár

Attila öt éve él Bécsben, és ezalatt jelentős különbségeket figyelt meg az osztrák és a magyar mentalitás között. Szerinte sokat elárul, hogy egy osztrák fejvadász hogyan segítette őt abban, hogy kialkudja magának a megfelelő bérszintet az állásinterjúkon. Az illető tanácsolta neki, hogy több mint 15 éves munkatapasztalattal a háta mögött ne érje be pályakezdői bérrel, még akkor sem, ha programozóként gyakorlatilag kezdőnek számít. „Ausztriában alapvetés, hogy a tisztességes munkát tisztességesen meg kell fizetni, és a munkáltatók invesztálnak a munkavállalókba ahelyett, hogy minél olcsóbban minél többet megpróbálnának kisajtolni belőlük”. 

Juniorként közel annyi most a nettó havi fizetése, mint amennyit Magyarországon seniorként keresne, és ez az életszínvonal szempontjából sokat számít. Annak ellenére, hogy anyagilag is lényegesen jobban jár a bécsi állással, nem ez számára az elsődleges szempont. A korábban említett mentalitásbeli különbségek miatt egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy Magyarországon helyezkedjen el szoftverfejlesztőként.  „Az a terv, hogy haladok tovább ezen a pályán. A jövőben szívesen vegyíteném korábbi, vendéglátós szakmai tapasztalataimat a kódolással, például sokat gondolkodom egy vendéglátással kapcsolatos szoftver fejlesztésén. De ez még a jövő zenéje, mert úgy érzem, hogy előtte még bőven van mit tanulnom a programozásról” – mondja Attila jövőbeli elképzeléseiről.

A szerzőről:

About the author

Junior programozó képzések

Zöld út az IT karrierednek

Érdekel

Ismerd meg céges szolgáltatásainkat!

Discover our services for companies!

Tovább olvasnál?

Tovább olvasnál?

Read more?

Read more?