Published on:
9.12.2021

Karrierváltás kimaxolva: könyvelőből szakács, majd Full-stack fejlesztő

Publikálva:
2021.12.09.

Németh Richárd a második szakmaváltása során kezdett bele a programozásba. A Green Fox után Front-end fejlesztőként helyezkedett el, majd nemrég átment egy full-stack pozícióba, és jelenlegi munkájának köszönhetően az USA-ba is eljutott. Hogyan telik egy napja, és milyen skillekre van szüksége a munkája során? Ismerd meg a full-stack fejlesztés világát Ricsi történetén keresztül!

Mivel foglalkoztál a Green Fox előtt, és miért döntöttél a váltás mellett?

Ez a második karrierváltásom volt. Korábban 8 évig dolgoztam könyvelőként egy multinál, ahonnan azért léptem ki 2016-ban, mert hiányzott a kreativitás. Két terület vonzott: a főzés és a szoftverfejlesztés. Ekkor még nem hallottam a bootcampekről, az OKJ-s programozó tanfolyamok pedig nem győztek meg, így szakács lettem. A kreativitásomat ki tudtam élni az új szakmámban, de szerettem volna többet használni az agyamat, és olyan munkára vágytam, ami kiszámítható, és összeegyeztető a szociális és a családi élettel. Egyszer csak szembejött a Green Fox hirdetése, és némi gondolkodás után 2019 nyarán belevágtam.

Hogy tetszett a képzés? Mi volt számodra a legjobb dolog és a legnagyobb kihívás?

Szuperintenzív jelzővel futnak ezek a képzések, és valóban szuperintenzív volt. Minden nap bent töltöttünk 8 órát az Andrássy út 66-ban, majd otthon is foglalkoztunk a tananyaggal néhány órát, szóval gyakorlatilag álmunkban is kódoltunk. Közben nagyon jó közösség alakult ki, barátságokat is kötöttem, ez volt az egyik legjobb része. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy bár tudtam, mire vállalkozom, voltak nehéz időszakok. Az elején, amikor valamit nem értettem, néha úgy éreztem, hogy nem is leszek képes megérteni. A Green Foxnál aztán megtanultam, hogy ha valamit ma nem tudok megcsinálni, nem jelenti, hogy később sem fog menni. Ezt a szemléletet, amit „growth mindsetnek” hívnak a mai napig viszem magammal.

Milyen technológiát tanultál a Green Foxnál?

A képzés első, Alapozó fázisában beágyazott szoftverfejlesztést és C++ programnyelvet tanultam. Mivel inkább a webfejlesztés érdekelt, az Orientációs fázisra átkéredzkedtem a full-stackes osztályba, ahol JavaScriptet tanultam, a Projektfázisban pedig megismerkedtem a JavaScriptre épülő React keretrendszerrel.

Milyen volt az álláskeresés, és mennyi idő alatt helyezkedtél el?

Nagyjából 3 hónap alatt találtam állást. 2019 novemberében ért véget a képzés, így decemberben érkeztem meg a munkaerőpiacra, amikor a cégek a legkevésbé fókuszálnak a toborzásra. A Green Fox a következő év januárjában szervezett egy rendezvényt, ahol cégeknek tartottunk bemutatkozó prezentációkat. Itt kaptam állásajánlatot, és hamarosan el is kezdtem dolgozni egy 6 fős startupnál, ahol Front-end fejlesztőként Reacttel foglalkoztam. Nemrég, 2021 őszén pedig átmentem egy nagyobb (kb. 20 fős) amerikai-magyar startup fejlesztői csapatába, ahol szintén Reacttel foglalkozom többnyire front-endesként, de ez egy full-stack pozíció. 

Elmondanád röviden, hogy mivel foglalkozol?

Egy amerikai, középiskolás diákoknak szóló, oktatással kapcsolatos webapplikáción dolgozunk. Folyamatosan fejlesztjük front-end és back-end oldalon is. A front-endes a felhasználókkal kapcsolatban álló, azaz a kliensoldali felületek programozásáért, a back-endes pedig a szerveroldali fejlesztésekért felelős, míg Full-stack fejlesztőként mindkét területen ki kell ismernie magát az embernek. 

Milyen típusú embereknek ajánlanád a full-stack fejlesztést?

Mivel ez a terület a back-end és a front-end keveréke, azoknak ajánlanám, akik nem szeretnének választani a kettő között, illetve azoknak, akiket az end to end folyamatok érdekelnek, és szeretnének rálátni a teljes webalkalmazásra.

Hogy néz ki egy munkanapod? 

Minden nap 11 órakor van egy csapatmeetingünk, egy úgynevezett standup, ahol elmondjuk, hogy előző nap mivel foglalkoztunk, és aznap mivel fogunk foglalkozni. Tartunk heti egy planning meetinget, ami a tervezésről szól, ezenkívül minden héten van egy team meeting, amin a cég összes munkatársa részt vesz. A többi idő nagyrészt önálló munkával telik, de előfordulnak ad-hoc meetingek, és sokat beszélgetünk, szakmázunk. Heti egyszer otthonról dolgozunk, a többi napon bejárunk az irodába, amikor a járványhelyzet engedi. Hatékonyabb a munkavégzés, ha egy helyen vagyunk, de közösségi szempontból is vannak előnyei a bejárásnak. Munka után például néha bent maradunk társasjátékozni, vagy elmegyünk meginni egy sört.

Milyen készségekre van szükség a munkád során? 

Ismerni kell a programnyelveket, amiket használunk, és naprakészen kell tartani a tudásunkat, ami folyamatos önfejlesztést jelent. Fontos a problémamegoldó készség, és ezzel kapcsolatban az egyik leghasznosabb, amit megtanítottak nekünk a Green Foxnál az, hogy tudjunk jól „guglizni”. Mivel csapatban dolgozom, kommunikációs készségekre is szükség van. 

Utólag jó döntésnek tartod, hogy váltottál?

Már többször beigazolódott, hogy jó döntés volt. Pont a Covid megjelenése előtt helyezkedtem el az IT-szektorban, így szerencsére a járvány idején már otthonról végezhető, stabil munkám volt. Egyébként is azt vallom, hogy egy új szakma megtanulásától több lesz az ember, de mostanában érzem igazán, hogy kezd beérni a befektetett energia és pénz. Idén novemberben pedig életemben először eljutottam az USA-ba, ahol egy céges csapatépítőn vettem részt. Hatalmas élmény volt az a két hét, amit kint töltöttem, és lényegében ezt is a karrierváltás hozta. Remélem, hogy jönnek még hasonló lehetőségek a jövőben.

Építs Te is IT karriert velünk, jelentkezz junior programozó képzésünkre!

A szerzőről:

About the author

Junior programozó képzések

Zöld út az IT karrierednek

Érdekel

Ismerd meg céges szolgáltatásainkat!

Discover our services for companies!

Tovább olvasnál?

Tovább olvasnál?

Read more?

Read more?