Publikálva:
2018.07.15.

Egy logopédus kalandja a programozással

A bölcsész végzettségű, fejlesztőpedagógus és logopédus Nagy Zsuzsanna úgy nőtt fel, hogy csak távolról látott számítógépet. Bár férje informatikus, így sem került közelebbi kapcsolatba a komputerekkel. Egészen addig, amíg Zsuzsa úgy nem döntött, most vagy soha, lépni fog: vagy megvalósítja rég dédelgetett álmát, hogy nyelvész lesz, vagy pályát módosít. Mára a hazai informatikai piac egyik legnagyobb cégénél dolgozik.

Soltvadkertről érkezett a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumba Nagy Zsuzsanna, s mivel a magyar irodalom lett a kedvenc tantárgya, a nyelveket pedig könnyen tanulta, érettségije után a Pázmány bölcsészkarának magyar–francia szakát választotta. Az egyetemen pedig a kutatómunka, főként a nyelvészet kezdte el érdekelni.

„Igazából nem azon gondolkodtam akkoriban, hogy mi lesz a munkám az egyetem után, hanem arra vágytam, hogy mihamarabb családom legyen.” – mesélte Zsuzsa, és megtudtam, hogy ez így is lett. Férjhez ment, és még az egyetemi évek alatt három gyermeke született. Részben ennek hatására kezdett fejlesztőpedagógiával foglalkozni, majd egyik nyelvész tanára tanácsára újra iskolapadba ült, logopédiát tanult. Azt tervezte, hogy a fejlesztőpedagógiából és a logopédiából merít témát és anyagot a nyelvészeti kutatásához. Végzett logopédusként aztán óvodában és iskolában egyaránt gyakorlatot szerzett, de felnőttekkel is foglalkozott. Így telt el nyolc év. A munka, a családi feladatok és a gazdasági válság azonban bedarálták doktori terveit.

„A gyerekek világa csodálatos, sokat adtak, ezért bőven találtam a munkában olyat, amit szeretek, de mégis maradt szabad kapacitásom, amit ki akartam használni. Sokféle munkám volt, sokat dolgoztam, a logopédia mellett korrektúrázást vállaltam, alapítványt is menedzseltem, és bár időben ez leterhelt, de mindig hiányérzetem volt.” Elmesélte, hogy egy egészen furcsa, hétköznapi helyzet ébresztette rá arra, hogy ideje lenne pályát váltania. A matek tagozatos fiának segített egy házi feladat megoldásában, bogarászott, keresgélt, hogy meglegyen az eredmény. Tette mindezt akkora lelkesedéssel, amelyet már nagyon régen nem érzett. Ekkor tudatosult benne, hogy nem véletlen akart anno kutatással foglalkozni, és ami a munkát illeti, nincs a helyén. „Persze ott volt a régi tervem, a nyelvészet… De azzal kapcsolatban egyre inkább azt éreztem, hogy már nem vagyok elég fiatal, hogy komoly szakmai hátteret építsek ki. Ha el is végezném a rég kiszemelt doktori képzést, már csak „hobbinyelvész” lehetnék. Az is visszatartott, hogy nem találtam meg a világmegváltó kutatási témámat. Nekem fontos, hogy lássam, a munkám hatással van a jelenünkre.” – magyarázta Zsuzsa.

Ekkor jött szembe a Facebookon egy hirdetés: képezd át magad programozóvá, hiszen hiányszakma. Félve említette meg a dolgot a családjának, mert a számítógép be-és kikapcsolásán kívül addig nem volt több kapcsolata a komputerekkel. Na jó, a szakdolgozatát anno bepötyögte a gépbe, de annak megformázását már férjére bízta.

A hirdetés hatására Zsuzsa kitöltött egy alkalmassági tesztet, amely nagyon jól sikerült. Ekkor leültette informatikus férjét és kifaggatta őt: „Van értelme ebbe belekezdeni? Tényleg akkora a munkaerőhiány, hogy egy majd’ negyvenéves bölcsész logopédust is alkalmaznának az átképzés után? Lenne jövőm ebben a szakmában?” – tette fel kérdéseit Zsuzsa, férje pedig igenekkel válaszolt, és megerősítette feleségét, pláne, hogy a hobbiból doktorálásnál ezt sokkal észszerűbb döntésnek tartja.

„Ekkor találtam rá a Green Foxra is, és az iskolán belül egy videóra, ami azonnal rabul ejtett. Az iskola oktatási vezetője, Tojás vette sorra, hogy kiből válhat jó programozó. A válaszában elhangzott, hogy például abból, akiből jó nyelvész lenne. Ez elég biztató, gondoltam, ráadásul itt nagyon intenzív oktatás folyik sok mentorálással. De lecsúsztam az akkor induló képzésről, és igazság szerint még nem álltam készen arra, hogy otthagyjam a munkám.”

Zsuzsa először egy olyan e-learninges Java képzésre iratkozott be, amelyet munka mellett lehetett végezni. Bevallotta, hogy szkeptikus volt.

„Élveztem a feladatokat, gondolkodtatott, jól voltam. Bár nem tudtam befejezni a tanfolyamot, mert nagyon összesűrűsödtek a munkahelyi és a családi feladataim, de megerősített abban, hogy ez az irány jó lehet. Úgy éreztem, a világ kitágult számomra. És hogy még nagyon sokat kell tanulnom, hogy programozó lehessek.”

Aztán tavasszal belevágott a Green Fox felvételijébe. Az írásbeli jól ment, a szóbeli viszont nem. Annyira izgult Zsuzsa, hogy elment a hangja. És mivel a képzés során rendszeresen jönnek a szóbeli megmérettetések, a Green Fox úgy döntött, nem veszi fel Zsuzsát. Ő azonban nem adta fel.

„Akármennyire jól megy nekem az önálló tanulás, tudtam, hogy ez annyira új és más terület, hogy kell a segítség, pláne ahhoz, hogy olyan tudásom legyen, amivel ebben a szakmában el is tudok majd helyezkedni. Újra jelentkeztem a Green Foxhoz, miután egy HR-es ismerősömmel rendszeresen találkoztam, és beszélgettünk a pályaváltásról, és természetesen tanított technikákat is, hogy az interjún az izgalmat csökkenteni tudjam.”

Másodszorra már sikerült. Bejutott Zsuzsa a Green Foxba, ráadásul nagy örömére a C++ osztályba került, ami a Java képzésnél is komolyabb kihívás elé állította őt. Mivel a számítógépek és a programozás korábban nem volt része az életének, az elhangzottakból időnként csak a kötőszavakat értette. Elmesélte, hogy az első hét nem is sikerült olyan jól, kicsit nehezen vette fel a ritmust. Néhány csoporttársa később be is vallotta Zsuzsának, nem számítottak arra, hogy ilyen jól végez majd.

„Számomra az volt a legnagyobb kihívás, hogy tudjam tartani a tempót. A képzés felénél éreztem, hogy most már rendben vagyok, nem fogok lemaradni. Nekem bejött ez a tanulási módszer, örömet okozott a sok feladat, húztuk egymást a többiekkel. Megtanultam, hogy mit jelent jókor, időben kérdezni a mentoroktól – ne is túl korán, hogy küzdjünk vele, de ne is túl későn. A férjem is segített, ha kellett.” – emlékezett vissza Zsuzsa a Green Foxos hónapokra. Azt mondja, most a helyén van, vidámabb, jól van a bőrében, és ez a visszajelzés a családtól és az ismerőseitől is.

„Amióta programozással foglalkozom, megszűnt a korábbi hiányérzetem. A munkám során gyakran találkozom komplex, bonyolult, számomra ismeretlen hátterű feladatokkal, és ez abszolút kielégíti a kutatás iránti igényemet és a tanulásvágyamat. Azelőtt mindig kerestem a plusz feladatokat, most úgy kitölt és leköt a munkám, hogy a szabadidőmben tudok végre felszabadultan nem dolgozni, élvezem az élet egyéb örömeit, még a házimunkát is sokkal szívesebben csinálom.”

Tovább olvasnál?

Következő kurzus indulása: október 24.
Jelentkezési határidő: szeptember 9.

A felvétel folyamatos, tehát minél hamarabb jelentkezel,
annál nagyobb esélyed van bekerülni! ;) 

Vágj bele, válts karriert!